Fahéjas tekercs és gyilkosság - 26. fejezet

26. fejezet

- Utálom a harisnyanadrágot!
Michelle Hannah-ra pillantott majd elnevette magát. – Szükséges gonosznak számítanak, és tényleg melegen tartják a lábadat télen.
- Ahogy a hosszú gyapjú zoknik is. – morgott Hannah, de amint kiszállt a sütis furgonjából a Tóparti Pavilon előtt már mosoly ült az arcán. Meghívták őket Sally villásreggelijére, ami már magában okot ad az öltözzünk-ki-és-vegyünk-magunkra-harisnyát-is cécó elviseléséhez.
- Mit szólnának egy fuvarhoz a hölgyek? – kérdezte Sally férje Dick, miközben odaállt a sütis furgon mögé.
- Köszönjük Dick, elfogadjuk. – mondta Hannah lepillantva Michelle lapos talpú cipőjére. – Elfelejtettem őt kirakni a bejáratnál és ezekben biztos nem jutna fel a hegyen.
- De te biztosan feljutnál. – mondta Michelle, szemezve Hannah hosszú szárú fűzős csizmájával. – Beugorhatnánk délután a bevásárlóközpontba és vehetnénk neked egy pár elegánsabb cipőt.
- Kizárt! Soha nem hordok olyat, amiben nem tudok futni, azokban pedig biztos, hogy nem tudnék. Hacsak nem vagyok otthon, csak a csizmák, sportcipők vagy a mokaszinok jöhetnek nálam szóba.
Dick elnevette magát. – Ismerve téged még a saját esküvődön és képes lennél csizmában vagy sportcipőben megjelenni.


Hannah egy kicsit kényelmetlenül érezte magát miközben beszállt a felvonóként használt kocsiba. Még mindig élénken élt benne a reggeli álma, de tudta, hogy el kell engednie ezt a megjegyzést Dick-nek. Nagyon kedves férfi volt, aki soha nem bántaná meg az érzéseit tudatosan. – Csizmában a saját esküvőmön? Komolyan Dick! Soha nem tennék olyat!
- Hát ez meglepő. – nézet le Dick a kopott turiból szerzett csizmára, majd mosolyogva bemászott a vezető ülésre.
- Viszont sportcipőt az esküvőmre? Azt még talán megcsinálnám. Sokkal kényelmesebbek lennének, mint azok a szatén cipők. A legtöbb esküvői ruha pedig elég hosszú ahhoz, hogy senki se lássa a menyasszony lábát.
Szerencsére Sally éppen mimóza koktélokat kevert a bárban. – Szeretnél egy Mimózát? – kérdezte.
- Nem köszi. Én ma csak sima narancslevet fogok inni. Van egy perced Sally?
- Persze. – Sally odaintett az egyik pincérlánynak, hogy vegye át tőle a mixert, majd kijött a pult mögül és felcsusszant a Hannah melletti bárszékre. – Mi a helyzet?
- Van egy újabb rejtély a kezemben. Azon az estén, amikor te és Dick felfogadtátok a Fahéjas Hatokat a Klub 19-ben, Buddy Neiman-t egy sötét hajú nővel látták veszekedni.
- És lehet, hogy van valami köze a halálához?
- Nem tudom. Lehet, hogy van valami köze a dologhoz, de ahhoz először ki kéne derítenem, hogy ki is volt az a nő. Te vagy Dick esetleg nem láttatok egy sötét hajú nőt Buddy-val azon az estén?
Sally behunyta a szemét egy kis időre, majd megrázta a fejét. – Amennyire emlékszem, nem. Le tudnád őt írni nekem?
- Piros pulcsi, fekete szoknya, magas sarkú csizma és rengeteg smink. A színpad közelében ült. Van egy képem, de nem valami jó.
- Hát az nem kifejezés! – mondta Sally, miután lepillantott a képre amit Hannah a bárpultra tett. – A saját anyja sem ismerné fel. De azt a nőt láttam, akit leírtál. A színpadtól nem messze ült és nézte a műsort. Azt hittem, hogy… na de mindegy. – Sally ismét lenézett a képre. – Mi ez a csillogás a csuklóján?
- Egy karkötő ezüst hópelyhekkel. Kiárusítás volt a…
- Hát ott láttam őt ezelőtt! – szakította félbe Sally. – Tudtam, hogy láttam már valahol azelőtt, hogy Norman idehozta volna őt enni. De teljesen máshogy volt felöltözve, nem is gondoltam, hogy ő volt az egészen mostanáig. – Sally megütögette az ujjával a képet.  – Ez Bev Doki!
Hát itt volt! Minden gyanújának megerősítése! Hannah vett egy mély lélegzetet és megkérdezte; – Biztos vagy benne?
- Igen, biztos. Tudom, mert felismertem a karkötőjét. Akkor is rajta volt, amikor először idejöttek enni Carrie-vel és Earl-el.
- Bev Doki volt a nő, akit a Klub 19-ben láttál? – Hannah ismét megkérdezte, csak hogy biztosra menjen.
- Igen, ő volt az. Természetesen akkor teljesen máshogy nézet ki, ezért sem raktam össze a képet addig, amíg meg nem mutattad nekem ezt a képet. Ez olyan, mint Doktor Jekyll és Mr. Hyde. Itt Lake Édenben Miss tökély szerepét játssza, de a Klub 19-ben ő volt a Vörös démon.
- Nem lehetséges, hogy tévedsz?
Sally ezen elgondolkodott egy kicsit, majd megrázta a fejét. – Nem. Bev Doki volt az, 99.9% biztos vagyok benne!
Michelle éppen egy omlettet evett a különleges reggeliző bár ajánlatából, amikor Hannah visszaért az asztalukhoz. Hannah véleménye szerint, omlettet rendelni Sally reggeli büféjéből teljes pazarlás. Nem mintha nem lenne finom, nagyon is az volt. De omlettet mindenki tud csinálni otthon, ami nem biztosan elmondható a Svéd palacsintáról, juharcukorral mázolt sonkáról, vagy a fánkokról három különböző mázzal.
Hannah mindenből rendelt az előbb említettek közül az omletten kívül. Mindig eszébe jutott a régi mondás, nagyobb a szeme, mint a gyomra; akárhányszor egy büfében találta magát. Mindent meg akart kóstolni, amitől a tányérja tele lett különféle ételek halmazával, melyeket a végén már nem is lehetett felismerni a rendetlenségtől.
- Vonnie? – szólt Delores Knight Doki titkárnőjéhez. – Mond el Hannah-nak, amit nekem mondtál a baleset estéjéről.
- Valószínűleg nem is fontos, de egy kicsit furcsának találtam. – kezdte Vonnie, lerakva a villáját. – Amikor Buddy Neiman visszahozta a papírjait én leellenőriztem, hogy nem hiányzik-e róla valami. Mindent rendesen kitöltött, de észrevettem, hogy Minneapolis irányítószámát elrontotta. Amikor megkérdeztem őt róla, és egy kicsit zavarba jött. Azt mondta, hogy 5-5-4-0-3-at akart írni, de mindig elfelejtette az irányítószámot. Én ezután pedig átjavítottam, amikor megadta a helyeset.
Hannah bólogatott. Eddig semmi érdekes nem volt abban, amit Vonnie mondott neki.
- Elgondolkodtam a felvételi űrlapjáról, úgyhogy újra elővettem és átnéztem. A helytelen irányítószám amit Buddy eredetileg megadott még csak Minneapolis közelében sem volt. Megnéztem, és egy Seattle-i irányítószám volt.
Már megint Seattle. Hannah megrázta a fejét. Seattle folyamatosan fel-fel bukkan a nyomozás során.
- Ez nem olyan furcsa. – mondta a Doki, mielőtt Hannah válaszolhatott volna. – Valószínűleg még sokkos állapotban volt a baleset és a trauma miatt, és egy régi irányítószám jutott az eszébe.
Delores kissé felnevetett. – Én is csináltam már valami hasonlót ezelőtt. Amikor a biztosítási nyomtatványokat töltöttem ki az apátok halála után, a középiskolás koromban használt telefonszámomat adtam meg.
- Lori. – nyújtotta ki a kezét a Doki és a nő kezére tette azt. – Az is egy megrázkódtatás volt. Akkor vesztetted el a férjedet és vissza akartál menni egy boldogabb időbe.
Delores küldött felé egy keserű mosolyt. – Igazad van. Te mindig olyan megértő vagy.
- Csak próbálok rád jó benyomást tenni. Utálnék egyedül menni a laborba leadni a DNS mintákat és szeretném, ha velem jönnél.
Delores felnevetett és a keserű pillanat eltűnt. – Miért nem kérdeztél meg csak egyszerűen? Szívesen elkísérnélek.
- Megyek és hozok még egy krumplis palacsintát. – jelentette be Vonnie és felállt.
- Megyek veled. – mondta Andrea hátratolva a székét. – Akarok még Benedek tojást. Ez olyasmi, amit soha nem kaphatok, hacsak nem házon kívül reggelizek.
Egy pár percig csendben ettek, majd Hannah hátratolta a székét. Már mindent megkóstolt a tányérjáról és most ideje volt rátérni a desszertre. – Megyek, szerzek egyet Sally frissen sült fánkjaiból.
- Várj meg Hannah. – állt fel Marlene. – Megyek veled. Akarok még egy gofrit.
Hannah rápillantott Marlene tányérjára. Egy félig megevett gófri volt rajta, de nem tette szóvá. Talán Marlene mondani akart neki valamit négyszemközt én nem szerette volna, hogy a csoport többi tagja is hallja.
Sor volt a büféasztal előtt. Az előttük álló emberek elmerültek a saját beszélgetéseikbe, mögöttük pedig senki sem állt, így Hannah odafordult Marlene-hez. – Mi az? – kérdezte.
- Mi mi az?
- Még volt egy fél gofri a tányérodon. Kitaláltam, hogy csak lehetőséget akartál, hogy beszélhess velem négyszemközt.
- Valószínűleg ezért vagy olyan jó detektív. – mondta Marlene Hannah-ra mosolyogva. – Nem tudom, hogy ez fontos-e, de valami nagyon zavar Bennel kapcsolatban.
- Micsoda?
- Tudom, hogy megkapta az a gyakornoki állást Los Angelesben meg minden, és nem hibáztathatom, hogy el akar menni. Tudod, hogy az arcrekonstrukció a specialitása. Mielőtt felhozod, tudom, hogy a Doki azt mondta, örül, hogy így legalább a családjával is több időt tölthet majd. De Ben nekem azt mondta, hogy nincs családja. Egyik este, munka után megálltuk pizzázni és kaptunk egy korsó sört a pizza mellé. Én nem igazán szeretem a sört, így Ben itta meg a nagy részét. Akkor mesélte el nekem, hogy a szülei pár évvel ezelőtt meghaltak, és most hogy a bátyja is meghalt, nem marat egy családtagja sem.
- De nem a Doki mondta, hogy maga Ben említette neki, hogy így lehetősége lesz látni a családját Kaliforniában?
- De igen, tudom. Talán egy nagybácsiról vagy unokatestvérről beszélhetett. Vagy csak valami kifogást akart adni a Dokinak, a hirtelen távozására. Esetleg a Doki is félreérthette a dolgot. Lehet, hogy Ben az egyik barátjáról beszélt, nem egy családtagról. Csak olyan ellentmondásosnak tartottam a dolgot és ez zavart.
- Említetted már ezt Bennek?
- Nem és nem is fogom. Valószínűleg nem is emlékszik már rá, hogy azt mondta nekem, hogy nincs családja. Elég rossz állapotban volt aznap este. Na meg talán csak nekem akarta ezt beadni, hogy együtt érezzek vele és közelebb engedjem őt magamhoz. Ha ez volt a szándéka, hát működött.
- Ó. – mondta Hannah, levonva a következtetést és megállapodva egy semleges válaszban.
- Ez csak egy olyan dolog volt, ami az adott helyzetben helyesnek tűnt. Később pedig azt kívántam, bárcsak meg se történt volna. Tudod, hogy értem?
- Igen, tudom.
- Nem tudom miért éreztem úgy, hogy mindezt el kell mondanom neked. Valószínűleg semmit sem jelent. De édesanyád azt mondta, minden olyan dolgot, ami a kórházzal kapcsolatos és szokatlannak találunk el kéne mondanunk neked, ez pedig pont beleillett a kategóriába.
- Mi a következő lépés? – kérdezte Michelle, miközben kiszálltak az felvonó kocsiból Hannah sütis furgonja és Andrea Volvója mellett.
- Bev Doki. – mondta Hannah kihalászva a kulcsát a nyeregtáskájából.
Andrea és Michelle döbbenten fordultak Hannah felé. – Komolyan azt mondtad, amire gondolok? – kérdezte Andrea.
- Igen, ki kell kérdeznem Bev Dokit és éppenséggel pont tudom, hogy holnap délután háromkor Claire boltjában lesz. Norman azt mondta, hogy azért jön vissza a városból, hogy esküvői ruhát tudjon próbálni.
Andrea a kezét a szeme elé téve felnyögött. – Tehát az esküvői ruhájában fogod kikérdezni Bev Dokit?
- Igen, legalábbis ha Claire is belemegy. – Hannah kinyitotta a furgonja ajtaját majd bemászott a vezetőülésre. – Te velem jössz, ugye Michelle?
- Szerintem jobb, ha én is ott leszek. Claire-nek szüksége lesz segítségre, ha le akarja majd állítani a harcot.
- Milyen harcot?
- Azt a harcot, ami akkor fog kitörni, amikor meglátod őt az esküvői ruhájában.
- Nem lesz semmilyen harc. Csak egy kedves és civilizált kérdezz-feleleket fogunk tartani. – monda Hannah egy kis mosoly kíséretében, ami az elmondottak ellenkezőjét sugallta. – Vagy úgy is fogalmazhatok, hogy az utolsó leheletéig fogom sütögetni! Te is velünk akarsz jönni Andrea?
- Kizárt dolog! – válaszolta Andrea nyomatékosan, majd felsóhajtott. – Meg kell állnom a bevásárlóközpontnál, majd onnan egyenesen hazamegyek és várom a hívásodat. Tiszta roncs leszek a nap hátra lévő részében, ha nem én leszek az első, aki megtudja mi történt!