Ördögi csábítás és gyilkosság - 29. fejezet

29. fejezet

Egy huszonkettes félautomata volt. Hannah onnan tudta, hogy Lisa és Herb fegyverkészletében is volt egy ilyen és azt használta, amikor célba lövészetet tartottak. Emellett abban is majdnem biztos volt, hogy ez a hiányzó gyilkos fegyver.
- Mit keresel idefent? – szegezte neki a kérdést Paul.
- Ugyanazt, amit te is. Knudson nagyi meglátta, amint a könyveken állva kerestél valamit a templom irodájában. Kitaláltam, hogy azt keresheted amit az igazi Matthew tiszteletes elrejtett.
- Adjunk a hölgynek egy jelest. – mondta Paul gúnyosan. – Nézzük jól értem e. Elkezdtél keresni valamit, abban a reményben, hogy előbb találod meg mint én és még fel is fogod ismerni azt a valamit?
- Pontosan. – mondta Hannah egyet előre lépve, ami Paul-t hátrálásra késztette.
- Még egy lépés és halott vagy! – fenyegette.

- Bocsánat. – kért bocsánatot gyorsan Hannah, majd új taktikára váltott. – Biztos nagyon utálhattad Matthew-t.
- Ezt meg miből gondolod?
- Megölted. – mondta és még egy kicsit közelebb araszolt.
- Azt tudom, de nem utáltam. Az csak… önvédelem volt. Így történt. Én csak a saját bőrömet védtem. Le kellett lőnöm Matthew-t mielőtt felhívta volna a rendőröket.  Azt mondta, azt akarja, hogy helyesen cselekedjem és adjam vissza az ékszereket, hogy visszakerüljenek a jogos tulajdonosukhoz.
- Ékszerek?
- A rablásból. Vissza kellett őket szereznem. Van egy társam.
- Az ékszerek a Minneapolis-i házból. – mondta Hannah, miközben folyamatosan járt az agya az új információtól. – De hogy jutottak Matthew-hoz?
- El kellett rejtenünk őket egy bizonságos helyen, így a pénz egyik részét arra használtam, hogy elrepüljek St. Louis-ba és meglátogassam Matthew-t az iskolában, hogy majd nála rejtsem el őket. Úgy értem, mégis kinek jutna eszébe lopott ékszereket egy egyházi tanítóintézetben keresni?
- Jó meglátás. – jegyezte meg Hannah.
- De még mielőtt megkérdezhettem volna hogy hol lakik, láttam amint bőröndöket cipel a kocsijához.
- De ő nem látott meg. – találgatott Hannah. Ha Matthew látta volna az unokatestvérét, biztosan szólt volna Knudson nagyinak már az első délután.
- Nem, nem látott meg. Éppen elköszönt egy pasitól és arról beszélgettek milyen sokáig marad és hogy meglátogat valakit Wisconsin-ban, majd idejön. A pasi vette át Matthew helyett a tanítást és az ő lakásába költözött amíg ő vissza nem megy. Tudtam, hogy annyira nem vagyok merész, hogy oda rejtsem el, kockáztatva hogy az a pasi megtalálja őket. Így vártam amíg Matthew visszamegy, majd egy adag könyv közé rejtettem az ékszereket a csomagtartója aljába.
- És gondoltad majd felveszed őket ha ideér. – következtette ki Hannah.
- Így van. Nem gondoltam, hogy megtalálja őket és eldugja előlem! Ez tiszta… zsarolás volt!
Hannah bólogatott, habár a Paul szerint leírt önvédelem és zsarolás fogalma hagyott némi kivetnivalót maga után.
- De később Matthew nem akarta elmondani neked hova rejtette az ékszereket és fel akart téged adni?
- Igen. Ez az. Azt mondta, fizetnem kell a bűneimért. Hát nem nevetséges? Azt mondta Isten majd megbocsát, ha tényleg megbánom a bűneimet és hogy ő mindig úgy fog szeretni engem mint egy testvért. Aztán csinált egy nagyon buta dolgot. Felvette a telefont és elkezdett tárcsázni. És akkor lelőttem. Mit csináltam volna? Nem akartam én lelőni, de nem hagyott más lehetőséget.
- Értem. – mondta Hannah.
- Tényleg? – lepődött meg Paul a válaszán. – Miért hinnél éppen te nekem?
- Egyrészt amiért kiástad az a lyukat még középiskolában amikor a foci csapat elment túrázni.
Hannah halotta ahogy messziről szól az irodában lévő telefon. Ha Knudson nagyi volt és ő nem veszi fel a telefont, vajon hívni fogja a rendőrséget? Hannah nem volt benne biztos, de azt tudta, hogy beszéltetnie kell még Paul-t, hogy időt nyerjen magának. – Befedted a lyukat falevelekkel, hogy Hugh Kohler beleessen, hogy így az unokatestvéred Paul tudja átvenni a helyét a csapatban, mint hátvéd. Ez bizonyítja, hogy kedvelted Matthew-t.
Paul elnevette magát, de egyálltalán nem kedvesen. – Hát ezt nagyon rosszul gondolod, nővérem! Nem én ástam azt a lyukat. Én csak megtaláltam. És nem Matthew miatt állítottam csapdát Hugh Kohler-nek. Magamért tettem. Állandóan piszált mindenkit a junior csapatban. Hugh szerint midnenki mindent rosszul csinált, az edző meg elnézte neki, hogy mindenkit a fő csapatban felbuzdított ellenünk és amikor gyakorló mecsceket játszottunk mindig kegyetlenek voltak velünk. Ezért akartam valamit tenni ellene. Megérdemelte és még többet is! Csak szerencsés véletlen volt, hogy amikor eltörte a lábát a lyuk miatt, mindenki Matthew-t gyanúsította. De most csak az időt vesztegetjük.
Amikor Paul célra emelte a fegyvert, Hannah tudta, hogy lejárt az ideje.
- Állj! – mondta. – Tudom hol vannak az ékszerek.
A fegyver egy kissé megingott amíg Paul mérlegelte a hallottakat. – Mond el! – követelte.
- Elengedsz, ha elmondom? – kérdezte Hannah, pontosan tudva hogy nem fogja.
- Persze.
- Akkor bíznál bennem, hogy nem hívnám a rendőrséget?
Paul elvigyorodott. – Kizárt dolog! Biztosra mennék, hogy nem tudod őket felhívni.
- Hogyan? – kérdezte Hannah bár tudta, hogy egyre veszélyesebb vizekre evez.
- Hát, lássuk csak. – mondta Paul élvezettel. – Bezárhatnálak ide, amíg valaki erre nem sétál és meghallja hogy segítségért kiabálsz. Bár lehet hogy ez mégsem a legjobb ötlet. Lehet inkább be kéne tömnöm a szád valamivel, így nem tudnál kiabállni. Egész jó kis tanulság lenne számodra. Megnézhetnéd, hogy milyen okosnak bizonyulnak a barátaid és hogy megtalálnak e mielőtt halálra fagysz. De persze ez mind függ valamitől.
-Mitől? – kérdezte Hannah fél füllel hallgatva, amíg azt próbálta kitalálni hogyan mozdíthatá ki az egyensúlyából Paul-t és vehetné el a fegyverét. Már majdnem olyan közel volt hogy birkózhasson vele. Valószínűleg rálőne de talán lenne olyan szerencsés, hogy nem valami életfontosságú részt találna el. Ha elég gyors Paul egy, maximum két lővést tudna leadni és ez volt ez egyetlen lehetősége hogy előnyt kovácsoljon magának.
- Attól, hogy tényleg tudod e hol vannak az ékszerek.
- Ó, hát persze hogy tudom. – próbálta Hannah a legmagabizosabb hangját elővenni. – Találtam valamit, amit te kihagytál.
- Mit?
Hannah a másik lábára állt és gyorsan kitalált egy történetet, majd még egy kicsit közelebb lépett. – Megtaláltam a jegyzetet amit Matthew a szentelőkútnál hagyott. Tudta, hogy majd valaki visszajön az ékszerekért és leírta, hogy pontosan hova dugta…
Hirtelen egy hatalmas hangrobbanás szakította félbe Hannah-t, ami végigjárta az egész haranglábat, ami megrázkódott, majd visszaverte és felerősítette a hangokat, így azok a denevérek, akikről Hannah reménykedett hogy nincsenek is ott elkezdtek össze-vissza repkedni. Egy pillanatra annyira megdöbbent, hogy csak állt egyhelyben. Aztán hirtelen rájött mi volt az.
A harang volt! Valaki lentről megkongatta a harangot és ilyen közelről fülsüketítő volt hallani.
Paul lehajolt, hogy elkerüljön egy csapkodó denevért és Hannah meg sem állt gondolkodni. Előrevetette magát ahogy a kedvenc Viking védekező játékosai szokták és fel le csapkodva a könyökével tört utat ahogy Michelle-től és az anyjától látta a Sas-ban. Amint beleütközött Paul-ba valami igazán szerencsés dolog történt, amire nem is számított. A fegyver kirepült Paul kezéből és végigcsúszott a padlón, egészen a kötélnek vágott lyuk széléig. Egy ideig hezitált, majd leesett. Rögtön ezután egy újabb jó dolog történt, vagy rossz, attól függ ki milyen szemszögből nézni.
Paul hátratántorodott és elvesztette az egyensúlyát. Elkezdett hadonászni, hogy visszanyerje azt, de már túl késő volt. Egy horrorisztikus kiáltás kíséretében leesett a lyukon keresztül az alattuk lévő emeletre.
Egy döbbent pillanatig teljes csönd volt. Aztán egy hang kiáltott a harangozó helyéről kizökkentve Hannah-t.
 - Jól vagy? – kiáltotta Knudson nagyi.
- Igen. És te?
- Jól vagyok. Megvan a fegyver Hannah. És őt is biztosítottam.
- Nem… halt meg? – kérdezte Hannah nem biztosan abban, hogy megkönnyebbült e vagy csalódott.
- Nem, de eszméleten. Úgy néz ki eltörte a lábát. Mike és Lonnie már úton vannak. Felhívtam a seriffet mielőtt felmásztam vona ide. Bármelyik percben befuthatnak.
Hannah kipillantott a harangláb ablakán. – Látom őket! Most fordulnak le a főutról! – kiabállta abban reménykedve hogy a lábai abbahagyják a remegést így biztonságosan le tud majd mászni a létrán. – Mindjárt ott vagyok Knudson nagyi!
Az első pár lépés elég nehéz volt de aztán Hannah csak megoldotta. Nemsokára megérkezett a beépített létra aljára még mindig remegve de alig várva, hogy adhasson egy nagy ölelést Knudson nagyinak. – Megmentetted az életem! – mondta.
- Én csak meghúztam a kötelet. Ennyit igazán megtehettem. Végül is én miattam kerültünk ekkora pácba miután elkezdtem kételkedni a drága Matthew-ban. Annyira örülök hogy ő nem tudott róla. Jó ember volt.
- Igen, az volt. – értett egyet Hannah, örülve hogy Knudson nagyi feltünt és ilyen jól kezelte a válsághelyzetet.
- Majd tartunk egy megemlékezést miután Bob és Claire visszajöttek. Az embereknek tudniuk kell milyen rendes ember volt. Már tinédzser korában is az volt. – Knudson nagyinak hirtelen elállt a lélegzete. – Jól hallottam, hogy Paul azt mondta Matthew eldugta a lopott ékszereket?
- Jól hallottad.
- Jaj Istenkém! Szerintem én tudom hol vannak.
- Tudod? – kérdezte Hannah, lesokkolva.
- Szerintem igen. A kanapé az drágám, az a ronda rózsaszín a nappaliban. Van egy kis hely a párnák mögött. Így lett kialakítva. Mikor Matthew itt lakot, mindig oda dugta a jegyzetét, hogy Paul ne találja meg.
- A jegyzetét?
- Bizony. Régen a lányok naplónak hívták őket a fiúk bedig jegyzetnek. Egy olyan kis könyv volt amibe beleírták a legszemélyesebb gondolataikat és tökéletesen biztonságos helyen volt ott. A női összejöveteleket mindig a nappaliban tarottam és Paul-t sose érdekelte a Biblia vagy a jótékonykodás.
A szirénák már elég hangosak voltak és Hannah hallotta a kerékcsikorgásokat, ahogy a rendőrségi kocsik behajtanak a templohoz. A segítség megérkezett. – Remek detektív válna belőled Knudson nagyi. – mondta Hannah. – Nem csak hogy megmentetted az életem azzal hogy megkongattad a harangot, megtaláltad a gyilkos fegyvert amikor átesett a lyukon, de még azt is tudod hogy hol vannak az ellopott ékszerek.
- Köszönöm Hannah. – mondta Knudson nagyi, majd lábdobogásokra lettek figyelmesek, amik a csigalépcső írányából jöttek. – Megkérem őket hogy ellenőrizzék, de szinte biztos vagyok a kanapét illetően. Ez azt jelenti hogy háromból hármat kipipálhatok. Nem olyan rossz ez valakitől, aki a jövő hónapban tölti a kilencvenet, nem igaz drágám?