Ördögi csábítás és gyilkosság - 5. fejezet

5. Fejezet

- Szóval mit fogsz csinálni? – kérdezte Andrea.
- Hirtelen nem tudtam kitalálni egy jó kifogást, úgyhogy azt mondtam elmegyek. Mi mást tehettem volna?
- Meghallgathattad volna az üzenetemet, amit az üzenetrögzítődön hagytam tegnap háromnegyed öt körül. Azért hívtalak, hogy figyelmeztesselek, Mike meghívta Bill-t és ő a nevemben is igent mondott.
Hannah felnyögött. Látta a piros villogást, de előbb meg akarta etetni Mosé-t. Utána pedig fel kellett öltöznie a Mike-al való vacsorához, de a hajából mindenféle vörös antenna állt ki zuhanyzás után. Végtelennek tűnt mire emberi alakot tudott magára erőltetni. Miután pedig Mike megjött teljesen kiment a fejéből hogy le akarta hallgatni. Hazaérkezés után pedig egyből az ágyba ment, rá sem pillantva a villogó készülékre.
- El kéne kezdened már meghallgatni az üzeneteidet, főleg ha a mobilod is ki van kapcsolva.
- Ki van kapcsolva? – túrta Hannah át a táskáját, amíg rá nem lelt a telefonra annak alján.



Abban a pillanatban eszébe jutott miért is halkította le. - Éppen anya Regency Romantikus Könyvklubjában szolgáltam fel, de azt hittem visszaállítottam.
Andrea megvonta a vállát. – Hát vagy kikapcsoltad, vagy meghalt. Csak annyit tudok, hogy amikor próbáltalak hívni automatikusan hangpostára kapcsolt. Gondolom a hangpostádat se hallgattad le már jó ideje. Ha nem hagysz az embereknek lehetőséget, hogy elérjenek nem fogják tudni elmondani neked amit tudnod kéne.
- Ez igaz. – ismerte be Hannah hosszan benyomva telefonján a bekapcsoló gombot. De hiába tartotta kétszer olyan hosszan a készülék nem adott ki hangot és a kijelző is sötét maradt. – Valami baj van a telefonommal, nem akar bekapcsolni.
- Akkor valószínűleg elfelejtetted feltölteni. Hol van a töltőd? – nyújtotta Andrea a kezét a telefonért. – Megyek, bedugom. 
- Otthon van, ide nem szoktam hozni.
Andrea csak rázta a fejét. – Most komolyan Hannah! Egyáltalán nem drágák és mindkét helyen kéne tartanod egyet. Úgyis megyek a boltba, hozok neked egy másikat. Nekem van egy az irodában, otthon és a kocsiban is. Nagyon fontos hogy mindig fel legyen töltve.
- Tudom, hogy neked fontos, te a munkádhoz használod. Nekem csak személyes használatra van.
- Az is fontos. Na, most beszélj Mike-ról, mit mondott mikor megkért?
Hannah nem kérdezte meg mire gondol, mivel rájött hogy nővére már vissza is tért eredeti beszédtémájukhoz. – Azt mondta „Van egy ötletem, mi van veled? Te szeretnél jönni?”. De mindezt már azután, hogy megígértem megcsinálom a sütit.
- De miért mentél bele? Azt hittem nem szívleled, hogy Bev Doki ideköltözött.
- Nem is, de Mike megkért, hogy csináljak Kávés Kelyhet egy szülinapi bulira és én igent mondtam, de még azelőtt hogy rájöttem kinek a bulija lesz. 
- Mike egy idióta. – sóhajtott fel Andrea felháborodottan. – Egy csepp érzéke sincsen. Tényleg nem értem miért téged kért meg hogy csinálj desszertet Bev Doki bulijára hacsak… - állt meg a mondat közepén Andrea felvonva egyik szemöldökét.
- Hacsak mi?
- Hacsak nincs valami hátsó szándéka vele. Azt akarja, hogy annyira megharagudj Norman-re hogy utána szépen visszaszaladj az ő karjaiba. Vagy ez vagy… - Andrea megakadt és Hannah hozakodott elő a másik lehetséges verzióval.  – vagy az, vagy Mike-nak annyi IQ-ja van mint egy kisebb konyhai robotgépnek.
- Pontosan! – Andreának nagyon tetszett a hasonlat. – Melyik gépre gondolsz? 
- Kenyérpirító.
- Mert minden nőnemű lénynek a városban melege lesz a látványától?
- Pontosan. És mert mikor mindegyik azt hiszi, ő az egyetlen az életében majd megégeti magát mikor ő más nőkre kacsintgat. Mert mindig ez a vége.
Andrea egyetértően bólintott. – Úgy látszik már sikerült kiismerted Mike-ot. Mi van Norman-nel? Miért hozta ide Bev Dokit?
- Nem tudom, erre próbálok már egy ideje rájönni.
- Szerinted megpróbál féltékennyé tenni, hogy aztán majd harcolj érte?
Hannah elgondolkozott ezen egy kicsit majd megrázta a fejét. – Nem hiszem. Norman nem igazán az a fondorlatos típus. Biztos valami más oka volt, hogy ide hozta őt Lake Édenbe, de nem tudok rájönni hogy mi lehet az. Bármi legyen is az, még akkor kezdődhetett mikor elment Minneapolis-ba megnézni egy egyik Seattle-i barátja új klinikáját.
- Biztos vagy benne?
- Majdnem tökéletesen. Minden rendben volt mikor elment Lake Édenből. Tudom, mert induláskor beadta Bujcit hogy addig is Moséval legyen majd adott egy nagy ölelést és csókot. De mikor odaért a városba, a dolgok megváltoztak. Hagyott pár üzenetet, de kicsit furcsa volt a hangja. – Hannah megállt, hogy megtalálja a tökéletes szót Norman hangjára. – Hideg. Úgy beszélt mintha egy idegennel beszélne. Mikor visszajött szintén távolságtartóan viselkedett. Megölelt és megköszönte, hogy vigyáztam Bujcira de… végig kimért maradt. Nem tudom máshogy jellemezni.
- Mikor elment még a szerelme voltál? Mikor visszajött pedig úgy viselkedett, mint egy baráttal? 
- Pontosan úgy. Még most is csak barát vagyok. Tudom hogy valami történt ami megváltoztatta az érzéseit de nem tudom hogy mi.
- Talán ki kéne derítened. – ajánlotta Andrea és felállt. De mikor az ajtóhoz ért még visszafordult. – de még jó lenne azelőtt, hogy felkérnének, süsd meg az esküvői tortát Norman és Bev Doki lagzijára.
Hannah komolyan vette amit Andrea mondott de még rengeteg megrendelést kellett felvenni és sütit megsütni és most úgysem tudott volna semmit csinálni. Éppen térdig úszott a nyers süti tésztában, amikor Lisa jött be a boltból, hogy bejelentse Knudson nagyi jött őt meglátogatni.
- Azt üzeni fontos. – mondta Lisa. – Hátra küldjem?
- Igen. Biztos több sütit szeretne vasárnapra. Hallottam, hogy a mise után búcsú bulit tartanak Claire és Bob tiszteletesnek.
Lisa megrázta a fejét. – Nem hiszem hogy arról lenne szó. Mikor bejött elég ideges volt és azt mondta egészen a plébániától gyalogolt idáig. 
- Nem kéne ilyen időben ennyit gyalogolnia. Iszonyú hideg van és az utak is nagyon csúszósak.
- Tudom. Ezért hívtam fel Herb-öt hogy vigye haza. Öt perc múlva ideér. Úgy számoltam annyi idő elég lesz neked őt felmelegíteni egy kis kávéval és meghallgatni mit szeretne. 
Amint Lisa elment, hogy beterelje Knudson nagyit, Hanna ismét elmondott egy fohászt, amit naponta legalább ezerszer szokott, amiben megköszönte szerencse csillagának, hogy ilyen kedves és gondoskodó alkalmazottat tudott küldeni neki. Lisa még nagyon fiatal volt, éppen kikerült a középiskolából amikor Hannah felvette két és fél évvel ezelőtt. Akkoriban Lisa rengeteg ösztöndíjat kapott jobbnál jobb egyetemekre, de úgy döntött inkább itthon marad, hogy gondoskodni tudjon édesapjáról Jack Herman-ről akit éppen akkoriban diagnosztizáltak Alzheimer-kórral. Rengeted dolog történt azóta. Lisa annyira bevált hogy Hannah teljes jogú partnernek léptette elő. Tavaly Valentin-napon pedig Lisa hozzáment Hannah egyik régi osztálytársához Herb Beeseman-hez. Herb anyja, Marge Beeseman pedig nekik adta a régi házukat, ő pedig összeköltözött Jack-el, hogy teret hagyjon a friss házasoknak.
Volt is bőven beszédtéma a városban mikor Marge, aki özvegy volt összeköltözött Jack-kel, aki szintén özvegy volt. De ezek a pletykák hamar abbamaradtak hála Hannah anyjának. Mostanra Lake Éden polgárai megszokták a dolgot így Jack Herman és Marge Beeseman is egy párt alkottak és senki sem szólt egy szót sem.
- Szia, Knudson nagyi! – üdvözölte Hannah. – Gyere, ülj ide én pedig mindjárt hozok neked egy kis kávét.
- Köszönöm Hannah.
Hannah észrevette, hogy Knudson nagyi hangja egy kicsit remeg így sietve kitöltötte neki azt a kávét. Az a séta a plébániától idáig ebben a fagyban biztosan kimerítette. – Említette Lisa, hogy Herb idejön és hazavisz, így nem kell felsétálnod a hegyre visszafelé?
- Igen mondta és ez nagyon kedves tőle. Herb Beeseman mindig is jó fiú volt. Sütöttél valami különlegeset ma? Szeretnék vinni egy doboz különlegességet, hogy Claire és Bob azt higgye azért sétáltam le idáig, hogy meglepetést szerezzek nekik. Ha rájönnének az igazi okára annak miért is kerestelek fel, lehet el sem mennének arra a nászútra.
O-óó, jelzett Hannah agya. Knudson nagyi nagyon komolynak látszik.
 – Természetesen csomagolok valami különlegeset. – nyugtatta meg őt Hannah oldalra pillantva a pék állványra. - Van Sally fenséges gabonapehely szeleteiből, Mokkás diógolyóbisokból vagy a Vanilliás Brownie-ból is. De ha szeretnél valami még különlegesebbet ma reggel csináltam egy kis Pelyhes-Répás Muffint.
- Tetszik a neve, ez valami új?
- Igen. Lisa kapta a receptet Lois Theilen-től. Azt mondja ez a legjobb zabpelyhes muffin amit valaha készített. A recept pedig első helyet nyert a Minnesota Állami Vásáron. 
- Nahát! – Knudson nagyi láthatóan le volt nyűgözve, de még mindig aggódott.
- Kóstolj meg egyet, nézd meg hogy ízlik. – ajánlotta fel Hannah és odarakott Knudson nagyi elé egy muffint.
- Szívesen. Ismerem Loist és remek szakács. Ha ez a kedvenc zabpelyhes muffinja akkor biztosan nagyon finom. – Knudson nagyi beleharapott és bólogatott közben. – Megmondtam én, nagyon finom. Ezek a muffinok tökéletesek lesznek Claire-nek és Bobnak. Claire szereti a zabpelyhez sütiket és Bob odavan a répás dolgokért.
- És mi van Matthew-val? Neki is fognak ízleni?
Knudson nagyi elkezdte ráncolni a homlokát. – Nem aggódom Matthew miatt, legalábbis ami a muffinokat illeti. Ő az oka annak, amiért felkerestelek.
Három pohár kávénak és egy teljes muffinnak kellet elfogynia mire Hannah megtudta az egész történetet. Knudson nagyi aggódott, hogy Matthew lehet hogy nem az a Matthew akire ő emlékszik. Nem tudta miért is akarná valaki Matthew személyazonosságát felvenni, de az ő általa ismert tinédzser fiú és e között a férfi között túl sok ellentmondás volt.
- Lássuk, hogy tökéletesen értem-e? – mondta Hannah lepillantva a jegyzetekre, amiket leírt a kis jegyzettömbjére, amit a konyhában tartott. – Tini Matthew allergiás volt a csokoládéra, de a felnőtt Matthew egyáltalán nem. 
- Pontosan, és nem hiszem hogy egy csokoládé allergiát csak úgy ki lehet nőni. A nővérem Bertha allergiás volt az eperre egész életében. Rögtön kiütései lettek ha csak megpróbált enni egyet.
- Majd utána nézek ennek a csokoládé allergiának. – ígérte Hannah újra lepillantva a jegyzetekre. – Azért is gyanakszol erre a felnőtt Matthew-ra mert nem hiszed, hogy a nevelde ennyi szabadságot adna neki. Azt szeretnéd, ha felhívnám ezt az intézményt és megkérdezném tényleg ott tanít-e és hogy tényleg szabadságon van-e. 
- Így van. Nem hiszem hogy a nevelde négy hónapos szabadságot adna neki. A férjem is ott tanított régebben és az első két év után csak hat hónap szabadságot adtak neki. 
Hannah lefirkálta ezt és folytatta – Ezen kívül még furcsállod azt is, hogy túl jól énekel?
- Jaj istenem, hát persze! Ezen tényleg elgondolkodtam. Életemben még nem találkoztam olyan evangélikus lelkésszel, aki el tudta volna énekelni a Maradj velem  mind az öt versszakát anélkül hogy egy két hang falsul ne szólna. 
- Mi van tinédzser Matthew-val? Ő is hamisan énekelt?
Knudson nagyi ezen elgondolkodott egy darabig aztán sóhajtott. – Nem tudom, nem hiszem hogy valaha is hallottam volna énekelni. Én mindig elöl ültem. A lelkész családjának külön helye volt és a fiúk inkább mindig hátul ültek a barátaikkal.
- És az hogy Matthew tud énekelni, téged arra a következtetésre késztet, hogy nem egy felszentelt lelkész?
- Igen. Ha kiderül, hogy tényleg van egy Matthew Walters aki a Concordián tanít mint felszentelt lelkész és egy négy hónapos szabadságon van, ki tudnád deríteni hogy jó hangja van-e? 
- Megpróbálhatom. – mondta Hannah de nem lesz egyszerű. Lehet, hogy Andrea jobb lenne erre a munkára. Bill mindig azt mondja még a madarakat is le tudná csalogatni a fákról és Hannah tudta első kézből, hogy a nővére szinte bárkitől ki tudott szedni személyes információkat.
- Ott van még a kanapé. – mondta Knudson nagyi. – Azt majdnem elfelejtettem.
- Az a rózsaszín a nappaliban?
- Igen. Azt mondta emlékszik rá még mikor zöld volt, de nem emlékezhet rá. Belenéztem a papírjaimba és amikor a fiúk még velünk voltak éppen piros volt. Csak azután húzattuk át zöldre miután elmentek.
- Igen, de…
Knudson nagyi feltartotta a kezét. – Mielőtt azt mondod, hogy rosszul is emlékezhet rá, ha ezt is hozzáadod a többi dologhoz, azért elég furcsa. 
- Ezt megértem.
- Tényleg? – nézett Hannah szemébe Knudson nagyi. – Nem hiszed hogy csak rémeket látok?
- Nem. Most hogy tudom mennyit tudsz a tinédzser Matthew-ról én is kényelmetlenül érzem magam.
- Akkor elintézed a hívásokat és segítesz nekem megnyugodni.
- Természetesen.
- Jaj, remek! – Knudson nagyi előhúzott egy összehajtott papírt a zsebéből és átnyújtotta Hannah-nak.
- Itt a telefonszáma a Concordia Teológiai Neveldének. Állítólag itt tanít Matthew. A titkárnője neve pedig Corrine. Még akkor említette mikor a csoki allergiájáról beszéltünk, én pedig később leírtam. Távolsági hívás lesz, majd kifizetem neked.
- Erre semmi szükség, engem is nagyon érdekel a dolog. Ma később majd megpróbálom felhívni Corrine-t és ha nem sikerül, holnap reggel újra próbálkozom. – Hannah kinyúlt, hogy megpaskolja Knudson nagyi kezét. – próbálj meg nem aggódni. Holnap délutánra minden kérdésedre tudok majd választ adni. 
Knudson nagyi most először mosolygott mióta besétált a konyhába. – Nagyon köszönöm Hannah, nagyra értékelem a segítségedet. Én is telefonálnék, de félek hogy meghallaná. Ha az az ember tényleg Matthew, nagyon bántaná hogy kételkedtem benne.  És ha ő nem Matthew és valami rosszban sántikál, nem akarom hogy tudja gyanakszom rá.
- Ez tökéletesen érthető. – mondta Hannah félretéve jegyzeteit majd felállt. – Megyek, bepakolom azokat a muffinokat és megnézem megjött-e Herb hogy hazavigyen.