Fahéjas tekercs és gyilkosság - 14. fejezet

14. fejezet

- Ez a legcitromosabb torta, amit valaha kóstoltam!  - kiáltott fel Delores és Hannah látta, hogy az ő mindig illedelmes anyja nagyon közel áll ahhoz, hogy csettintsen egyet a szájával elismerésképpen.

- Egyetértek, ez nagyon jó! – fordult Michelle Sally-hez aki a véleményükre várt. – Hogy tud a szakácsod ennyi citrom ízt belesűríteni egy szelet tortába?

- Az egész citromot belereszeli. – árulta el nekik Sally. – A magokon kívételével, természetesen. De azokon kívül mindent, a rostoktól kezdve a héjon át mindent.

Hannah egy újabb falatot kóstolgatott. – Azt hinné az ember, hogy kesernyés íze lesz, de egyáltalán nem.

- Az mondta a cukor és a mazsolák ellensúlyozzák a keserű ízt.

- Hát, teljesen igaza van. – mondta Michelle újra beleharapva a szeletbe. – Ez fantasztikus!

- Megmondom neki, hogy ezt üzented és a desszertes menüre is biztosan felkerül ezek után.

Mikor Sally elment, Hannah látta, ahogy odaint a pincérlányának. Az szinte azonnal ott termett, hogy felvegye a desszert és kávérendeléseiket.

- Rendelj csokit. – mondta Delores Hannah-nak.

- Én is azt terveztem, de te miért akarod, hogy csokit egyek?

- Itt az egyik oka. – Delores kihúzott egy nagy dobozt az asztal alól. – Tudom mennyire szeretted a régi parkádat. Sajnálom, hogy eltűnt, de csak miattad. Szerintem gyalázatosan nézett ki. Azt biztos, hogy egyáltalán nem tükrözte azt a tényt, hogy a gazdája egy okos, sikeres üzletasszony.

Anya vette el a régi parkámat, csak hogy tudjon nekem egy újat venni, ami neki is tetszik! Suhant át Hannah agyán a gondolat. Valószínűleg a szemétbe dobta. Vagy visszavitte a Segítő Kezekhez.

- Mi a baj drágám? Nagyon ráncolod a homlokod.

- Tényleg? – Hannah a legelső kifogással válaszolt, ami az eszébe jutott. – Csak próbáltam kitalálni, hogy Sally liszt mentes csoki tortáját válasszam vagy a csokis angyal pitéjét.

- Rendelj mindkettőből. Ha nem tudod befejezni, biztos vagyok benne, hogy az egyik testvéred majd szívesen segít. – nevetett fel Delores. – De először ezt nyisd ki. – nyomta Hannah kezébe a dobozt. – Remélem tetszeni fog.

Nem érdekel, hogy milyen kabát van benne. Amit tényleg akarok az a régi parkám! Ahelyett, hogy kimondta volna magára erőltetett egy mosolyt és közölte. – Biztos vagyok benne, hogy bájos lesz, anya. – Aztán felemelte a doboz tetejét.

Hannah elkezdett pislogni meglepetésében. A régi parkája feküdt előtte teljesen új állapotban. Feléledt egy divatos steppelt kabát képében, aminek pontosan ugyanannyi zsebe volt, mint a régi kabátjának. Volt két nagy foltzseb rajta zipzárral, két oldalzseb a varrásvonal mentén és még egy kicsi zseb a mellrészen, hogy praktikusan hozzá lehessen férni a napszemüveghez vagy a kulcsokhoz. 

Sally egyik privát fülkéjében ültek, amit ha szerettek volna függönnyel el lehetett választani a fejük felett pedig egy csillárszerű lámpa világított. Amikor Hannah becsúsztatta az ujjait az egyik zsebbe, hogy megnézze milyen mély, a kabát anyaga megcsillant a fényben. – Ó, nahát! – mondta észrevéve, hogy amit ő keki színű anyagnak vélt, igazából teljesen más volt. Ez a keki szín nem is volt keki! Arannyal dombornyomott mintákat látott az anyagon.

- Kíváncsi voltam, hogy észre veszed-e. – mondta Delores egy mosoly kíséretében. – A kedvenc virágod van rányomva.

- Orgonavirágok. – Hannah megbillentette a dobozt, hogy a fény újra megvilágítsa a mintát. – Gyönyörű!

Még kapucnija is volt. Hannah úgy érezte mindjárt öröm táncot jár. Imádta a kapucnis parkákat. Valószínűleg azért is, mivel mindig elfelejtett sapkát hordani magával és Minnesota téli reggelei, főleg a napfelkelte előtti egy-két óra gyakran a nap leghidegebb része volt.

- Szőrme? – érintette meg Hannah az ujja hegyével az újjak és a gallért körbevevő részt.

- Nem igazi. Gondoltam az rossz ötlet lenne tekintettel Móse-ra.

- Jól gondoltad. A mű szőrmét békén szokta hagyni, ahogy Bujci is.

Hannah pont időben nézett fel, hogy észrevegye, ahogy az anyja és a testvérei pillantást váltanak. – Mi az? – kérdezte.

- A húgod szeretne neked mondani valamit Hannah. – mondta Delores Andrea felé biccentve.

A pincérlány pont ezt a pillanatot választotta, hogy megérkezzen a kávéskannájukkal. Miután mindenki leadta a desszert rendeléseit, az összes nő elcsendesedett, amíg a lány újratöltötte a csészéiket. Hannah is ugyanolyan némának tűnt, mint az anyja és a húgai, de belül az agya folyamatos figyelmeztetéseket fújt, mint egy kürt. Mindannyian tudnak valamit, amit te nem. És ez semmi jó nem lehet!

- Tehát? – szólalt meg Hannah abban a pillanatban, ahogy a pincérlány elment az asztaluktól.

- Tehát… - bizonytalanodott el Andrea, majd odafordult Delores-hez. – Miért nekem kell csinálnom? Az utolsó dolog, amit akarok az az, hogy megbántsam Hannah érzéseit!

- Semelyikünk nem akarja megbántani az érzéseit. Mi mint szeretjük.

- Igen, ez így van. – mondta Michelle egy kis sóhaj kíséretében. – De tudom pontosan, hogy miről beszélsz Andrea és egy cseppet sem irigyellek. Én sem akarom megbántani Hannah érzéseit.

Ez már túl hosszú ideje megy. Hannah felállt, hogy magára vonja a figyelmüket. – Helló? Úgy beszéltek rólam, mintha itt se lennék. Úgy érzem magam, mint egy virrasztáson, de még meg sem haltam. Hagyjátok abba a rólam való beszélgetést és inkább hozzám beszéljetek!

- Igazad van. – fordult felé Andrea. – Emlékszel, amikor azt mondtam, hogy hazatelefonáltam és beszéltem McCann nagyival?

- Igen, azt mondtad a gyerekek jól vannak, McCann nagyi is és Bill is jól van.

- Ez így is van. Csak azt nem említettem, hogy megjött a posta. McCann nagyi azt mondta valami meghívóféle boríték jött, így én kinyittattam vele. Bev Doki és Norman esküvőjére szólt a meghívó és jövő szombaton lesz.

- Tudom.

- Tudod?!

- Igen. Norman bejött délben és elmondta, hogy Bev feladta őket. Az enyém valószínűleg otthon fog várni rám, amíg haza nem érek este.

Michelle összezavarodott arckifejezéssel ült. – De… nem vagy szomorú? Már van dátumuk is. És csak nyolc nap van addig!

- Mit fogsz csinálni drágám?  - kérdezte őt Delores.

Hannah sóhajtott egy nagyot. – El kell mennem. Nem akarok, de nem nézne ki jól, ha nem lennék ott. Ami viszont felhoz egy még nagyobb problémát.

- Mit drágám? – hajolt előre kíváncsian Delores.

- Nem tudom mit vegyek fel. Jól akarok kinézni, de nem túlöltözni.

- Vegyél fel fehéret. – mondta Delores összeszűkült szemekkel.

- Na de anya! Az nem egy divat tabu? Úgy tudtam, hogy csak a menyasszony viselhet fehéret.

- Pontosan. És neked kellett volna Norman menyasszonyának lenned!

- Kérlek anya, ebbe most ne menjünk bele. Nem úgy alakultak a dolgok.

- Kéket kéne viselned. – ajánlotta fel Michelle. – Mivel neked is olyan színed lesz, amikor majd Norman új felesége azt se fogja hagyni, hogy lásd őt.

Andrea megrázta a fejét. – Szerintem Hannah-nak feketébe kellene mennie. Jobban teszi, ha már most elkezdi siratni Norman-t, mivel Bev Doki nagy valószínűség szerint a halálba fogja üldözni!

- Tehát mit fogsz ez ügyben csinálni? – kérdezte Delores egyenesen szembe fordulva legidősebb lányával.

- Én… nem tudom. Talán nem is kéne elmennem. Vagy talán a szertartást kihagyhatnám és csak a fogadáson jelennék meg.

- Én nem így értettem. – mondta Delores. – Én úgy értettem, hogy mit fogsz csinálni azzal, hogy Bev és Norman összeházasodnak?

- Mégis mit tehetnék? Te is tudod, hogy miért házasodik meg. Bev nem fogja megengedni neki, hogy része legyen Diana életének, ha nem veszi őt el. És mivel Norman az apja, természetes, hogy része akar lenni a lánya életének.

- Szóval akkor csak elfordítod a fejed és nem csinálsz semmit. – foglalta össze Dolores az ő nézőpontja szerint. – Udvarias leszel és kedves és majd felszedegeted a morzsákat, amiket Bev netalántán dobál majd neked. Egy gyors szia ha találkoztok az utcán, vagy egy integetés a kocsiból, na meg a karácsonyi lap az ifjú pártól.

Hannah vállat vont. – Reménykedem benne, hogy nem lesz ilyen rossz, de ha igen akkor majd megbirkózom vele.

- Még a macskáját is befogadtad! – mondta Andrea vádlón.

- Mi mást tehettem volna? Norman imádja Bujcit, ahogy én is. Nem tudtam volna elviselni, hogy azt nézzem hogy gyötrődik, miközben megpróbál neki új otthont találni. Norman és én még mindig barátok vagyunk. Csak mostantól nem fogjuk egymást olyan sűrűn látni. Szörnyen érzi magát emiatt, ahogy én is.

- Mi mind átbeszéltük ezt a dolgot. – mondta Michelle. – És mind a hárman úgy véljük, hogy te felhatalmaztad Norman-t.

- Felhatalmaztam? – Hannah gyorsan becsukta a száját, amikor a pincérnő odaért hozzájuk a desszertekkel. A liszt menetes csoki torta elvesztette a varázsát, ahogy a csokis angyal pite is. Mindenesetre felvette a villáját, de abban a pillanatban, ahogy a pincérlány ismét egyedül hagyta őket vissza is tette azt a tányérjára. – Mégis mivel hatalmaztam őt fel? – kérdezte.

- Először is, megkönnyíted Norman dolgát. – mondta Andrea és Hannah észrevette, hogy még ő sem kóstolta meg a desszertjét.

Michelle oldalra tolta a saját süteményét. – Hagyod, hogy a könnyebbik utat válassza Bujcival kapcsolatban. Még csak meg se kellett, hogy próbáljon neki új otthont találni. Te rögtön felajánlottad, hogy befogadod Bujcit.

- De…

- Csak hallgass végig. – szakította félbe őt Michelle. – Miattad Norman-nek egyetlen nehéz döntést sem kellet meghoznia ez alatt a Bev-vel történtek alatt. Lehet, hogy ha meg kellett volna hoznia azokat a nehéz döntéseket, úgy döntött volna, hogy nem éri meg ez az egész.

- Majd én. – mondta Delores, elhallgattatva Michelle-t. – Gondolkodj ezen drágám. Norman-nek nem kellett feladnia Bujcit, mivel abban a pillanatban, ahogy ő megemlítette, te rögtön befogadtad. Lehet, hogy átgondolta volna a dolgot, ha nem jelentkeztél volna olyan gyorsan.

- És mi van a szülinapi bulival? – emlékeztette őt Andrea. – Norman-nek nem kellett mást keresnie, hogy elkészítse Bev szülinapi bulijára a süteményeket, mert te azt mondtad Mike-nak hogy megcsinálod. Norman talán rájött volna, hogy mennyire bánt a dolog, ha visszautasítottad volna, hogy sütsz Bev bulijára.

- Az a te problémád, hogy túl megértő vagy. – vádolta meg őt Michelle. – Tegnap este azt mondtad nekem, hogy azt hiszed Bev csak kitalálta a macska allergiáját, csak hogy távol tartson téged Norman-től. Nem így van?

- Hát… de. Azt gyanítom, hogy nem is olyan allergiás, mint ahogy azt Norman-nek állítja.

- Akkor miért nem cselekedtél, ha gyanítottál valamit? – kérdezte Delores. – Felállíthattál volna valamilyen csapdát neki, amivel bebizonyíthattad volna, hogy csak színlel. Hagytad, hagy ússza meg. Norman azt hiszi, hogy allergiás a macskákra. Lehet, hogy elgondolkodott volna azon, hogy elhiggyen-e mindent amit Bev mond neki, ha te bebizonyítottad volna, hogy az allergiája nem is létezik.

- Gondoltam rá, hogy megteszem.

- De nem tetted. – mutatott rá Andrea. – Te tényleg azt hiszed, hogy Norman boldog lesz Bev mellett?

- Hát… nem. Nem hiszem. De helyesen cselekszik.

- Valóban? – kérdezte Andrea.

- Igen, már mondtam nektek. Norman szeretne része lenni a lánya életének.

- Honnan tudod, hogy tényleg az ő lánya? – szólalt fel Michelle ismét.

- Bev már terhes volt, amikor szakítottak Seattle-ben, de Norman-nek nem szólt.

- Hagy foglaljam össze a dolgot. – vette át a dolgokat Delores. – Te arra gyanakszol, hogy Bev hazudik az allergiájáról, csak hogy téged távol tartson Norman-től. De az eszedbe sem jutott, hogy lehet, hogy arról is hazudik, hogy ki a gyereke apja, hogy ezzel is távol tartson téged.

- Hát… most hogy így mondod... – halkult el Hannah hangja.

- Azt mondod nagyon fog hiányozni Norman, ha majd nem látod őt gyakran. – mondta Andrea.

- Ez igaz. Hiányozni fog nekem. – Hannah kipislogott egy könnycseppet, ami a szemében formálódott.

- Te nem látod, hogy mit csinálsz? – kérdezte Michelle. – Egyenes utat adsz Bev-nek azzal, hogy nem szembesíted a dolgokkal. Azért mert te udvarias vagy és nem akarsz hullámokat gerjeszteni, ezzel egyenesen Bev karjaiba lököd Norman-t.

- Ha tényleg annyira törődsz Norman-nel ahogy az állítod, akkor harcolni fogsz érte! – közölte Andrea.

- De… nem tudom, hogy mit tehetnék még ezen a ponton.

- De mi igen. – tájékoztatta őt Delores. – Ahogy mi látjuk a helyzetet, két választási lehetőséged van. Vagy harcolsz érte, vagy feladod és félreállsz.

- De én nem akartam félreállni és feladni. Én csak kedves akartam lenni.

- Vannak helyzetek, amikor kedvesnek kell lenni, és vannak olyanok is, amikor ki kell állnod a mellet amit el akarsz érni az életben. Hát gerinctelen és megfutamodónak neveltem én fel a lányomat?

- Nem, nem annak! – mondta Hannah. És ahogy ezt kimondta érezte, hogy egy nagy súly esett le a válláról. – De még mennyire nem!

- Ez az én lányom! – mondta Delores kinyúlva, hogy megfogja Hannah arcát. Aztán felvette Hannah desszertes villáját, levágott egy jó darab lisztmentes csoki tortát és átnyújtotta azt neki. – Egyél egy kis csokit. És miután befejeztük a sütijeinket, mindannyian megosztjuk majd veled az ötleteinket, hogy hogyan rúgjuk sejhajon Bev Dokit.