Fahéjas tekercs és gyilkosság - 6. fejezet

6. fejezet

Hannah a kórház konyhájában lévő kerekasztalnál ült, annál, amit a szakácsok a kávészünetek alatt szoktak használni és éppen arra várt, hogy az anyja és testvérei csatlakozzanak hozzá. Már majdnem este tíz volt és mindenki, akit a korházba szállítottak már kényelmesen pihent. Azok, akiket pedig elláttak és kiengedtek már hazafelé tartottak. Dick Laughlin a Tóparti Pavilon kisteherautójával jött, hogy felvegye a Fahéjas Hatok túlélő tagjait és az ő kíséretüket, Hannah pedig biztos volt benne hogy Sally már adott is nekik meleg ételt és megmutatta a szobájukat is.
Ismét havazott, Hannah pedig a konyhai ablakon keresztül mozdulatlanul bámulta a tájat. Knight doki az Éden Tó partjára építtette a kórházát, amit erdő vett körül. Az összes betegszobából rá lehetett látni a fenyőkre és a tóra, mivel a doki úgy gondolta a kórházakat úgy kell kialakítani, hogy a betegeket kényelmes és nyugodt környezetben lehessen elszállásolni. A kórház körüli terület a helyi farmerek által elnevezett udvari fényekkel volt megvilágítva. Ezek a világítótestek magas oszlopokra voltak szerelve és bevilágították a környező vidéket. A doki fényei nem igazán zavarták a tó körüli vadvilágot. Azok a betegek, akik nem húzták be a függönyeiket megpillanthattak pár, a fák között barangoló szarvast, hóbuckákon átszaladó mosómedvét vagy alkalmanként egy-egy sündisznóvándorlást is. Itt-ott madarak repkedtek minden színben és méretben, vagy megpihentek a fák ágain. Ha már egy kórházban kellett eltölteni az időt, Hannah ennél szebbet még kívánni sem tudott volna. Nem is volt csoda, hogy Freddy Sawyer annyira szeretett itt élni és dolgozni.
Hannah hirtelen megpillantotta a tükörképét és grimaszolt egyet. Már tényleg ideje lenne egy hajvágásnak. Olyan vörös fürtök sokasága ült a fején, amit lehetetlen volt kordában tartani és általában még a fodrászok is a hegynek futottak tőle. Az arca is kerekebbnek tűnt és tudta, hogy ez nem az ablaküveg torzításának volt köszönhető. Felszedett pár kilót az óta, hogy múlt évben leadott párat egy fitneszteremben történt gyilkosság felderítési okán. 172 cm magas volt, ami azt is jelentette, hogy ő valamivel több súlyt tudott hurcolni magán, mint alacsonyabb testvérei. De a farmerja a derekánál már kezdett egy kicsit szűkös lenni és tudta, hogy pontosan azt teszi amitől Delores a legjobban tartott. Elengedte magát.



Tényleg egy kicsit többet kellene foglalkozni a kinézetével. Talán ha olyan ruhákat hordana, amik karcsúsítják a kényelmes és formátlan ruhák helyett. Vágathatna magának egy új frizurát, és ha már a szépségszalonban van talán a sminkelés alapjait is elsajátíthatná. De mégis hogy találjon minderre időt? Nagyon ritkán jutott több mint öt vagy hat óra alváshoz és semmiképp nem akart még egy órát feláldozni csak azért, hogy vonzóbb legyen. A vásárlói amúgy is úgy szokták meg őt, ahogy van.
A szél felkapott egy kis havat majd az ablakpárkányhoz csapta. Hannah felugrott, de rögtön bután is érezte magát. Egy kicsit kísérteties volt a hang, amit a tény, hogy egy gyilkosság helyszínén van még félelmetesebbé tett.
Hatalmas megkönnyebbülés volt, amikor kinyílt a konyha ajtaja beengedve Delores, Michelle és Andrea hármasát. Hannah leültette őket egy bögre frissen főtt kávéval, majd odaintett Michelle-nek hogy vegye ki a korábban konyhaszekrénybe rejtett sütisdobozt.
- Tessék, anya. Vegyél ebből egyet. – mondta Michelle, kinyitva a Sinco de Cocoa sütis dobozt.
- Köszönöm, de nem. Nem vagyok éhes.
- Gyerünk anya. – noszogatta őt Hannah közelebb tolva a dobozt, hogy az anyja is megérezze a csábító illatfoszlányokat. – Segíteni fog, ígérem. Csak egyet, rendben?
- Csokoládé? – kérdezte Delores. Miután Hannah bólintott, benyúlt egyért.
- Dupla csokisak. – mondta neki Hannah. – Csoki darabok vannak benne és még a tésztájában is van csoki. Le vele, anya. Még van három tucat a dobozban, de hamar el fognak tűnni.
- Igazad van. – mondta Andrea elvéve egyet. Mint általában, a harmadik Swensen nővér most is divatosan volt felöltözve, abszolúte megfelelően hogy segítségére legyen testvéreinek a kórházban. A világos szőke haja egy bonyolult fonatban fel volt tekerve a feje tetejére egy kontyba, a sminkje pedig makulátlanul ragyogott. Egy világos rózsaszín pulcsi volt rajta, szürke nadrág, amihez egy tökéletesen illő szürke bőrcipőt vett, na meg a gyöngy nyaklánc, amit a férjétől Bill-től kapott karácsonyra két évvel ezelőtt.
- Mit gondolsz anya? – kérdezte Michelle észrevéve, hogy az anyjuk már végzett is a sütivel.
- Azt gondolom, hogy most pont ezekre van szükségem. Meg azt is, hogy most elveszek még egyet. Adsz nekem egyet, drágám?

- Kész vagy? – kérdezte Michelle, berakva a kulcsot Hannah lakásának ajtajába, de még nem kinyitva azt.
- Kész vagyok. – Hannah pár lépéssel hátrább állt az ajtótól, kisebb terpeszállásban az egyensúly megtartása végett.
- Mi van Bujcival? Már ő is csinálja?
- Még nem. Remélem, hogy nem is fogja megtanulni Mósetól. Nem tudom, hogy elbírnék e két macskával egyszerre.
- Akkor itt jön. – Michelle kinyitotta az ajtót majd oldalra állt, hogy helyet adjon a narancs és fehér szőrcsomónak, aki éppen Hannah váró karjai közé vetette magát.
- Uff… - mondta Hannah akaratlanul is. – Szerintem nehezebb lett.
- Lemérheted, hogy biztosan tudd. Állj rá a mérlegre vele együtt, aztán tedd le és magadat is mért meg.
- Nem jó ötlet. – mondta Hannah besétálva a nappalijába, majd lerakva a macskát az egyik kedvenc helyére. Móse imádott a kanapé hátsó részén feküdni és közben vizsgálgatni a kinti világot az ablakon keresztül.
- Miért nem jó ötlet?
- Mert nem akarom magam megmérni. És ha meg akarom tudni milyen nehéz Móse, magamat is meg kell mérnem.
- Ó. – Michelle odasétált a kanapé karfájához, ahol a jóval kisebb szürke cirmos, Bujci üldögélt. – Hello Bujci. – mondta és megvakarta az állát. – Mikor jön át Mike? És meg is kéne etetnünk?
- Szerintem jobb lenne. Eléggé hangsúlyozta, hogy még nem volt ideje vacsorázni.
- Jó. Én is éhes vagyok.
- De te ettél egy fahéjas tekercset és négy másik sütit is. – emlékeztette őt Hannah.
- Tudom, de most valami tartalmasabbra van szükségem, valamire, amiben van hús, valami finomra. Mit kéne csinálnunk? – Michelle beakasztotta a kabátját, visszafelé jövet megvakarta Móse fülét és a konyha felé vette az irányt.
- Nem tudom. – követte őt Hannah.
- Akkor nézzük meg mid van, hátha az segít kitalálni valamit.
- Azt kétlem. Olyan elfoglalt voltam mostanában, hogy már legalább egy hete nem voltam a Vörös Bagolyban.
- Azt látom. – mondta Michelle méregetve a majdnem teljesen üres hűtőt. – Van hamburger húsod?
- Szerintem van valamennyi. – Hannah kinyitotta az ajtót, hogy megnézze. – Itt van fél kiló darált hús. Az megfelel?
- Tökéletes. Dobjuk be rögtön a serpenyőbe.
- Rendben, majd én felteszem. – Hannah kivett egy serpenyőt, kicsomagolta a húst majd belerakta és lefedve felrakta közepest lángra. – Mit csinálunk?
- Még nem neveztem el. Van valamilyen fagyasztott zöldséged?
Hannah visszament a fagyasztóhoz és belenézett. – Brokkoli, karfiol, aprított hagyma meg egy csomag borsó és répa.
- Az utolsó vegyesen van?
- Igen. Olyan, amiben kis kockákra van vágva a zöldborsó és a répa.
- Remek. Szükségem van egy bögrére.
Hannah a pulthoz vitte a zacskókat. Kinyitotta a borsó és répa keveréket, majd kimért egy bögrényit és visszacsomózta azt. – Mennyi aprított hagymára van szükséged?
- Negyvenhét.
- Micsoda? – állt meg Hannah a nyitott hagymás zacskóval a kezében.
- Csak vicceltem. Vegyél ki körülbelül negyedbögrényit. Nem hiszem, hogy annyira pontosnak kell lennünk az aránnyal.
Hannah kimérte a hagymát majd visszacsomózta és visszarakta azt a mélyhűtőbe.  – Van recepted ahhoz, amit csinálsz, nem igaz?
Michelle elnevette magát. – Nem igazán. Csak improvizálok.
- Milyen étel lesz ebből szerinted?
- Sült hamburger. Szinte minden második héten csinálok sült dolgokat a koleszban. A legtöbb esetben elég jól sikerülnek. Ha mégsem lenne jó, majd megöntözzük ketchuppal és megesszük.
Hannah mosolygott. Michelle elkezdett igazi Minnesotai szakács lenni, felhasználva azt, amije éppen van a hűtőben vagy az éléskamrában, megalkotva ezzel a saját receptjeit. – A hagymákat is be akarod rakni a serpenyőbe a hús mellé? – kérdezte a húgát.
- Igen. Van valamilyen konzerves levesed?
Hannah hozzáöntötte a hagymákat a húshoz. – Eléggé híján vagyok a konzerves leveseknek. Úgy volt, hogy veszek párat a múlt héten, de elfelejtettem. – Kinyitotta a konyhaszekrényt és átnézte a konzervjeit. – Van zöldborsó, spárgakrém és cheddar sajt. Jó lenne neked valamelyik?
- Persze. Hozd a sajtosat. Sűrített, ugye?
- Igen, adni kell hozzá tejet.
- Fogunk, csak nem annyit, amennyit kéne. Van egy negyed bögre tejed?
- Biztosan van, és ha túl régi, akkor tudunk sűrített tejet használni.
- Az is jó lesz. Láttam a hús mellett egy fél zacskó reszelt sajtot. Megnéznéd milyen fajta?
Hannah odament a hűtőhöz amíg Michelle megfordította a húst és a hagymát. – Cheddar. – jelentette.
- Remek. Tudod hogy kell keksztésztát csinálni a semmiből?
- Szerintem elboldogulok vele. Most lenne rá szükséged?
- Kezd el most én meg figyelek a hamburgerre. A keksztésztát kéne használni mint legalsó réteget a tortaformába.
- Ez tetszik. Aztán a hús, hagyma, zöldségek majd a cheddar sajt leves a tetejére?
- Úgy. Aztán az jól összekeveredik és mehet a legtetejére a reszelt sajt. Jól kell kinéznie és biztos vagyok benne, hogy jó íze is lesz.
A két nővér egy ideig barátságos csendben dolgozott egymás mellett, aztán Michelle hallatott egy jól elnyújtott sóhajt.
- Mi az? – kérdezte tőle Hannah.
- Norman-en gondolkoztam. Olyan szép párt alkottok ti ketten. Tudom, hogy kedveled Mike-ot, ahogy én is. De valahogy mindig abban reménykedtem, hogy te és Norman majd összeházasodtok egyszer. Most pedig már biztos nem fog megtörténni. Amiatt a nő miatt! Biztos mindent el fog követni, hogy soha ne találkozzatok többet. Úgy lóbálja Norman feje fölött azt a gyereket, mint egy répát.
Vagy mint egy albatroszt, gondolta Hannah, lenyelve a gombócot a torkában. Legutoljára akkor volt kettesben Norman-nel, amikor az beszélt neki a lányáról és olyan nyomorultul nézett ki, hogy majd megszakadt tőle a lány szíve. – Ez egy nagyon szomorú helyzet. – próbált jóhiszemű lenni. – Biztos vagyok benne, hogy a lánya érdekeit tartja szem előtt. És azt is tudom, hogy Norman is csak a legjobbat akarja Diana-nak.
Tényleg ez lenne a legjobb neki? De lehet, hogy Diana nem is Norman lánya. Talán csak azért mondta azt, hogy leláncoljon egy jóindulatú és sikeres férfit, aki nem is kérdőjelezné őt meg.
Ugyanezek a gondolatok jártak Hannah agyában az elmúlt időben, de nem akart most erről beszélni. Túl késő volt már. A kocka el volt vetve. Norman el fogja venni Bev dokit és ennyi.
Megszólalt a telefon megzavarva Hannah szomorú gondolatait és ő odasietett, hogy felvegye. Nem számított, hogy ki volt a vonal másik végén, csak hálás volt a félbeszakításért. – Halló?
- Én vagyok az, Hannah – mondta Andrea a suttogásnál is alig hangosabban.
- Andrea? Mi a baj a hangoddal?
- Nem akarom, hogy Bill meghalljon. Fent van, hogy átöltözzön, mielőtt visszamegy az állomásra.
- Még ma este visszamegy? – Hannah rápillantott az órára. Már fél tizenkettő volt.
- Tudod hogy van ez. Ha valami nagy dolog történik, a seriffnek ott kell lennie. És ez most nagy!
- Mi olyan nagy?
- A buszvezető, aki letért az autópályáról a bandával, aztán meg meghalt.
- Clayton Wallace?
- Igen az a neve. Knight doki most hívott. Befejezte a boncolást és azt mondta, hogy nem a baleset miatt hallt meg, már azelőtt halott volt, hogy letértek volna az útról.
Hannah-nak eszébe jutott amikor Buddy elmondta, hogy szerinte valami hirtelen szívroham vagy sokk történhetett a vezetővel és azért tértek le az útról. – A szíve volt? – kérdezte.
- Igen. Honnan tudtad?
- Amikor Michelle és én odaértünk a buszhoz, Buddy Neiman elmesélte, hogy teljes nyugalomban utaztak, aztán hírtelen már az árok felé közeledtek. Ő úgy gondolta, hogy a vezetőnek valószínűleg szívrohama vagy agyvérzése lehetett.
- Hát akkor igaza volt. A doki még lefuttat pár tesztet, hogy biztos legyen benne, de már elmesélte Bill-nek az első vérvizsgálat eredményét.
- Mi lett az eredmény? – Hannah megpróbált kevésbé türelmetlennek hangzani. Andrea mindig az ő tempójában meséli el a történeteket és múltbeli próbálkozásaiból már tudja, hogy teljesen felesleges lenne siettetni, nem használna.
- Ha az első vizsgálat pontos, akkor Mr. Wallace túladagolta a szívgyógyszerét.
- Véletlen túladagolás volt? – kérdezte Hannah, reménykedve, hogy csak egy egyszerű hiba történt, de nagyon nem volt meggyőzve erről, főleg Buddy gyilkossága után. Már két ember volt halott ugyanarról a buszról és egyik sem a közúti baleset áldozata lett.
- A doki sehogy sem fogja tudni megmondani, hogy szándékos vagy véletlen volt-e a túladagolás. És te is tudod a szabályokat. Ha bármi lehetőség van arra, hogy az eset egy emberölés, a hivatalos szerveknek kell nyomozniuk.
- Szóval most már két gyilkossági nyomozásuk is van.
- Így igaz. Tudom, hogy Bill… - Andrea megállt és nyelt egyet. – Most mennem kell. Jön le a lépcsőn.
- Mi az? – kérdezte Michelle, miután Hannah letette a telefont.
- Előfordulhat, hogy van még egy gyilkosság.
- Ki?
- Clayton Wallace, a banda buszvezetője. Knight doki szerint már halott volt, amikor a busz beborult az árokba.
- Úgy érted… valaki a buszról ölte meg?
- Talán. De talán nem. Jelenleg Knight doki csak annyit tud, hogy Clayton a szívgyógyszere túladagolásába halt meg.
- Úgy érted lehet, hogy véletlenül több tablettát vett be?
- Lehetséges. Némelyik tabletta olyan egyforma. De az is lehet, hogy valaki belenyúlt a gyógyszerébe.
- Kíváncsi vagyok hogy csinálta, amikor a bandával utazott. – gondolkodott el Michelle. – Magával vitte a gyógyszeres üvegét? Vagy volt neki olyan feliratozott hordozója, ami jelölte, hogy a hét melyik napján mit kell…
- Ajjaj! – Hannah hirtelen felhördült amint bevillant elé a halott vezető képe, amint kikötözve lóg a busz tetejéről. Volt valami közvetlenül alatta a földön és ő lenyúlt, hogy felvegye. Hiába volt csak kevés fény, annyit ki tudott venni, hogy egy kocka volt kis rekeszekkel benne. Pont olyan volt, mint amit Michelle az imént leírt.
- Mi a helyzet? – kérdezte Michelle miután Hannah nem magyarázta tovább a dolgot.
- Szerintem én láttam azt a gyógyszeradagolót.
- Hol?
- A buszon, pont a sofőr alatt. Ha az ölében volt, könnyel leeshetett amikor fejre állt a busz.
- Ez igaz. Jobb, ha felhívod Mike-ot és elmondod neki hogy mennyen ki a baleset helyszínére. Akár fontos bizonyíték is lehet.
- Tudom. Főleg ha valaki átpakolgatta a tablettákat.
Michelle várt egy kicsit majd összeráncolta a homlokát. – Akkor? Nem fogod felhívni? Rögtön ki kell mennie oda, még mielőtt elszállítják onnan a buszt.
- Nincs semmi értelme felhívni. – mondta Hannah egy nehéz sóhaj kíséretében.
- Miért?
- Mert már nincs ott. Itt van. Gondolkodás nélkül felvettem és beraktam a zsebembe.