Ördögi csábítás és gyilkosság - 1. és 2. fejezet

Ördögi csábítás és gyilkosság
Hannah Swensen számára mostanság az élet igazán édes. Jól alakulnak a dolgok a szerelem terén, és a Süti Édenben sincs olyan mennyiségű édes csemege, amelyre ne lenne azonnal vevő. Hannah jó barátnője, Claire és újdonsűlt férje, Knudson tiszteletes is a hetedik menyországban érzi magát, már csak a nászútra kellene végre eljutniuk. Igazi isteni beavatkozásnak tűnik, amikor Bob gyerekkori barátja, Matthew Walters a városba érkezik. Matthew, csakúgy mint Bob, evangélikus lelkész, azonkívül pedig megrögzött híve az édességeknek. Mivel éppen éves szabadságát tölti, Matthew örömmel vállalkozik rá, hogy beugrik helyettesíteni a gyülekezetbe, amíg Claire és Bob a várva várt nászútjukat töltik. Minden tökéletesen és terv szerint működik, egyészen addig, amíg Hannah rá nem talál Matthew-ra, arccal egy tányér Ördögi csábítás tortára borulva, pisztolygolyóval a fejében...




1. fejezet

- A halottas kocsi nem cipel házat.
Hannah Swensen a szalon ajtaja felé fordult amint felismerte barátja Claire jellegzetes hangját. Hallotta a nevetését a plébánia előteréből, ahogy a régi mondáson derül - Nem viszel semmit magaddal.
- Claire? - Hannah hiába kiáltott, nem jött válsz. Ez furcsa volt.  Pedig biztos volt, hogy Claire hangját hallotta, ami azt jelentené, hogy ő és újdonsült férje Bob Knudson tiszteletes már visszaértek a beteg hívek meglátogatásából az Lake Eden korházból.
- Bob? Claire? - Hannah újra próbálkozott, de nem jött válasz.  Minden teljesen csendes volt az otthonos társalgón kívül, ahová Hannah azért jött, hogy meglátogassa Knudson tiszteletes nagymamáját, Priscilla Knudsont és elkérje az Ördögi Csábítás nevezetű torta receptjét.
Hannah odasétált az ablakhoz hátha meglátja Bob kocsiját. A kinti látványt akár egy karácsonyi üdvözlőkártyára is teljesen nyugodtan ráfesthették volna. Az út másik oldalán lévő nyírfa ágai tele voltak madarakkal, akik a Knudson nagyi által kiakasztott csemegét élvezték.  Az egész fa szivárványba öltözött a sok piros, kék, zöld és fekete madarak sokaságától. Hannah-t egy színes égkövekkel kirakott nyakékre emlékeztette a látvány.  A minnesotai Lake Eden és környéke igazán varázslatos tudott lenni télen… hideg, de csodaszép.  Ha a meteorológus helyesen jósolta, a higany Knudson nagyi kinti hőmérőjében éppen hogy csak felemelkedett már bújhat is reszketve vissza a hőmérő legaljára.
Hannah hiába nézett az úttesttől egészen a garázsig nyúló kocsi feljáróra, nem látott még keréknyomokat sem a frissen hullott hóban. Vajon Claire és Bob a plébánia előtt parkolt le?
Hannah kíváncsian kikukucskált a folyosóra, de az teljesen üres volt. Már épp visszament volna a társalgóba amikor Knudson nagyi tűnt fel egy tálcányi teával, kávéval, és ahogy ő hívta a legjobb vendégváró sütivel.
- Claire és Bob visszaértek már?  -  Kérdezte Hannah miközben elvette Knudson nagyitól a nehéz tálcát.
- Még nem. Megkértem Bobot hogy hívjon fel amint kijöttek a kórházból, hogy legyen időm friss kávét főzni.
Hannah visszament a nappaliba és letette a tálcát a régi kanapé előtti kisasztalra amit  Knudson nagyi csak „Öreglány”-nak nevezett. A múlt hónapban a Szent Megváltó gyülekezet által kiválasztott anyag és szín szerint újrahúzatták és most a tökéletesen passzoló zöld helyett élénk rózsaszín változatban díszelgett.
- Hannah megtennéd, hogy öntesz nekem? - kérdezte Knudson nagyi miközben Hannah próbált letelepedni a rózsaszín kanapéra.
- Tudom, hogy a mai fiatal hölgyek, mint te inkább a kávésbögrét részesítik előnyben, de van valami igazán kulturált abban, ha a kávénkat kínai porceláncsészéből isszuk.
Hannah felvette az ezüst kávékiöntőt és figyelmesen kitöltött kétcsészényivel. Miután letette őket a megfelelő csészealjakra, már éppen oda akarta adni az egyiket Knudson nagyinak, amikor hirtelen megszólalt. - Nem tudom nem lenne-e jobb, ha esetleg a konyhában innánk meg a kávét… - ajánlotta, miközben szemezett a tálcán helyet foglaló cukormázas csoki tortával.
- Ugyan miért drágám?
- Csak aggódom, nehogy leöntsem véletlenül a rózsaszín öreglányt.
- Ugyan már… - kezdte Knudson nagyi, ahogy elvette a saját csészéjét. - Akár hányszor ráülök, már szinte küldetésemnek tekintem, hogy ráöntsek valamit. Sajnálatomra Donna Lempke valami vízálló anyaggal vonta be ezt az átkozottat miután felfedezte miben ügyködök. Bármit csinálok, nem működik.
- Hát… az jó
- Nem, nem az. Ez azt jelenti, hogy össze vagyok zárva ezzel a rózsaszín szörnyűséggel és kettőnk közül valószínűleg én fogok előbb elpatkolni.
Hannah nem tudta, hogy reagáljon. Egyik fele nevetni akart mivel Knudson nagyi velejéig utálta a rózsaszín szörnyet, viszont az hogy úgy gondolja előbb fog meghalni, mint hogy újra felújítsák a kanapét őszintén elszomorította. Mivel egyik opció sem volt megfelelő, inkább felvette a sütis tányért és beleharapott Knudson nagyi Vörös Ördög tortájába.
- Mmmm - Hannah akaratlanul is hangot adott a gyönyörnek. Az édes szájban olvadó karamell a cukormázzal tökéletesen kiegészítette az ét csokis torta ízét.
- Köszönöm, Hannah - mondta Knudson nagyi hatalmas mosollyal. - Örülök, hogy ízlik a tortám és az is nagyon hízelgő, hogy édesanyád ezt foglya felszolgálni a legújabb könyv klub estéjén. De… mégis miből gondoltad, hogy Claire és Bob visszajött?
- Meg mertem volna esküdni rá, hogy Claire hangját hallottam a folyosóról. És majdnem biztos hogy nevetést is hallottam.
- Jacob.
- Tessék?
- Nem Claire-t hallottad hanem Jacobot.
- De biztos vagyok, hogy Claire hangja volt. Felismertem.
- Jacob utánozni tudja Claire-t. Mit mondott?
- A halottas kocsi nem cipel házat. -  Hannah elismételte pontosan azt, amit hallott.

- Akkor biztos, hogy Jacob volt. A templom irodájában volt Claire-el és Bobbal, amikor próbálták kitalálni mit tegyenek a hirdetőtáblára vasárnap.  Csak várj, amíg elmondom nekik, biztosan örülni fognak, hogy tanult valami újat.
Hannah-ban a kép még nem teljesen állt össze. - Ki az a Jacob? - kérdezte, rögtön belevágva a közepébe.
- Ő Pete Nunke hegyi seregélye. Bob beleegyezett, hogy megtartja, amíg Pete fel nem épül a hát műtétjéből.
Hannah elkezdett nevetni. - Hát Jacob jól megtréfált. Tényleg azt hittem, hogy Claire az. Téged is szokott utánozni?
- Nem és Bobot sem, legalábbis eddig még nem. Két dolgot szokott mondogatni, amit még Pete-től tanult.
- Miket? - Hanna egy újabb szelet tortát emelt a szájához.  Annyira finom volt, hogy be szerette volna szippantani minden illatfoszlányával együtt.
- Az egyik hogy; Juj de hideg van odakint! de a másikat nem ismétlem meg. Valami időjárás és kútásás szerepel benne.
Hannah-nak hirtelen beugrott egy mondás, de nem akarta a plébánián hangosan kimondani. - Tanult még valamit az óta hogy itt van veled?
- Nem, pedig Claire és Bob megpróbálták megtanítani neki a nevét, de úgy néz ki nem igazán érdekelte a dolog.
A telefon az asztal másik végén elkezdett csörögni, így míg Knudson nagyi felvette, Hannah kihasználta a lehetőséget és beleharapott a következő szeletbe. A torta rétegeinek volt egy kis vöröses árnyalata és Hanna emlékezett, hogy a receptben, amit lemásolt fél csésze kakaópor is szerepelt. A torták, amiket kakaóporral készítenek általában szép mahagóni árnyalatot szoktak felvenni. Újraolvasva a receptet, amit Knudson nagyitól kapott, Hannah észrevette, hogy az íz amit sehová nem tudott tenni azelőtt az erős kávénak volt köszönhető. Nem csoda hogy ilyen finom ez a torta!
- Bob volt az. - mondta Knudson nagyi miközben visszatette a kagylót a helyére. -Már úton vannak hazafelé, és valami meglepetést is hoznak nekem.
- Van valami ötleted, mi lehet?
- Kávés fagyi, pácolt hering vagy kolbász. - Knudson nagyi úgy kuncogott magában mintha ötöd annyi idős lenne mind valójában.
- Jobb, ha elkezdem főzni azt a kávét, már odakészítettem mindent.
Még mielőtt Hannah be tudta volna fejezni a maradék tortát, Knudson nagyi már vissza is jött. - Lehet, hogy nem is ennivalót hoznak. Lehet, hogy összeszedtek egy magas sötét hajú idegent, annak nagyon örülnék.
Hannah meglepetten nézett Knudson nagyira. - Szeretnél megint randizni?
- Isten az égben, dehogy! Csak vicces lenne elmondani Pam Baxter-nek hogy tényleg találkoztam egy magas sötét hajú idegennel, ahogy megjósolta.
- Vagy úgy - mondta Hannah visszaemlékezve a legutóbbi Jordan gimi fesztiválra ahol az egyik tanárnő, Pam jósnőnek öltözött be.
- Te jósoltattál Hannah?
- Igen, Pam azt mondta, hogy pénz áll majd a házhoz.
- És pontosan az történik minden nap a Süti Édenben, nem igaz? Mondta Knudson nagyi emlékeztetve Hannah-t saját kis kávézójára a főutcán. - Pam-nek igaza volt veled kapcsolatban.
- De a tiédben nem?
- Nem, Lake Edenbe egy olyan idegen se jön manapság, aki a plébánián kötne ki. Ami azt illeti nem is emlékszem mikor láttam legutóbb idegent, aki ide jött volna.  Mikor még hotelt működtettünk többen voltak, de most…
- Megjöttünk! - mondta egy hang félbeszakítva Knudson nagyi visszaemlékezését.
Hannah már nyitotta volna a száját, hogy üdvözölje Claire-t és Bobot de hirtelen egy gondolata támadt. Vajon tényleg Claire volt az vagy megint Jacob utánozza barátnőjét?
- Claire az. - válaszolta meg Hannah ki nem mondott kérdését Knudson nagyi. - Jacob a kalitkájában van a hálószobában és a hang a ház másik végéből jött.
- Hát itt vagyunk! - jelentette be Bob belépve a szobába Claire-vel az oldalán. Tökéletes párt alkottak. Bob sötét hullámos hajával és erős testfelépítésével ellensúlyozta Claire szőke törékeny alakját. - Szia Hannah!
- Sziasztok. - Hannah elkerülhetetlenül észrevette, hogy fogják egymás kezét. De nem csak ez tűnt fel Hannah-nak hanem az is, hogy mindketten majd kicsattantak az örömtől. Na persze ez nem volt nagyon meglepő, tekintve hogy friss házasok voltak. Újév napján házasodtak össze és még csak Február első hetében járunk.
- Hol az a meglepetés? - követelte Knudson nagyi az unokájától. - Hannah és én már tűkön ülünk mióta, próbáltuk kitalálni mi lehet az.
- És mire jutottatok? - Claire fordult Hannah-hoz.
- Nekem halvány fogalmam sem volt, de Knudson nagyinak volt néhány ötlete. Azt mondta kávés fagyi, pácolt hering vagy kolbász lesz.
- Hát egyik sem. - nevetett Bob. - Valami más nagyi?
- Ha egyik sem akkor egy magas sötét hajú idegen!
- Micsoda? - nézett rá Bob meglepetten.
- Ne nézz már ilyen lükén. Pam monda a legutóbbi iskolai fesztiválon hogy találkozni fogok egy magas sötét hajú idegennel… és magasságos egek! Hát ott van!
- Úgy néz ki Pam Baxternek igaza volt. - mondta az idegen átszelve a szobát, hogy egy hatalmas ölelést adjon Knudson nagyinak.

2. fejezet

- Nahát, ezer év alatt sem ismertelek volna föl! – mondta Knudson nagyi megpaskolva az idegen arcát, aki látszólag nem is volt igazán idegen.
A férfi felnevetett – Nem lep meg, eléggé megváltoztam a középiskola óta. Kevesebb haj, több kiló, de szeretném azt hinni sokkal több ész is.
- Hát, én minden esetre nagyon örülök, hogy eljöttél meglátogatni - fordult Knudson nagyi Hannah felé – Ez itt Matthew Walters. Egy ideig velem és Bob édesapjával élt majd harminc évvel ezelőtt.
- A szüleim misszionáriusként Afrikába akartak menni annak idején és megkérték a Tiszteletest és Mrs. Knudsont hadd maradjak velük, amíg vissza nem jönnek. A nagybátyám és nagynéném is velük tartott.
- Így igaz. – folytatta a történetet Knudson nagyi – Matthew apjának volt egy öccse, édesanyjának pedig egy húga. Az esküvőn találkoztak először, egymásba szerettek és egy évvel később már ők maguk is házasok voltak. Született egy fiúk, Matthew unokatestvére Paul, aki szintén velünk maradt. – Knudson nagyi Matthew felé fordult - Erről jut eszembe, hogy van Paul? Már évek óta nem hallottam felőle.
- Paul… – Matthew megállt a mondat közepén homlokráncolva.  – Igazság szerint én sem tudom. Már elég régóta nem tartjuk a kapcsolatot.
Knudson nagyi meglepetten nézett - De hát miért? Olyan közel álltatok egymáshoz annak idején.
- Tudom. Mivel apám és Paul apja is templomi vezetők voltak alig 20 mérföldre egymástól, így a családjaink elég sok időt töltöttek együtt. De emlékszel rá hogy mikor velünk volt hányszor került bajba az iskolai szekrények feltörése miatt?
- Persze hogy emlékszem. De soha nem vett el semmi értékeset. Az volt Bill Garrison utolsó éve, mint iskolaigazgató, és azt mondta nekem, hogy Paul csak a lányok figyelmét akarta felhívni azzal, hogy feltörte a szekrényüket és elvett kisebb dolgokat. Úgy gondolta, hogy a sok együtt töltött idő után, mikor te elkezdtél járni valakivel, ő valószínűleg kívülállónak érezhette magát.
- Mindenki ezt mondta, de most visszagondolva, félek ez inkább valami nagyobb bajnak az előszele volt, mintha csak próbára tette volna magát vajon mennyit tud megúszni.
- Miért gondolod ezt? – kérdezte Claire
Matthew mély levegőt vett és Hannah-nak egyértelmű volt, hogy nem szívesen beszél a kuzinjáról.
- Hát… történtek dolgok, miután a szüleim visszajöttek és Paul családja elköltözött Cedar Rapidsba.
- Hogy érted azt, hogy történtek dolgok? – érdeklődött Knudson nagyi.
- Mondjuk úgy Paul-ból nem vált a legrendesebb állampolgár, ha értitek mire gondolok.
- Jaj, Istenem! Ettől féltem. Paul kicsit sem tűnt bűnbánónak mikor beszéltem vele a szekrények feltöréséről. – sóhajtott fel Knudson nagyi miközben megpaskolta Matthew kezét.
– Előttem nem kell finomkodni Matthew. Elkövetett valami bűncselekményt Paul?
Matthew habozott egy darabig, de végül megadóan lehajtotta a fejét. – Igen, csinált valamit. Nem tudok minden részletet, de hallottuk, hogy 10-től 20 évig terjedő letöltendőt kapott az Iowa-i börtönben.
- Az elég súlyos büntetés – jegyezte meg Bob. – Az unokatestvéred valami igen komoly dolgot csinálhatott.
- Egy rosszul végződött betörés volt. Megbíztam egy magánnyomozót az üggyel kapcsolatban és azt mondta Paul-t öt év után kiengedték.
- De hát az éppen hogy csak a fele az eredetinek. – mutatott rá Hannah a nyilvánvalóra.
- Tudom. A detektív úgy gondolta valószínűleg túlzsúfoltság és pénzhiány miatt engedhették el hamarabb. Annyit tudok, hogy néhány nappal a szabadulása után felszívódott.
- Talán megtanulta a leckét és úgy döntött, hogy jobb emberré válik. - javasolta Claire
– Elköltözhetett egy másik államba, hogy új életet kezdjen.
- Talán.
Hannah észrevette, hogy Matthew eléggé kétkedően vette a javaslatot.  Egyértelmű volt, hogy nem hiszi, hogy az unokatestvére jó útra tért volna.
- Miért béreltél fel egy magánnyomozót? - kérdezte.
- Sarah nagynénémnél csontrákot diagnosztizáltak. Ő Paul édesanyja és úgy gondoltam illene tudnia. Így talán meglátogatná, írna neki egy levelet vagy valami. De a nyomozónak nem sikerült újra megtalálnia miután kiengedték.
- Lehetséges, hogy megváltoztatta a nevét? – kérdezte Claire.
- Meglehet. A nyomozó azt mondta nem olyan nehéz más személyazonosságot felvenni. Tudtunkon kívül akár Mexikóban, Kanadában vagy bármelyik másik idegen országban is élhet egy új névvel. De ki tudja, történhetett akár valami rosszabb is…
Hannah-t hirtelen kirázta a hideg, mivel pontosan tudta mit ért Matthew a valami rosszabb alatt.
- Bárhogy legyen is, a végén úgyis minden a helyére kerül. – mosolygott Matthew de Hannah érezte a kényszert mögötte.
- Én mindenesetre nagyon örülök, hogy itt lehetek veled Knudson nagyi. Ez a szoba még most is ugyanúgy néz ki… kivéve ezt a kanapét. Új, nem igaz? – Matthew kinyújtotta a kezét, hogy megpaskolja a kanapét, amit a nagyi csak rózsaszín szörnyűségnek hívott. – Én mintha egy zöldre emlékeznék, ami elég csúszós volt.
- Zöld taft. – mondta Knudson nagyi kinyúlva, hogy megérintse a rózsaszín kanapét. – Ez ugyanaz csak újra lett húzatva. Az után krémszínű selyem volt, de az nem tartott sokáig. Azt követően erdő zöld lett. Az volt a legjobb, most meg ez a… rózsaszín.
Hannah nem tudta nem elnevetni magát. Knudson nagyi úgy mondta ki a szavakat, mintha egy bogár repült volna a szájába.
- Nagyon örültem, amikor belefutottam Bob-ba a kórházban. – mondta Matthew mosolyogva Knudson nagyinak. – Megálltam, hogy beköszönjek Knight dokinak és akkor mutatott be minket. Amikor Claire is megjött tudtam meg, hogy friss házasok. Lesz még elég időnk, hogy bepótoljuk a kimaradt időt nagyi.
- Ezt meg hogy érted?
- Itt maradok a következő két hétben. Megígértem, hogy átveszem Bob lelkészi teendőit, hogy elvihesse Claire-t egy igazi nászútra.
Knudson nagyi arcán egy hatalmas mosoly jelent meg. – Hát ez nagyszerű!  Annyira kedves tőled, hogy felajánlottad a segítségedet. De remélem nem lesz baj és tudnak téged pótolni a papneveldében annyi időre.
- Még tovább is, mivel egy 4 hónapos szabadságon vagyok éppen. – fordult Matthew Knudson nagyihoz – Na és most, hogy mindent megbeszéltünk, mi lesz azzal a kávéval és sütivel?! Bob folyamatosan arról beszélt, hogy milyen finom az úgynevezett Ördögi Csábítás süti.
- Csak azért mert az Bob kedvence már kiskora óta. Neked viszont van egy kis citromos-mákos tortám Matthew.
- Jól hangzik, de most inkább maradnék annál az ördögi sütinél. – kuncogott Matthew. – De jobb, ha ezt később nem említem meg a papneveldében.
Mindenki elkezdett nevetni, kivéve Knudson nagyit. Hannah észrevette, hogy idős barátnője döbbenten nézi Matthew-t.
– Mi a baj? – kérdezte Hannah.
- Matthew allergiás a csokoládéra, ha eszik belőle rögtön kiütései lesznek.
- Már nem. – válaszolta Matthew. – Kinőttem belőle. Már vagy 20 éve eszek csokoládét és az a kedvencem. Corrine a titkárnőm mindig azt mondja azért eszem ennyit, hogy bepótoljam a kimaradt időt.

Nem sokkal miután Hannah segített Clairenek a kávéval és süteménnyel, gyorsan kimentette magát, hogy vissza tudjon menni a Süti Éden-be. Miután leparkolta kandírozott alma piros furgonját a megszokott parkolóhelyére cukrászdája mögött, gyorsan bekapcsolta a fűtést nehogy megfagyjon a fékfolyadék ebben a hidegben. Ahogy éppen bevágtatott a konyhába, majdnem feldöntötte az ő parányi üzlettársát, Lisa Herman Beesaman-t.
- Bocsi. – mondta Hannah két kézzel tartva Lisa-t, aki éppen a már lehűlt sütiket hozta ki a cukrászda hűtőjéből.
- Semmi baj, csak annak örülök, hogy mind épségben van. Így is kifogyóban vagyunk ma.
- Akkor mindjárt csinálok még. – kapta fel Hannah a kötényét és a csaphoz ment, hogy megmossa a kezét.
- Mi a mai kedvenc?
- Tejkaramellás Szerencse Rudak. Megyek, kihozom a tejkaramellát.
- De hát a Tejkaramellás Szerencse Rudakba nem is kell tejkaramella.
- Tudom hogy általában nem kell, de ebbe muszáj tennünk. Reggel mikor csináltam véletlenül tettem bele 2 csészényivel. Bertie Straub-nak annyira ízlett, hogy egy egész adagot akar venni a vendégeinek a Frizura Édenbe.
- Hát rendben, amit Bertie kíván, azt Bertie meg is kapja.
- Én is így gondoltam. Ki akarsz menni előre, amíg én megsütöm? Vagy cseréljünk?
- Inkább az utóbbi. Menj te előre.
- Rendben. Marge és apa már biztos örülne egy kis szünetnek.  Sikerült megszerezned Knudson nagyi receptjét?
- Igen, holnap délután ki is próbálom. Kaptam kóstolót a parókián és még finomabb, mint amire emlékeztem az egyházi vacsorákról.
- És hogy van Knudson nagyi?
- Nagyon jól. Már teljesen felépült a sztrókból és élesebben vág az esze, mint valaha. Nagyon izgatott Claire és Bob nászútja miatt. Vasárnap indulnak a mise után.
- De azt hittem addig nem tudnak elmenni, amíg az egyház nem küld valakit Bob helyére.
- Már van valakijük. Miközben Claire és Bob a kórházban voltak, belefutottak egy másik evangélikus lelkészbe. A neve Matthew Walters. Kiderült, hogy régebben Knudson nagyival és a férjével élt majd egy évig, amíg a szülei misszionáriusként dolgoztak. Mikor megtudta, hogy Bob és Claire most házasodtak össze és éppen arra várnak, hogy helyettest küldjenek, hogy végre el tudjanak menni nászútra, felajánlotta, hogy segít.
- Milyen kedves. Hova megy Bob és Claire?
- Hawaii. Mikor eljöttem pont hallottam, amikor Bob lefoglal egy 14 napos hajókirándulást. Délután indulnak kocsival a reptérre, onnan Los Angeles-be repülnek, és ott felszállnak a hajóra, ami este már indul is.
- De mi lesz Claire boltjával? Ki veszi át, amíg ő nászúton van?
- Anya.
Lisa, aki éppen a már teletöltött sütis bödönnel a kezében indult volna a konyhát és a boltot elválasztó lengőajtó felé, meglepett arckifejezéssel fordult vissza.
- Úgy érted… a te anyukád?
- Bizony. Csak háromboltnyira van a Nagyi Padlásától, amit addig Carrie és Luanne vesz át. Anya már teljesen bezsongott a gondolattól, hogy ő öltöztetheti fel Lake Eden összes női lakosát.
- Hát, elég jó divatérzéke van. – mondta Lisa nem túl meggyőzően. – Szerinted jó ötlet volt őt felkérni, hogy vegye át a boltot?
- Jézusom, dehogy. Borzalmas egy ötlet. Mikor Claire felhívott, hogy már megkérdezte anyámat, majdnem rosszul lettem.
- Szerinted nem megfelelő?
- Anya? Te most viccelsz? Iszonyúan kritikus és egy kis tapintat se szorult belé. Ha csak anya nem csatol fel egy szájkosarat, már most megjósolom, hogy az Éden Turi bevétele drasztikusan lecsökken majd.
Lisa kikerekedett szemmel rázta a fejét. – Ugyan már Hannah, ezt biztos nem gondoltad komolyan. Csak vicceltél, ugye?
- Egyáltalán nem. – ráncolta a szemöldökét Hannah.
Lisa mindkét szemével felváltva kezdett kacsintgatni, mint valami kacsintó irányjelző lámpa. Lehet, hogy üzlettársánál valami hirtelen jelentkező tikkelés lépett fel?
- Komolyan Lisa, ismered anyát. Csak képzeld el a pult mögött, amint Betty Jackson besétál, hogy vegyen egy ruhát.
- Biztos vagyok benne, hogy édesanyád megtenne minden tőle telhetőt, hogy valami megfelelőt válasszon Betty-nek.
- Talán, de ha Betty elejtene egy megjegyzést arról, hogy milyen kevés a kínálat az ő méretében, anya úgy ráugrana, mint kacsa a nokedlire.
- De biztos nem…
- Dehogynem. - szakította félbe Hannah. – Anya közölné Bettyvel hogy senki sem csinál divatos darabokat az ő méretében, és hogy sokkal jobban nézne ki ha leadna pár kilót.
- Édesanyád nem lenne ilyen kegyetlen.
- Nem kegyetlenségből mondaná. Anya csak hisz az „ami a szívén az a száján” elvben. – Hannah hirtelen megállt és bámulni kezdte Lisa-t, aki folyamatosan furcsa arcokat vágott.
- Veled meg mi a baj?
- Lisa-nak semmi baja. – válaszolta Delores Swensen előlépve legidősebb lánya mögül, nem túl gyengéden megpaskolva annak vállát.
Hannah hirtelen levegő után kapott, megpördült, hogy így szembenézhessen a Swensen klán nagyasszonyával. Mint mindig, Delores Swensen tökéletesen, a legújabb divatnak megfelelően volt felöltözve. Ma egy cseresznye vörös gyapjú ruhát viselt fekete gombokkal, és egy vörös-fekete selyemsálat, amit művészien a nyakára helyezett. Az összhatás finom eleganciát sugallt. Senki, aki csak épp most találkozna vele gondolná, hogy már a hatvanadik születésnapjához közeledik.
- Anya! – nyelt egy nagyot Hannah észrevéve a ráncot anyja két tökéletes szemöldöke között és az arccsontja alatt elhelyezkedő két élénk foltot, amit nagy valószínűleg a lánya iránt érzett harag idézett elő.
- Igen, a te anyád. – válaszolta Delores Hannah-ra meredve. – Na már most, szeretném ha elmagyaráznád mit értettél az alatt hogy, „iszonyúan kritikus és egy kis tapintat se szorult belé”!
Ha a visszakozás egy művészeti ág lenne, Hannah-t kiáltanák ki annak Rembrant-jának.
Hannah rögtön leszögezte, hogy soha nem akarná megbántani anyja érzéseit és Delores könnyedén beismerte, hogy talán nem a legjártasabb a diplomáciai dolgokban. A levegő újra tiszta volt.
- Most mit kéne tennünk? – kérdezte a lányát Delores akivel egy perce még esküdt ellenséget voltak.
- Nem tudom. – válaszolta Hannan nem kockáztatva, hogy olyan választ adjon, ami ismét anyja ellenségévé tenné.
- Utálok most visszakozni, mikor már megígértem Calire-nek, de szerinted megmondjam neki hogy nem nekem való ez a dolog?
- Nem, csak találnunk kell valakit, aki majd segít neked.
- Kit? – nézett Delores ámulva. – Valaki olyan kell, aki otthon van a legújabb trendekben. Biztos vagyok benne, hogy Carrie elvállalná, de ő nem igazán ért a divathoz. Beszervezhetnénk Luanne-t de hát őt sem nagyon érdeki a divat. Valaki olyan kell, akinek jó szeme van az ilyenekhez.
- Jó szeme?
- A méretekhez és hogy előre lássa, kinek mi állna jól az alakjához. Például nem ajánlhatsz egy szigorúan szabott ruhát Laura Vavra-nak, túl nyersen nézne ki. Ő olyan gyengéden formás. Rose McDermott-nak pedig vigyáznia kell a nagy virágmintákkal, még a végén úgy nézne ki mint a darazsak étkezőasztala.
Hannah-ból kitört a nevetés, nem tehetett róla. Egy kis idő múlva Delores is csatlakozott hozzá. Mikor már eltűnt a kép a darazsakról és Rose-ról, Hannah visszaváltott komolyra. – Lehet, hogy nekem nem volt igazam anya és tényleg jó lennél a megfelelő ruhák kiválasztásához.
- Tudom, hogy jó lennék a kiválasztásnál, de aztán mondanék valami olyat ami miatt   a végén nem vennék meg, tapintatlan vagyok.
- Lehet, hogy abban sem volt igazam.
- Nem, igazad volt, ez az egyik hibám. Ha valaki megkérdezi az őszinte véleményemet, hát én meg is mondom azt. Nem is fogom magam vissza a szavakkal és ez nem a legjobb, ha valaki kereskedelemben akar dolgozni.
- Ez igaz. – értett egyet Hannah. – Szóval kell nekünk valaki, aki ért a divathoz, tapintatos és jó az értékesítésben. Ez nem úgy hangzik, mint bárki, akit ismerek.
- Nekem se jut senki az eszembe.
Anya és lánya egyszerre fordult a konyhaajtó felé, amin éppen Hannah huga, Andrea lépett be.
- Brrr… Szerintem már rég 0 fok alatt kell lennie a hőmérsékletnek odakint ezzel a széllel. - Andrea odasétált az ajtó melletti akasztókhoz hogy feltegye a kabátját.
- Szia anya! Szia Hannah! Csak bejöttem egy gyors kávéra.
Delores és Hannah összenéztek. Hannah tekintete azt sugallta; Andrea többet tud a divatról, mint bárki más Lake Eden-ben. Kivéve persze téged.
Delores-é pedig hogy; Andrea tapintatos és nagyon jó a dolgok eladásában. Bill mindig azt mondja, akár a macska almot is el tudná adni egy nomádnak.
- Mi az? – kérdezte Andrea észrevéve az anyja és nővére közötti néma beszélgetést és bólintást.
- Kávé. – mondta Hannah és gyorsan leültette húgát a rozsdamentes acél pult mellé.
- És új üzlet. – tette hozzá Delores elvéve az Andrea előtti széket.
- Süti? – kérdezte Andrea
- Csoki. – ajánlotta Delores
- Máris jön! – mondta Hannah nem vesztegetve az időt, megragadta a dupla csokis rudakat és a tányért anyja és huga elé rakta.
- Annyira örülök, hogy itt vagy drágám. – mondta Delores megpaskolva Andrea kezét.
Andrea óvatosan ránézett. – Miért? Mi történik?
- Egy életre szóló lehetőség. Mit szólnál ahhoz, ha az elkövetkezendő két hétben 12 új ruhadarabbal tölthetnéd meg a ruhatáradat az Éden Turiból.
Andrea óvatossága gyorsan átcsapott gyanakvássá. – Mit kell tennem? Megölni valakit?
- Egyáltalán nem. – Delores egy széles mosolyt villantott lányára. – Most nagyon figyelj. Egy kihagyhatatlan üzleti ajánlatom van a számodra.

Megjegyzések:

Az a mondás amit az első fejezet legelején elég furán fordítottam, eredetileg annyit takar,
hogy teljesen mindegy milyen sok pénzed, házad vagy egyéb földi javaid vannak, ha meghalsz azt nem viheted magaddal. Az emberek hajlamosak túl sok időt szentelni ezeknek a dolgoknak az életben de a legvégén úgyis mindegy hogy mennyi a pénzed, inkább a fontosabb dolgokkal kell foglalkozni. Ha valaki tud egy jó magyar megfelelőt helyette, kérem írjon.