Sziasztok!
Amint látjátok végre ez a nap is elérkezett és sikerült befejeznem a könyv fordítását. Már csak a recepteket kell lefordítanom és akkor teljesen kész is leszek.
Amint azzal is megvagyok, fel fogom tölteni az egész könyvet egyben pdf formátumban.
Nagyon köszönöm mindenkinek, aki kitartott ilyen hosszú ideig és türelmesen várta a fordításaimat.
Üdv.: Brigi
2018. november 11., vasárnap
2018. november 10., szombat
Ördögi csábítás és gyilkosság - 31. fejezet (VÉGE)
31. fejezet
A könyvbemutató bulinak már majdnem vége volt, amikor Norman megérkezett. Egyenesen Hannah-hoz ment és beállt a sorba, megvárva míg Hannah kiszolgál mindenkit.
- Beszélhetnénk pár percet négyszemközt? – kérdezte.
Hannah csak egy pillantást vetett a megviselt ábrázatára és agya rögtön figyelmeztető jeleket kezdett küldeni. Valami nagyon nem stimmelt. Már érezte egy ideje, de most már biztosan tudta. Norman valami nagyon nagy bajban lehet.
- Menjünk ide hátra. – mondta Hannah, majd jelezte Lisa-nak, hogy vegye át a standot és kivette Marge könyvtár kulcsát a köténye zsebéből. Oda vezette Norman-t egy kisebb szobához, amit Marge irodaként használt és kinyitotta az ajtót.
Volt két szék a fal mellett, amikről Hannah elpakolta a könyveket és az újságokat. – Ülj le Norman. – mondta Hannah leülve az egyik székre miközben rámutatott a másikra.
- Én… nem tudom hogyan mondjam el ezt neked Hannah. – kezdte Norman, de meg kellett állnia, hogy megköszörülje a torkát.
- Nem lehet olyan rossz. – mondta Hannah, kieröltetve egy mosolyt, habár nagyon jól tudta, hogy lehet az a hír nagyon is rossz. – Csak mond el.
- Találnom kell egy új otthont Bujcinak. – nyelt egy nagyot Norman és Hannah észrevette, hogy remeg a hangja. – Allergiás a macskákra.
- Ki allergiás? – bukott ki Hannah-ból a kérdés. Ez csak még szánalmasabbá tette Norman arckifejezését, amitől Hannah azt kívánta, bárcsak ne tette volna fel a kérdést.
- Bev. – válaszolta Norman.
A név úgy lengett közöttük, mint egy kalózzászló, rajta halálfejjel meg csontokkal, szörnyű figyelmeztetésképpen, káoszt és halált ígérve a nyílt tengeren. A csönd már-már végtelennek tűnt, amíg Hannah végre meg nem törte azt.
- Bev doki. – mondta Hannah egy kisebb bólintással.
- Igen.
Hannah látta Norman szemében az árulkodó kis fényt és tudta, hogy már nagyon közel áll a síráshoz. Norman legalább annyira szerette Bujcit, mint ő Mosé-t. – Nem tudod csak addig áthozni hozzám őt, amíg Bev nálad van?
- Nem, az nem működne. Nálad lehetne legalább addig, amíg nem találok neki egy új… gazdát, aki szereti és otthont ad neki?
- Nem kell senki mást keresned. – mondta gyorsan Hannah, kinyúlva, hogy megfogja a férfi kezét. – Nem, amíg én itt vagyok. Mosé nagyon szereti őt, ahogy én is. Jól el lesznek együtt, amíg én dolgozom.
- Jaj Hannah! Az tökéletes lenne! Nem tudod, ez mennyit jelent nekem! Te annyira jó ember vagy és én… annyira szeretlek!
Nagyon szeretsz, de azért feladod a szeretett háziállatodat Bev dokiért? Hannah agya rögtön a lényegre tért, de nem akart semmit mondani. Talán van valami ésszerű magyarázat a dologra, de amíg nem kérdezi meg, nem fogja megtudni. – Nem értem Norman. Miért kell feladnod Bujcit? Miért nem tudsz te átmenni Bev-hez, Bujci meg maradhatna veled otthon?
- Mert… - Norman megint megállt és a fájdalom kifejezése ült ki az arcára. – Mert, Bev hozzám költözik. – Megint szünetet tartott, hogy több kisebb lélegzetet tudjon venni. – Nem akartam elmondani neked Hannah, de nem találok másik kiutat ebből… el kell vennem Bev-et.
Hannah értetlenül bámúlt Norman-re miközben ő szomorú arcal nézett vissza rá. Így maradtak egy ideig, ami több órának tűnt, majd Hannah megszólalt.
- El kell venned?
- Igen, Bev ultimátumot adott nekem. Ha nem veszem el, nem hagyja majd, hogy része legyek Diana életének.
Várjunk egy kicsit! Mi a fene történik itt? Kérdezte Hannah agya, de el sem tudott kezdeni válaszolni. Úgy érezte magát, mint egy színésznő, akit épp most küldtek ki egy teltház elé, úgy hogy soha nem is olvasta a forgatókönyvet. – Ki az a Diana? – tette fel végre a kérdést.
Norman sóhajtott egy nagyot. – Bev terhes volt, amikor felbontotta az eljegyzésünket és úgy döntött, hogy nem mondja el nekem. Diana a lányom.
A könyvbemutató bulinak már majdnem vége volt, amikor Norman megérkezett. Egyenesen Hannah-hoz ment és beállt a sorba, megvárva míg Hannah kiszolgál mindenkit.
- Beszélhetnénk pár percet négyszemközt? – kérdezte.
Hannah csak egy pillantást vetett a megviselt ábrázatára és agya rögtön figyelmeztető jeleket kezdett küldeni. Valami nagyon nem stimmelt. Már érezte egy ideje, de most már biztosan tudta. Norman valami nagyon nagy bajban lehet.
- Menjünk ide hátra. – mondta Hannah, majd jelezte Lisa-nak, hogy vegye át a standot és kivette Marge könyvtár kulcsát a köténye zsebéből. Oda vezette Norman-t egy kisebb szobához, amit Marge irodaként használt és kinyitotta az ajtót.
Volt két szék a fal mellett, amikről Hannah elpakolta a könyveket és az újságokat. – Ülj le Norman. – mondta Hannah leülve az egyik székre miközben rámutatott a másikra.
- Én… nem tudom hogyan mondjam el ezt neked Hannah. – kezdte Norman, de meg kellett állnia, hogy megköszörülje a torkát.
- Nem lehet olyan rossz. – mondta Hannah, kieröltetve egy mosolyt, habár nagyon jól tudta, hogy lehet az a hír nagyon is rossz. – Csak mond el.
- Találnom kell egy új otthont Bujcinak. – nyelt egy nagyot Norman és Hannah észrevette, hogy remeg a hangja. – Allergiás a macskákra.
- Ki allergiás? – bukott ki Hannah-ból a kérdés. Ez csak még szánalmasabbá tette Norman arckifejezését, amitől Hannah azt kívánta, bárcsak ne tette volna fel a kérdést.
- Bev. – válaszolta Norman.
A név úgy lengett közöttük, mint egy kalózzászló, rajta halálfejjel meg csontokkal, szörnyű figyelmeztetésképpen, káoszt és halált ígérve a nyílt tengeren. A csönd már-már végtelennek tűnt, amíg Hannah végre meg nem törte azt.
- Bev doki. – mondta Hannah egy kisebb bólintással.
- Igen.
Hannah látta Norman szemében az árulkodó kis fényt és tudta, hogy már nagyon közel áll a síráshoz. Norman legalább annyira szerette Bujcit, mint ő Mosé-t. – Nem tudod csak addig áthozni hozzám őt, amíg Bev nálad van?
- Nem, az nem működne. Nálad lehetne legalább addig, amíg nem találok neki egy új… gazdát, aki szereti és otthont ad neki?
- Nem kell senki mást keresned. – mondta gyorsan Hannah, kinyúlva, hogy megfogja a férfi kezét. – Nem, amíg én itt vagyok. Mosé nagyon szereti őt, ahogy én is. Jól el lesznek együtt, amíg én dolgozom.
- Jaj Hannah! Az tökéletes lenne! Nem tudod, ez mennyit jelent nekem! Te annyira jó ember vagy és én… annyira szeretlek!
Nagyon szeretsz, de azért feladod a szeretett háziállatodat Bev dokiért? Hannah agya rögtön a lényegre tért, de nem akart semmit mondani. Talán van valami ésszerű magyarázat a dologra, de amíg nem kérdezi meg, nem fogja megtudni. – Nem értem Norman. Miért kell feladnod Bujcit? Miért nem tudsz te átmenni Bev-hez, Bujci meg maradhatna veled otthon?
- Mert… - Norman megint megállt és a fájdalom kifejezése ült ki az arcára. – Mert, Bev hozzám költözik. – Megint szünetet tartott, hogy több kisebb lélegzetet tudjon venni. – Nem akartam elmondani neked Hannah, de nem találok másik kiutat ebből… el kell vennem Bev-et.
Hannah értetlenül bámúlt Norman-re miközben ő szomorú arcal nézett vissza rá. Így maradtak egy ideig, ami több órának tűnt, majd Hannah megszólalt.
- El kell venned?
- Igen, Bev ultimátumot adott nekem. Ha nem veszem el, nem hagyja majd, hogy része legyek Diana életének.
Várjunk egy kicsit! Mi a fene történik itt? Kérdezte Hannah agya, de el sem tudott kezdeni válaszolni. Úgy érezte magát, mint egy színésznő, akit épp most küldtek ki egy teltház elé, úgy hogy soha nem is olvasta a forgatókönyvet. – Ki az a Diana? – tette fel végre a kérdést.
Norman sóhajtott egy nagyot. – Bev terhes volt, amikor felbontotta az eljegyzésünket és úgy döntött, hogy nem mondja el nekem. Diana a lányom.
Ördögi csábítás és gyilkosság - 30. fejezet
30. fejezet
- Húha! Micsoda lakoma! – állapította meg Mike, elvéve a felé nyújtott kávét és folyamatosan szemezve a Lake Éden-i Közösségi Könyvtár távolabbi fala mentén felállított büféasztalok süteményeivel. – Hány féle édesség van itt?
- Körübelül egy tucat, beleértve Knudson nagyi három Ördögi Csábítás tortáit.
- Miért van ilyen sok? – kérdezte Mike megpaskolva Hannah karját. – Nem mintha panaszkodnék.
Hannah megvonta a vállát. – Anyánk folyamatosan meggondolta magát, ezért Lisa és én mindenből csináltunk egy kicsit amit csak megemlített.
- Hát, úgy néz ki az emberek máris megtámadták őket. Jobb lesz ha sietek mielőtt még minden eltűnik.
- Ne aggódj, - mondta neki Hannah felemelve a mellettük lévő asztalt letakaró abroszt, így felfedve a sütisdobozokat. – Bőven van elég ételünk, hogy Lake Éden összes férfiját, asszonyát és gyerekét jóllakkassuk.
- Húha! Micsoda lakoma! – állapította meg Mike, elvéve a felé nyújtott kávét és folyamatosan szemezve a Lake Éden-i Közösségi Könyvtár távolabbi fala mentén felállított büféasztalok süteményeivel. – Hány féle édesség van itt?
- Körübelül egy tucat, beleértve Knudson nagyi három Ördögi Csábítás tortáit.
- Miért van ilyen sok? – kérdezte Mike megpaskolva Hannah karját. – Nem mintha panaszkodnék.
Hannah megvonta a vállát. – Anyánk folyamatosan meggondolta magát, ezért Lisa és én mindenből csináltunk egy kicsit amit csak megemlített.
- Hát, úgy néz ki az emberek máris megtámadták őket. Jobb lesz ha sietek mielőtt még minden eltűnik.
- Ne aggódj, - mondta neki Hannah felemelve a mellettük lévő asztalt letakaró abroszt, így felfedve a sütisdobozokat. – Bőven van elég ételünk, hogy Lake Éden összes férfiját, asszonyát és gyerekét jóllakkassuk.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
