Fahéjas tekercs és gyilkosság - 25. fejezet

25. fejezet

A templom megtelt öltönyös férfiakkal, legjobb ruháikba öltözött nőkkel és gyerekekkel, akiknek el lett mondva, hogy ne mocorogjanak, rágózzanak, nehogy ezzel magukra vonják a figyelmet. A nők által viselt parfümök illata egy nagy édes felhőbe olvadt össze, amitől Hannah-nak tüsszentenie kellett.
De nem tehette. Senki sem tudhatta meg, hogy fent ül a kórus helyén, nézve az elé terülő látványt. Senki nem tudhatta, hogy még egyszer látni akarja, mielőtt házas és családos ember lesz. Leginkább, pedig azt nem, hogy milyen kétségbeesetten várja, hogy történjen valami, ami félbeszakítja majd a ceremóniát mielőtt még kimondanák az igent.
Ott is volt, a templom előtt, hihetetlenül jóképűen a vőlegény szmokingjában. A rendőrként szolgáló legjobb barátja pedig mellette állt, mint a násznagya. Rázendített az orgona, majd megszólalt Mendelssohn nászindulója. Ekkor lépett be a templomba a menyasszony, végigvonulva a padsorok közötti fehérrel borított folyosón, hogy találkozzon a vőlegényével. Egy hatalmas csokor orgonát vitt magával, aminek az illatát még odafent is lehetett érezni. Igazságtalan volt, mivel ezek az ő kedvenc virágai voltak. A sötét hajú nő, aki alatta állt nem lehetett a menyasszony. Egy mély kivágású piros pulóvert viselt, egy sötét rövid szoknyát magas sarkú csizmával. Valami nagyon nem stimmelt. Neki kellett volna lennie a menyasszonynak, nem annak a nőnek, aki most Norman felé sétált. Tennie kellett valamit, hogy megállítsa az esküvőt!
Kiabált párszor, hogy felkeltse Norman figyelmét, de úgy tűnt ő nem hallotta meg. Kétségbeesésében elkezdte ütögetni az öklével azt az ólom üvegablakot, ami hírtelen jelent meg előtte és elválasztotta a kórusnak fenntartott helyet a templom többi részétől. A templomban lévő emberek soronként fordultak hátra, hogy megnézzék, ahogy ő az üvegablakkal küzd. Rémültnek figyeltek, de ezzel ő most nem foglalkozhatott, meg kellett állítania az esküvőt. A hamis menyasszony el fogja venni tőle a vőlegényt.
Ekkor a rendőr felfutott a lépcsőn, hogy leteperje és bilincset tett rá, majd elvezette őt a többiektől. Annyi ideig viszont vissza tudta még tartani magát, hogy lássa, ahogy a menyasszony arra a szóra nyitja a száját, ami örökre meg fogja pecsételni a férfi sorsát.


- Neeeee! – kiáltotta, majd megismételte azt. – Neeeee!
- Hannah? Kelj fel, Hannah! Biztosan csak álmodtál. Jól vagy?
Michelle volt az, Hannah pedig épp felriadt az ágyában. – Álmodtam… - ismételte.
- Igen. Hallottam, ahogy hangosan dobogsz. Aztán pedig elkezdtél nyögni és sírni. Amikor az ajtóhoz értem, azt kiáltottad, hogy Neeeeeee!, mintha szörnyű kínjaid lennének. Biztos valami nagyon rosszat álmodtál.
- Hát, tényleg az volt. – mondta Hannah, tökéletesen emlékezve minden, színre, hangra és illatra Norman és Bev Doki esküvőjéről.
Michelle odasétált, hogy leüljön az ágya szélére. – Ha elmeséled nekem, valószínűleg nem fogod újraálmodni, amikor majd ismét elalszol. Mit szólsz hozzá?
Hannah nem mondott semmit, csak megrázta a fejét. Michelle-nek talán igaza volt, de ő inkább megkísérti a szerencséjét. Nem volt semmi esély arra, hogy elmondja a kistestvérének, hogy a Diploma Előtt című film utolsó jelenetét álmodta meg, csak ő elrontotta az egészet úgy, hogy ahelyett, hogy megszökött volna a férfival, akit szeret és felugrott volna a buszra menyasszonyi ruhájában, inkább lecsukatta magát.
Nagyon bonyolult volt felkelni másnap reggel és nem csak a két macska miatt, akik a mellkasán feküdtek. Hannah lezavarta őket, felült, és leütötte az ébresztőóráját. Reggel nyolc óra harminc volt, de vasárnap, így nem kellett bemennie dolgozni.
Furcsa volt égő villanyt látni a lakásában, amikor kilépett a szobájából. De egyben jó érzést is keltett benne a világosság. Michelle már fent volt és Hannah érezte a Svéd kávé üdvözlő illatát a levegőben. De volt egy másik illat is, ami a fahéj és cukor keverékének érződött.
- Kávé? – kérdezte, reménykedve, hogy van már készen és bemasírozott a konyhaajtón keresztül.
- Most lett kész. Ülj le és mindjárt öntök neked belőle.
Hannah hálásan leült, majd Michelle-re pillantott. A legfiatalabb húga arca rózsás volt, a szemei csillogtak, a haja pedig lágyan göndörödött az arca köré. Bárcsak ő is újra fiatal lehetne! De Hannah tudta, hogy ő még fiatalon se volt olyan szép, mint Michelle.
- Morcosnak tűnsz. – mondta Michelle lerakva Hannah elé a bögrét.– Mi a baj?
- Próbáltam rájönni, hogy tudsz ilyen jól kinézni már reggel, miközben én épphogy csak kirángattam magam az ágyból.
- Tisztán kell élni. Ha leállnál egy kicsit a piáról és a drogokról, te is ilyen jól nézhetnél ki.
Michelle-ből kitört a nevetés. – Látnod kéne az arcodat. Teljesen elképedve bámulsz rám. Csak hülyéskedtem Hannah. Csak egy vicc volt, nyugi.
- Ne mondj ilyen vicceket a nővérednek mikor még csak reggel van, mert a végén még ellened fordul, mit egy ragadozó vadállat.
- Ezt szépen mondtad. – ült le Michelle és belekortyolt a kávéjába. – De milyen ragadozó vadállatra gondoltál?
- Még túl korán van nekem, hogy fogalmakat kezdjek körülírni neked. Várnod kell addig, amíg legalább a nevem eszembe jut.
- Rendben. Akkor igyál kávét és mozgósítsd az agytekervényidet. Tényleg tudni akarom a választ.
Hannah hatalmas adagot nyelt le a kávéjából, ami meleg és nagyon finom volt. Nincs még egy olyan érzés, mint a meleg kávé egy olyan hideg tavaszi reggelen, ami simán elmenne még télnek is.
- Még. – mondta Michelle.
Hannah kortyolt egyet, majd még egyet. A koffein elkezdett működni a fáradt agyában.
- Név? – noszogatta őt Michelle.
- Hannah.
- Középső név?
- Louise.
- Vezetéknév?
- Swensen.
- Foglalkozás?
- Sütik.
- Kor?
- Nem akarok rá gondolni.
- Súly?
- Michelle! Hagyd ezt abba!
- Rendben. Az agyad úgy látszik, hogy ismét működik. Mi az a ragadozó vadállat?
- A ragadozó kifejezés az állatok egyik jellemző életmódjára utal. Ragadozónak nevezik mindazokat az állatokat, amelyek más állatfajok egyedeit megölik és megeszik. Máskén mondva, összetörlek, mint egy bogarat, ha reggel az első dolgod az, hogy engem piszkálj.
- Vettem a figyelmeztetést. Mit fogsz ma csinálni? Vagy ehhez is még túl korán van?
- Először is befejezem a kávémat, hogy ébren maradjak, és ne fulladjak meg a zuhany alatt. Aztán felöltözöm és keresek valamit, amit reggelire ehetnék.
- Arról már gondoskodtam. Főzök egy újabb adag friss kávét, amíg te lezuhanyozol. Aztán megkóstolhatjuk azokat a korpás kekszeket, amiket ma reggel sütöttem.
- Te már sütöttél ma reggel? – kérdezte Hannah, aztán emlékezett az édes fahéj és cukor illatára, ami megcsapta, amikor bejött a konyhába.
- Már korán fenn voltam, és azokon a sütiken gondolkodtam, amiket a Dokinak ígértünk. Volt egy ötletrohamom, így felkeltem és kipróbáltam egy receptet.
- Miféle ötletroham?
- Majd elmondom, ha már megkóstoltad. Most siess és zuhanyozz le.
Kevesebb, mint tíz perccel később, Hannah ismét feltűnt a konyhában. Tiszta farmert vett fel és egy hosszú ujjú pulóvert. Azt a mokaszin csizmáját viselte, amin rojtok voltak, amiket Móse és Bujci éppen egy-egy sarkánál próbáltak elkapni miközben ment.
- Na, mi van azokkal a sütikkel? – kérdezte, újratöltve a bögréjét kávéval, majd leült a konyha asztalhoz.
- Szereted a korpát?
- Nem kifejezetten. Nem utálom, de nem is választanám, ha lenne választásom.
- Jó.
- Miért jó?
- Mert ha szeretnéd a korpát, akkor még annak ellenére is ízlene, ha nem lenne olyan finom. Nézzük meg hogy ízlenek-e. – Michelle két sütit tartalmazó szalvétával sétált vissza.
Hannah beleharapott és alaposan megrágta. – Jó az utóíze. – mondta. – Ezek nagyon jól sikerültek, nagyon finom a fahéj és a mazsola benne. Emlékeztetnek valamire, de nem tudom, hogy mire.
- Gondolj a gyerekkorodra. – javasolta Michelle. – Most pedig harapj bele megint.
- Ezer örömmel. – Harapott Hannah egyet, majd egy még nagyobbat, mire a süti eltűnt.
- Most már emlékszel?
- Nem. – vett fel Hannah egy újabb sütit. – Ezek tényleg telitalálatok Michelle. Legalább annyira ízlenek, mint régen… - Hannah megállt, majd döbbenten felpillantott a húgára, amikor kigyúlt az a bizonyos körte. – Ingrid nagyi korpás muffinjai?
- Pontosan. Változtattam egy kicsit a recepten és a muffinok helyett korpás kekszeket sütöttem.
- Ez briliáns. – mondta Hannah majd összezavarodott. – De honnan szedted a receptet?
- A polcodon lévő egyik cipős dobozban találtam.
- Tényleg? Nem is tudtam, hogy megvan!
- A harmadik dobozban találtam rá.
- Hát, szerencséd volt! Ezek nagyon jól sikerültek és biztos vagyok benne, hogy a Dokinak is nagyon fognak ízleni.
- Összecsomagoljam, hogy még ma ki tudjuk vinni őket a kórházba?
- Persze. Úgy is kéne még egy kicsit szaglásznunk ott. Ha a megfelelő emberrel beszélünk, talán megtudhatunk valami újat.
Megcsörrent a telefon, amit Hannah a feje fölött átnyúlva leemelt a falról és beleszólt.
- Halló?
- Helló drágám. – Az anyja vidám hanga köszöntötte a vonal másik végéről. – Itt vagyok a kórházban és azt akartuk megtudni, hogy nincs-e kedvetek Michellel csatlakozni hozzánk egy vasárnapi villásreggelire a Pavilonban.
Hannah mindössze egy fél másodpercig gondolkodott a dolgon. Két korpás süti, akármennyire is volt finom nem elég reggelire. – Ezer örömmel megyünk, köszönöm a meghívást anya. De ki az a hozzánk?
- A Doki, Marlene, Vonnie és én. Andreát is mindjárt felhívom. Azt mondta, hogy Bill ma úgyis kimegy az állomásra, ő pedig nagyon szereti Sally villásreggelijét.
- Mindnyájan szeretjük Sally villásreggelijét. – mondta Hannah, miközben máris felvillantak a fejében a vajas kalács képei, amihez frissen készített lekvár járt. Ezt követték a ropogós szalonna csíkok, amik úgy tekeredtek, mint a balerinák, a zamatos kolbászok, ahogy masíroztak utánuk. Őket a pehely könnyű palacsinták követtek, majd a házi készítésű kis fánk karikák gurultak, mint kerekek a tányérja szélén.
- Hozd a jegyzetfüzetedet is. – emlékeztette őt Delores. – Vonnie vette fel Buddy adatait, és eszébe jutott valami, ami a segítségedre lehetne. Marlene pedig egy ideig vele volt, amíg a kórházban tartózkodott, így neki is lehetnek új információi a számunkra.
- Na meg a Doki is ott van. Neki is lehet valami híre.
- Neki nincs híre. – mondta Delores.
Olyan gyorsan válaszolt az anyja, hogy Hannah gyanúsan összehúzta a szemét. – Ezt meg honnan tudod?
- Ha a Doki megtudott volna valami újat, azt már elmondta volna nekem. Előttem nincsenek titkai.
- Igazán?
- Igen. Illetve… ha csak nem betegről van szó. Akkor az bizalmasan kezelendő. Találkozzunk fél tizenegykor az előcsarnokban drágám. Jaj és öltözz fel egy kicsit szebben, tudod, hogy vasárnap van.