Fahéjas tekercs és gyilkosság - 7. fejezet

7. fejezet

- Ez nagyon jó volt. – mondta Mike lerakva a villáját. Kortyolt egyet a kávéjából és egy sóvárgó kifejezés suhant át az arcán. – Gondolom nem maradt egy sütid sem. Láttam, ahogy kiosztottad a tekercseket a baleset áldozatainak.
Hannah megrázta a fejét. – Sütim az nincs, de van Kentucky vajas tortám.
- Remek! Kérek abból egy szeletet. Mi az a Kentucky vajas torta?
- Akarod anélkül, hogy tudnád mi az? – kérdezte Michelle meglepetten.
- Persze. Hannah sosem csinál olyat, ami ne ízlene. – fordult oda Hannah-hoz. – Mi az?
- Ez egy fehér torta tele vajjal. Anya barátnője Cassandra küldte el neki a receptet. Két tepsivel csináltam, egyet anyának adtam, a másikat meg beraktam a mélyhűtőbe vészhelyzet esetére.
- Akkor én lennék a vészhelyzet? – kérdezte Mike ördögi vigyorral. Hannah nem tudott erre mit válaszolni. Mike mosolya mindig felgyorsította a szívverését. Vitathatatlanul ő volt Lake Éden legjóképübb férfija. Az egyetlen probléma csak az volt, hogy ezt ő is tudta!



- Tehát én lennék a vészhelyzet? – kérdezte Mike ismét.
Igen, te egy hatalmas vészhelyzet vagy. Nem tudom eldönteni, hogy mitévő legyek veled. Néha szeretlek, néha kihozol a sodromból, és mikor nem azon agyalok, hogy mit kezdjek veled, akkor csak át akarom karolni a nyakad és… de most nem kéne erre gondolnia. Legalábbis nem pont most.
- Tehát? – Mike vigyora még mindig ördögien ült az arcán. Tudta, hogy kibillentette őt az egyensúlyából.
Hannah agya túlpörgött és most átkapcsolta azt a legbiztonságosabb pályára. – Azt mondanám az egész éjszaka egy vészhelyzet volt. Michelle és én majdnem meghaltunk egy autóbalesetben, egy kórházi folyosónyira voltunk onnan, ahol Buddy-t megölték, aztán meg megtudtuk, hogy a már halott buszvezető is lehet, hogy gyilkosság áldozata volt. Ha ez nem a vészhelyzetek éjszakája, akkor nem tudom mi!
Hoppá! Hannah agya küldött egy vészjelzést és összeszorította a száját. Nem akarta, hogy Mike megtudja, hogy Andrea kihallgatta Bill beszélgetését Knight dokival, amikor az felhívta őt. Küldött egy pillantást Michelle felé, némán sürgetve hogy váltson témát és reménykedett benne, hogy a testvérek közötti nonverbális üzenetküldés tényleg működik.
- Hannah nem mondta neked, de van egy kis probléma a tortával. – mondta Michelle elérve ezzel, hogy Mike felé fordítsa a figyelmét.
- Mi a baj vele? Tényleg nem jó?
- Csodálatos, de a neve nem jó. Tudod mennyire hazafias néhány Lake Éden-i. Ha Hannah fel akarja szolgálni a Süti Édenben, nem lehet a nevében egy másik állam neve.
- Hát… milyen íze van?
- Vajas. Ráadásúl nagyon jóféle. Anya egyik barátja szokta sütni, bevonva olvasztott vajas-cukros mázzal, majd a tetejére porcukrot tesz.
- De te nem így csinálod? – kérdezte Mike Hannah-t.
- Nem. Én úgy döntöttem, hogy Elsa déd nagymamánk barna vajas mázával vonom be. – Hannah odafordult Michelle-hez. – Ahogy látom, Mike már majd belehal, hogy megkóstolhassa. Miért nem hozol neki egy adagot a konyhából?
- Szóval mi van azzal a dologgal? – kérdezte Mike rögtön miután Michelle eltűnt.
- Milyen dologgal?
- A buszvezető dologgal meg hogy lehet, hogy gyilkosság. Ki mondta ezt neked?
Hannah gyorsan gondolkodott. Kizárt dolog, hogy beárulja Andreát. Őt bízta meg azzal, hogy információkat szivárogtasson neki a nyomozásról amint valaki felhívja Bill-t.
- Hannah? Ki mondta neked?
Úgy látszik ebben a férfiban meg az elefántokban sok közös volt. Észrevette a botlását és azért sem akarta elfelejteni.
- Mindenki tudja. Már minden a Lake Édeni Pletyka Forródróton van.
- Ne!
- De. – mondta Hannah egy kicsit elferdítve a valóságot. Végül is Delores volt az egyik alapító tag, Andrea pedig az ő lánya.
- De a doki csak Bill-nek mondta el, ő meg csak nekem. Mikor behívtam Lonnie-t, neki sem mondtam miért. Csak annyit mondtam, hogy itt találkozzon velem. Ez tehát azt jelenti, hogy csak a doki, Bill és én tudtunk róla.
Hannah-nak sebesen jártak az agytekervényei. – Nem feltétlenül. Lehet, hogy az egyik gyakornok is ott volt, amikor a doki a boncolást csinálta. Vagy lehet, hogy az egyik nővér segített neki. Tudom, hogy mindent amit talál felveszi egy szalagra, hogy később Vonnie leírhassa, tehát így neki is tudnia kell róla. Több ember is tudhatja a kórházban.
- Hmm. Erre nem gondoltam. De nem is olyan fontos, legalábbis hosszútávon. A hírek úgyis napvilágot látnak előbb vagy utóbb.
- Itt is van! – ért vissza Michelle egy nagy szelet tortával, majd odanyújtotta Mike-nak. Újratöltötte a kávésbögréjét, helyet foglalt, majd várta, hogy Mike megkóstolja azt.
- Húha! – mondta Mike az első harapás után. – Ez egy nagyon jó torta és a máz is nagyon ízlik.
- Mi is szeretjük. – mondta Michelle. – Van valami ötleted, hogy milyen nevet adjon neki Hannah?
Mike ismét beleharapott és jó alaposan megrágta. – Had gondolkodjak. Mik vannak a mázban?
- Barna vaj, cukor, vanília kivonat és krém. – válaszolta Hannah.
- Tehát van vaj a tésztában és a mázban is?
- És még a máz alá is van öntve egy kis vajas szósz. – tette még hozzá Hannah. – Attól ropog egy kicsit a tetején.
- Akkor tényleg nagyon sok benne a vaj. – jegyezte meg Mike még egyet harapva. – Hú! Megvan! – lenyelt egy kis kávét majd rájuk vigyorgott. – Vajtenger torta. – mondta.
- Vajtenger Torta? – ismételte meg Hannah, majd elmosolyodott. – Ez tetszik. Innentől kezdve ezt a tortát Vajtenger Tortának fogom hívni.
- Rendben Hannah. – mondta Mike elővéve a jegyzetfüzetét. – Mondj el nekem mindent, amit láttál és hallottál, onnan hogy megérkeztél a buszhoz, addig, amíg el nem hagytad a helyszínt.
Hannah tudta, hogy Michelle ugyanezekre a kérdésekre válaszol majd Lonnie-nak. Párokra osztották magukat, hogy Mike fel tudja venni Hannah vallomását a nappaliban, Michelle pedig elvitte Lonnie-t a konyhába, hogy megetesse. Hallotta, ahogy Michelle a mosogatóba teszi Lonnie tányérját és felteszi a kávét. Kétségtelen hogy mostanra már Lonnie is elkezdte felvenni Michelle vallomását.
Mike várakozóan nézett rá, Hannah pedig visszament pár órát az időben, hogy újra játszhassa a történteket. – A busz fejjel lefelé volt. De gondolom, ezt már tudod. – várt, amíg Mike bólint majd folytatta. – Buddy Neiman volt az, aki kinyitotta a busz hátsó ajtaját és így tudtunk bemenni Michelle-lel. Megkérdeztük, hogy megsérült e valaki és ő azt mondta, hogy neki van a legkomolyabb sérülése. Aztán megmutatta a sínt, amit Lynnette készített neki.
- Lynnette?
- Ő az egyik… - Hannah megállt, majd összeráncolta egy kicsit a homlokát. – Gondolom, hívhatjuk őket rajongói kíséretnek. Lynnette meg egy Cammy nevű másik lány a bandával utaztak. Azt mondta ők segítenek a bandának felállítani a hangszereket meg… nem tudom még mit.
- Szerintem én tudom. – jegyezte meg Mike az orra alatt, Hannah pedig úgy tett mintha nem is hallotta volna. – Azt mondtad ez a Lynnette tett egy sínt Mr. Neiman csuklójára. Ő valami ápolónő?
- Nem, de egy orvosi rendelőben dolgozott. Mindenesetre ez után Michelle megkérdezte Buddy-t, hogy van-e másik sérült és akkor mondta el nekünk, hogy a sofőr meghalt. Amikor megkérdeztük, hogy honnan tudja ezt, azt mondta, hogy Lynnette előrement, és amikor visszajött, ő mondta, hogy meghalt.
- Rendben. Akkor meg kell szereznem az ujjlenyomatait, arra az esetre, ha valamihez hozzányúlt. Tudod, hogy megnézte-e a pulzusát?
Hannah megrázta a fejét. – Nem tudom biztosan. Beszéltük ugyan vele róla és azt mondta, hogy igen, viszont szerintem nem.
- Miért nem?
- Azt mondta, hogy nagyon hátborzongató volt és hogy nem akarja még egyszer látni. Nem hiszem, hogy volt hozzá bátorsága, hogy megérintse.
- Rendben. Írd le nekem a helyszínt.
Hannah vett egy nagy levegőt. – Az egyetlen világítás egy LED csőből jött, ami a mennyezeten volt. De természetesen a tető lent volt, így azon sétáltunk. A dolgok, amik kiestek a szekrényekből össze vissza hevertek. A busz teteje boltíves volt és mi a kis vájatot használtuk, amikor előrementünk. Nehéz volt megtartani az egyensúlyunkat, így csak lassan egyik lábat a másik elé lépve tudtunk haladni, mint a kötéltáncosok. Mivel mindenhol szétszóródott törmelék volt nagyon kellet vigyáznunk, nehogy rálépjünk valamire.
- Rendben, értem. Folytasd.
- Nem akartam, hogy Michelle velem jöjjön, de ő ragaszkodott hozzá. Ha tudtam volna, hogy milyen hátborzongató lesz a látvány, ráparancsoltam volna, hogy maradjon ott. Mikor előre értünk a buszban, észrevettem a vezetőt. – Hannah vett még egy mély lélegzetet. – Szörnyű látvány volt.
Mike kinyúlt és megszorította a kezét. – Tudom. Ki kellett vágnunk onnan. Sajnálom, hogy látnod kellett Hannah.
- Én is, de még jobban sajnálom, hogy Michelle is látta.
- Én is. – Mike átkarolta és hátradőlt a kanapén. Becsukta a szemét és elégedetten felsóhajtott.  – Tudtam, hogy amint ideérek, itt ellazíthatom magam pár percre.
Hannah észrevette a sötét karikákat a szeme alatt. Valami oknál fogva ezek a karikák még jóképübbé tették őt. Talán ez a női törődési hajlamainak volt köszönhető, vagy legalábbis így magyarázta volna a korábbi pszichológia professzora. Bármi is lehetett az ok, most valahogy a mégérzékenyebb oldalával látta a férfit. Mike általában erős és magabiztos szokott lenni, így nehéz volt elképzelni, hogy valaha is szüksége lehet törődésre és gyengédségre. Mielőtt még felfoghatta volna mire is készül, felemelte a kezét és gyengéden megsimogatta a homlokát. – Maradj, ameddig csak akarsz. – mondta lágy hangon. – Tudom, hogy nagyon fáradt vagy.
Mike kinyitotta a szemét és rámosolygott. – Óvatosan az ajánlatokkal Hannah. Az egyetlen, amire még szükségem van jelenleg az pár doboz sör és egy távirányító és biztos, hogy soha nem megyek el innen.
Hannah elnevette magát és a gyengédség pillanata már el is múlt. Mike már sokkal jobban van, ha már viccelni is van ereje. – Végeztünk a vallomásommal? – kérdezte.
- Majdnem. – Mike átlapozott egy új oldalra a füzetében. – Láttál valami érdekeset vagy gyanúsat a tetthelyen?
- Igen, de nem igazán fogtam föl, amíg meg nem hallottam, hogy a sofőr túladagolás áldozata lett. Volt egy gyógyszeres doboz a földön, olyan műanyag, amire rá vannak írva a napok.
Mike elővette a telefonját. – A helyszínelők most is ott vannak. Felhívom őket és megmondom, nehogy kihagyják.
- Fölösleges. Itt van nálam.
- Micsoda?
- Majdnem elestem benne, úgyhogy felvettem és beraktam a zsebembe. Akkor még nem tudtam hogy fontos, de elhoztam mert gondoltam, lehet hogy valakinek szüksége lesz rá. Aztán a kórházban lévő felfordulás közepette el is felejtettem, hogy nálam van.
- Hozzájuk nyúltál?
- Csak amíg felvettem. De kesztyű volt rajtam, mivel Michelle és én átvágtunk az árkon és nagyon hideg volt.
- Levetted a kesztyűdet, amikor beraktad azt a zsebedbe?
Hannah megpróbált visszaemlékezni, de ez a rész homályos volt. – Nem tudom. Buddy akkor hívott mindet vissza, mi pedig siettünk, hogy találkozzunk a mentősökkel és én… egyáltalán nem emlékszem.
- Rendben, ne aggódj. Ha igen, akkor a te ujjlenyomataidat már ki is zárhatjuk.
Hannah meghallott egy ismerős kaparászós hangot a folyosó felöl és tudta, hogy figyelmeztetnie kell Mike-ot. – Emeld fel a lábad. Gyorsan!
- Mi?
- Csak csináld. Támaszd az asztalnak és dugd el a kezed. És siess!
- Rendben. – mondta Mike vidáman. – Mi történik?
- Majd meglátod. Jön az éjféli macska őrület.
- Mi az a macska ő… uff! – Mike felnyögött amikor Bujci a mellkasán landolt. Ámultan figyelte, ahogy a két macska össze-vissza rohangál az nappali szőnyegén. Bujci ment elöl, Móse pedig üldözte őt. – Hé, ti! – mondta. – Mit csinál… uff!
Hannah nevetett. Nem tudta megállni. Ezúttal Móse landolt Mike mellkasán. – Ugródeszka lettél. – mondta. – Általában a szőnyegen maradnak. Ezért mondtam, hogy tedd fel a lábadat. De gondolom most neked szerepelnek és kipróbálnak valami újat.
Egy újabb hangos kaparó hang jött, amikor a két macska berohant Hannah mosókonyhájába, majd puffanások zajai jöttek miközben fel-le ugráltak a mosógépen és a szárítón.
- Nem emlékszem, hogy a nagyfiú ilyet csinált volna ezelőtt. – mondta Mike lerakva a lábát.
- Nem is csinálta. Ez Bujci miatt van, ő ösztönzi erre. Nagyon szeretik ezt a fogócskát és még semmit sem törtek össze. De nem is igazán zavar, mert nagyon jól szórakoznak.
Egy hatalmas puffanás hallatszódott a konyhából, majd Michelle felhördült.
- Mi a… - kiáltott fel Lonnie. – Bujci éppen felugrott a hűtőre, Móse pedig egyenesen az ajtónak ütközött. De úgy látszik, jól van. Megrázta a fejét párszor és már a konyhapulton van.
Hannah felnevetett. – Csak egy kis macska őrület. Ne aggódj, mindjárt vége. Pár perc múlva teljesen kifárasztják magukat és utána egész este alszanak.
- Úgy néz ki Bujci remekül érzi magát itt. – mondta Mike, becsukva a jegyzetfüzetét.
- Jól van. – Hannah tudta, hogy a kihallgatásnak vége lett és megkönnyebbült. Újraélni a fejük fölött lógó buszsofőr hullájának képét nem volt valami kellemes dolog.
- Szerinted hiányzik neki Norman? – kérdezte Mike ugyanazt a kérdést, amit Michelle korábban.
- Igen. Láttam, hogy néha odamegy a lépcső melletti ablakhoz és kinéz, mintha arra várna, hogy jöjjön és elvigye őt. Szomorúnak tűnik. És mielőtt még valamit is szólsz, nem képzelődöm.
- Hiszek neked és szerintem igazad van.  Bujci odavan Norman-ért. Akárhányszor elmentem őt meglátogatni, a macska is ott volt mellette. Ha kimentünk a konyhába, ő is jött. Akárhova mentünk, oda is követett minket. A testvéremnek is van egy macskája, de ő nem csinálja ezt. Mi van Móse-val? Ő is követ téged?
- Nem, kivéve, ha reggeliről van szó és kell neki a kaja. Vagy ha vacsora van és éhes. Móse sokkal függetlenebb. Ő nem vár senkire hogy felvegye. Tudja, hogy otthon van.
Mike elfordult egy pillanatra, és amikor visszafordult egy kis nedvesség csillogott a szemében. – Nagyon szomorú. – mondta. – Bujci nagyon szereti Norman-t és Norman is ugyanígy érez Bujci iránt. Voltam nála párszor vacsorára mióta eljegyezték egymást Bev-vel.
Hannah tökéletes csöndben hallgatott. Nem volt benne biztos, hogy hallani akarja azt, ami jön.
- Norman boldogtalan. Szerintem hatalmas hibát követ el azzal, ha elveszi feleségül.
Hannah ismét csak hallgatott. Teljesen egyetértett, de nem volt semmi, amit mondhatott volna.
- Nem illenek össze. Hiába próbálkozik Norman, a szíve nem ott van. Az a nő pedig… tapadós. Nem tudom mit csinál vagy mit tervez. De azt tudom, hogy nem Norman-hez való.
- Savanyú a szőlő? – kérdezte Hannah de rögtön meg is bánta. Mike régebben randizgatott Bev dokival, Hannah pedig túl kíváncsi volt.
- Nem a szőlő savanyú. Még fogadásból sem randiznék vele újra. Valami van vele, amitől a rendőr énem ideges lesz.
- Szerinted valami bűnöző?
- Nem, semmi ilyesmi. Csak hát ő olyan nem… igazi.
- Ezt meg hogy érted?
- A megérzésem azt súgja, hogy csak szerepet játszik. Azt hittem ismerem. De nagyon máshogy viselkedik Norman-nel mint velem. – Mike szemöldöke összeszaladt. – Ahogy most áll a helyzet, én biztos hogy nem tudnék benne megbízni.
Hannah egyáltalán nem akart ebbe beleszólni. Csak ült és várta, hogy Mike folytassa.
- Tudom, hogy miért házasodnak össze. Norman elmondta nekem. Barátok vagyunk, jó barátok és elég sokat beszélünk. Jelenleg én vagyok az egyetlen. Szüksége van rá, hogy beszéljen valakivel és Bev nem engedi, hogy találkozzon veled. Norman elmesélte, hogy minden alkalommal, amikor el akar jönni, meglátogatni Bujcit, Bev elkezd neki könyörögni, hogy ne menjen. Azt állítja, hogy a macskaszőr rámenne a ruháira és ettől neki komoly allergiás reakciói lennének.
Ó, hát persze! Gondolta Hannah szarkasztikusan. Ha annyira allergiás a macskákra, nem tudná ellátni egyik betegét sem akinek van. És biztosan nem tudná Norman-t se meglátogatni, hiszen Bujci nem is olyan régen még ott élt.
- Te nem hiszed el? – kérdezte Mike látva Hannah gyanús arckifejezését.
- Nem igazán.
Hannah visszaemlékezett. Norman összesen kétszer jött el meglátogatni Bujcit mióta eljegyezték egymást Bev dokival. Mindkét alkalommal, szörnyű bűntudat látszott rajta és Hannah gondolta, hogy Bev-nek fogalma sem lehetett róla hova is ment Norman.  – Igazad lehet. – mondta.
- Norman beszélt nekem Diana-ról és elmondta, hogy miután szakítottak, Bev nem mondta el neki hogy terhes. A kérdésem az… hogy mégis miért nem? Miért nem mondta el neki? Már akkor elvette volna. Mire várt? És miért várt ilyen sokáig azzal, hogy megkeresse és elmondja neki? Ennek semmi értelme, Hannah. Valami nem stimmel. És én nem akarom, hogy a legjobb barátom szenvedjen.