Ördögi csábítás és gyilkosság - 28. fejezet

28. fejezet

Elég nehéz úgy kutatnia az embernek valami után, ha azt sem tudja mi az amit keres. Hannah mindössze annyit tudott, hogy Knudson nagyi meglátta Paul-t, Matthew-t vagy akárki legyen is ő, amint keres valamit a templom irodájában. Már csak abban reménykedett, hogy még nem találta meg azt a valamit és ő majd előtte rábukkan.
Semmi nem volt a magas könyvespolcon. Hannah benézett mindegy egyes könyv mögé az összes polcon. Még ki is nyitogatta őket egyenként, nem-e üreges az egyik, ami jó rejtekhely lenne.
Tudom, hogy miért vagy itt, de nem fogod megtalálni! Ezt mondta Jacob az áll Matthew tiszteletes hangján. De most Knudson nagyi úgy gondolja, az mégsem az ál Matthew tiszteletes volt, hanem az igazi és ez a második férfi, aki Matthew-nak adja ki magát az ál, méghozzá nem más, mint Matthew unokatestvére Paul.

Hannah a kezébe temette az arcát egy pillanatra. Csak várja ki, amíg mindezt az új fejleményt elmeséli Lisa-nak. Ez már szinte felfoghatatlannak hangzik. Ha be tudja bizonyítani, hogy Paul ölte meg Matthew tiszteletest, aztán idejött Lake Éden-be, hogy felvegye az ő személyazonosságát, így azonosítani tudja Matthew testét sajátjaként, mindenki özönleni fog a Süti Édenbe, hogy meghallgassák ezt Lisa előadásában.
Hannah sóhajtott egy nagyot, miközben átkutatta az íróasztalt. Ha itt lett volna valami érdekes, a helyszínelők már rég megtalálták volna. De mivel ez az ügy igen kacifántosnak bizonyul, Hannah nem akart semmit kihagyni.
Tudom, hogy miért vagy itt, de nem fogod megtalálni! Ezek voltak az első Matthew tiszteletes szavai a gyilkosához. És ha a megérzésük nem csal, akkor a gyilkos nem más, mint Paul. Ez azt jelentené, hogy Paul tudja, hogy Matthew tiszteletes elrejtette azt a valamit, amiért ő idejött Lake Éden-be. De hogy jutott hozzá Matthew tiszteletes ahhoz a valamihez, amit Paul annyira akar? És hová dugta el?
Az egész dolog még elmondva is bonyolultnak hangzott. Hannah elméje csak körbe körbe forgott, úgyhogy abba kellett hagyni az azon való gondolkodást, hogy ki ki volt és hogy mi hol van. Ehelyett azt kéne kitalálnia először is, hogy hol lehet az a valami elrejtve. Biztos, hogy nincs az irodában mivel már minden zugot átnézett. Hová dughat egy lelkész valamit a saját templomában?
- A keresztelőkút! – mondta ki hangosan Hannah. Van teteje és senkinek nem jutna eszébe, hogy belenézzen. Gyorsan felpattant a székből és végigsietett a folyosón, egészen a templom elejéig. És ott volt. A nagy fehér márványból készült mosdótál, amit aranyozott festményekkel díszített tető takart, ami már több ezer keresztelést megélt.
Harminc percel később Hannah már készen állt, hogy teljesen feladja a keresést. Már minden relytekhelyet átkutatott, ami csak létezett a szószéktől a szobrokig. Átnézett minden ülőhelyet, nincs e felragasztva valami vagy betéve valamelyik imakönyvtartó alá. Még a kis raktárhelyiségbe is bement kutatni, ahol a miseruhákat tartják, majd felment a kórus karzatára is körbenézni. Az egyetlen hely, amit még nem nézett meg az a harangláb volt, de az is csak azért, mert nem tudta hogyan juthatna oda föl. Knudson nagyi biztos tudná. Nemrég említette, hogy régen ő kongatta meg a harangot a mise előtt, mikor még a férje volt a lelkész. Amint ez az eszébe jutott, visszarohant az irodába és felvette a telefont. Rögtön tárcsázta a paplak számát és megkönnyebbült amikor Knudson nagyi vette fel azt. – Meg kell tudnom, hogy hogy lehet feljutni a haranglábba. – mondta.
- A haranglábba? – kérdezte a nagyi meglepetten. – Miért akarsz oda felmenni?
- Mert lehet, hogy Matthew tiszteletes oda rejtett valamit el, hogy Paul ne tudja megtalálni. Elég valószínűtlen, de már minden mást átkutattam.
- Rendben. Tedd, amit jónak látsz Hannah. Ahhoz hogy feljuss oda, csak annyit kell tenned, hogy átmégy azon az ajtón, ami a kórus helye mögött van. Ott találni fogsz egy csigalépcsőt, ami felvezet egészen a haragozó emelvényéhez.
- És az a harangláb?
- Csak egy része, drágám. Látni fogod a haranghoz tartozó kötelet, és ha ott jobbra nézel, találni fogsz egy beépített létrát, ami egy csapóajtóhoz vezet fel. Ha ott felmész, akkor feljutsz a harangtoronyba.
- Ajaj. – mondta Hannah, nemtetszését kifejezve. Nem igazán volt tériszonya, de nem is érezte magát kényelmesen a magasban. Annak ellenére, hogy nem tartotta magát klausztofóbiásnak, mégis rögtön feltette a következő kérdést. – Milyen nagy a harangtorony?
- Normálméretű, de csak a közepén tudsz teljesen felállni. A többi részt a tetőgerendák foglalják el, amik a tornyot támasztják meg.  Na meg persze a harang maga is ott van középen. Mivel te elég magas vagy, le kell majd hajolnod, hogy körbe tudd járni.
Hannah sóhajtott. Ez a harangláb nem hangzik valami szívélyes helynek. – Vannak fenn denevérek?
- Nem tudom, drágám. Soha nem voltam még teljesen fenn, de gondolom előfordulhat. Nagyon halknak kell lenned ha felértél, nehogy felkeltsd őket. Tudod a denevérek éjszakai állatok.
- Tudom. – mondta Hannah, egyálltalán nem megkönnyebűlve az imént szerzett információtól. Az éjszakai nem feltétlenül jelenti azt, hogy napközben mozdulatlan. Egyszer látott egy műsort, ami a denevérekről szólt az egyik állatos csatornán. Éppen azt próbálák megcáfolni, hogy nappal a denevérek vakok ezért könnyen belegabajodhatnak az ember hajába. Hannah azért most nagyon örült, hogy neki mindig szoros göndör fürtökben áll a haja.
- De legalább nem léteznek vámpír denevérek. – próbálta Hannah oldani a saját feszültségét.
- Jaj, dehogynem. Úgy tudom Mexikóból származnak. Persze nem a Drakula gróffélékről beszélek, de ha jól tudom, akkor harapnak.
Csodás! Villant fel Hannah agyában a gondolat. Harapós denevérek, már csak ez hiányzik nekem!
- Sok szerencsét Hannah. – mondta Knudson nagyi majd letette a telefont.
Az idő csak fogyott és Hannah tudta, hogy még azelőtt fell kell oda mennie, hogy visszaérne Paul, Matthew vagy akárki is a korházból.
A kórus helye felé menet megállt a ruhatárnál, hogy belenézzen a talált tárgyak dobozába. Félig tele volt azokkal a dolgokkal, amiket a templomban hagytak az emberek.  Egy gyapjú fejkendő volt legfelül, amit Hannah el is vett, háromszögbe hajtogatta majd feltette a fejére és az álla alatt megkötötte azt, nagymama stílusban. Hiedelem ide vagy oda, így sokkal nagyobb biztonságban érezte magát.
Minden baj nélkül megtalálta az ajtót a kórushely mögött, amin egy kicsit meg is lepődött, hiszen eddig soha fel sem tűnt neki, hogy van ott egy ajtó. De aztán rájött, hogy valószínűleg azért, mert ő soha nem énekelt a kórusban.  Hannah kinyitotta az ajtót, majd felment a szűk lépcsőkön és feljutott a Lake Éden-i Szent Megválltó Evangélikus templom olyan részébe, amit még soha nem látott, a harangozó emelvényére. Fény szűrödött be a falakon lévő kisablakokon keresztül. A faredőnyök szinte teljesen zárva voltak, így csak egy kevés eső vagy hó tudodd beférközni, viszont a hideg levegő így is átfújt a réseken. Hannah már most tudta, hogy nem igazán rajongana a harangozó munkáért. Az épület e része jéghideg volt télen, nyáron viszont valószínűleg rettenetesen meleg lehetett itt. Knudson nagyi egy igazi szent volt, hogy elvállalta a harangozást, amivel összeterelte a nyájat minden vasárnap, mikor még a férje volt a lelkész. A kötél egy nyiláson kerteszül lógott le és amikor Hannah felnézett, meglátta maga felett a templom harangját. Hatalmas volt és nagyon régi. Régebben Bob tiszteletes említette, hogy a harangot még az 1800-as években öntötték bronzból. A kötél kenderből készült és volt rajta egy pamutszövet hogy ne sértse fel a harangozó kezét. Egyszer hallotta, amikor valaki azt mondta a kötél pamut részét Sally-nek hívják, habár fogalma sem volt hogy miért.
Hannah egy ideig csak bámulta a kötelet, próbálva leküzdve az érzést hogy megragadja és meghúzza azt. De természetesen nem tette. Ha meghúzná, Knudson nagyi még azt hinné, valami baj van, a hívek elkezdenének telefonálgatni az irodába és a paplakba, hogy megtudják miért szól a harang. Nem is beszélve arról, ha Paul, Matthew vagy akárki is ő fülébe jutna, rögtön rohanna ide, hogy kiderítse ki a felelős ezért és rajtakapná őt, ahogy átkutatja a haranglábat.
Így inkább megkerülte a kötelet és egyenesen a létra felé vette az irányt. Megörült, hogy legalább nem kerekek a létra fokai, ugyanis azokra nagyon utált felmászni. Ennek a létrának keskeny deszkákból voltak a fokai, ami még egész elfogathatónak bizonyult. A fokok elég meredekek voltak, de volt egy kapaszkodó, amit lehetett használni. Amikor Hannah elért odáig, hogy a feje már majdnem beleütközött a csapóajtóba, a jobb kezével elengedte a kapaszkodót és felnyomta azt. A csapóajtó elég nagy volt, hogy átférjen rajta egy termetes ember, mégis elég könnyen kinyílt az első nyomásra.
Egy kicsit kisérteties volt belépni egy kihalt és csendes harangtoronyba. Nem volt egyálltalán semmi zaj, csak néha egy dudaszó, ami beszűrődött a távolból, vagy egy kutyaugatás. Nem volt susogás sem, amiért Hannah gyorsan hálát adott. Ha voltak is itt denevérek, azok most csendesen aludtak tovább.
A helyiség formája egy felismerhetetlen geometriai alakzatot vett fel. Négyszögben kezdődött, ami ahogy egyre feljebb ment kezdett vékonyodni és megdölni, majd a templomtorony csúcsában találkozott. A négy nagy nyitott ablakon keresztül, amit csak vékony hálók fedtek, tökéletesen látni lehetett az arra sétálóknak a harangot. A harangtoronyból nyíló madártávlatú kilátás Lake Éden-re pedig egyszerűen fantasztikus volt. Ahogy Hannah kinézett mind a négy ablakon, majdnem egy egész kört írt le a kilátás.
- Hihetetlen! – mondta Hannah, észrevéve anyja kocsiját, ahogy lefelé hajt a főúton egészen ki az autópályára. Biztos Michelle most viszi vissza az anyjuk ruháját a bevásárlóközpontba.
A torony belső része zsúfolt volt, tele gerendákkal, fém tartórudakkal és vastag fatömbökkel keresztbe kasul, amik a szerkezetet voltak ott támogatni. A harang pedig, pont ahogy Knudson nagyi mondta, középen helyezkedett el, felakasztva két nehéz fakerék közé. Volt egy vájat a kötélnek, Hannah pedig feltérképezte hogyan is működik a harang. Ha valaki meghúzza odalent a kötelet, az megmozdítja a fakerekeket és a gravitáció segítségével, ahogy a harang megmozdul, a harang nyelve nekicsapódik a két oldalhoz.
Az egyik ablak alatt lógott egy tároló, aminek az ajtajai nyitva voltak, előtte pedig szanaszét szóva pár szerszám, minha valaki siettében dobálta volna össze őket. Egy munkásember sem hagyná így a szerszámait szanaszét heverve. Valaki keresett valamit a szekrényben és közben kiszórta azokat.
A harang mellett nagyon keskeny helyen lehetett csak elmenni és ahhoz, hogy Hannah el tudjon jutni az egyik faltól a másikig, bújdosnia, hajolnia és tuszakolnia kellett magát a szerkezeti elemek között. És úgy nézett ki, valaki más is járt itt nemrég ugyanezt csinálva, mivel lábnyomok voltak a por lepte padlón!
Hannah követte a lábnyomokat, óvatosan, nehogy beleütkötzzön valamibe. Ahogy egyre közeledett a fal felé egyre lejebb és lejebb kellett hajolnia addig, míg végül gugoló helyzetbe nem került. Amikor elérte a falat észrevette, hogy egy rész a belső lécekből le van szedve, megmutatva a külső falréteget is. Valaki már kutatott itt. És abban is biztos volt, hogy az a valaki nem más, mint Paul.
- Mit csinálsz te idefent?
Hannah megijedve az erős hangtól, gyorsan hátrafordúlt hogy lássa kitől jött. – Paul! – kapott levegő után.
A szó úgy lógott közöttük, mint az a bizonyos fejsze, egyre lejjebb és lejjebb ereszkedve Hannah feje felé. Hannah kétségbeesetten az kívánta bár vissza lehetne valahogy szívni ezt a nevet, de természetesen nem lehetett. De talán észe se vette?
- Így igaz, Paul vagyok. Okosabb vagy, mint amilyennek látszol. Kitaláltad! – nézett egyenesen Hannah-ra. – Milyen kár, hogy senki nem tanította meg neked, hogy ne üsd bele az orrodat mások dolgába.
Hannah önkéntelenül is megborzongott. A hangja megváltozott a kedves és barátságos lelkészéről egy valaki olyanéra, aki hideg, mint a jég. Ez a hirtelen átalakulás úgy megdöbbentette, hogy csak állt ott, úgy bámulva a férfire, akárcsak egy szarvas a fényszóró fényébe. És miközben ő csak nézte, az elővett egy fegyvert és egyenesen Hannah fejét célozta meg vele.