- Ezek nagyon jók, Hannah. – dobta be Lynnette a szájába a süti végét, majd élvezettel felsóhajtott. – Egy csepp bűntudatom sincs, amiért megszegem a diétámat.
Ajjaj. Hannah átkapcsolt vörös riasztás módba. Ő már több fogyókúrába kezdett, mint ahányat meg tudna számolni és semmiképp nem akart senkit eltéríteni a súlyvesztési céljaitól. – Sajnálom, Lynnette. Meg kellett volna előbb kérdeznem, hogy ehetsz e a fahéjas tekercsekből. Csak hát úgy gondoltam mindenki szeretne egyet és…
- És én is akartam egyet. – szakította őt félbe Lynnette. – Nagyon finom volt. Ha minden reggel ehetnék egy ilyet, valószínűleg az árokba kötne ki a diétám.
- Súlyvesztős diétáról van szó? – kérdezte Michelle.
- Nem igazán, de hát mégis mennyi tofut tud megenni az ember? Cammy beszélt rá erre, amikor elkezdtünk turnézni a bandával. Talán már ideje lenne váltani. Már elegem van, hogy csak tofut meg zöldségeket ehetek. Nincs véletlenül nálad még egy extra fahéjas tekercs?
Miután otthagyott Lynnette-nek még egy tekercset, Hannah és Michelle végigmentek a folyosón, hogy kiosszák finomabbnál finomabb áruikat. Mire a végére értek még mindig maradt egy tálcányi fahéjas tekercsük így Hannah odafordult Michelle-hez. – Miért nem keresed meg a nővéreket és adod oda nekik ezeket? Sokuk korán bejött és biztos nem volt idejük enni.
- Ez jó ötlet. – Michelle lenézett a kocsira és felmérte a tartalmát. – Szerintem lesz itt elég. – mondta.
- Ha nem lenne elég, menj vissza a konyhába és vidd el a sütis zacskókat is. Ezért hoztuk azokat is be. Elég kell hogy legyen mindenkinek a váróban. – Michelle márt fordult is de Hannah utána szólt. – Csak a Sinco de Cocoa sütis dobozt nehogy elvidd. Azokat későbbre tartogatjuk.
Hannah nézte, ahogy Michelle eltolja a kocsit. Miután a húga eltűnt a fordulóban, ő ott maradt a folyosó közepén nem pontosan tudva most mihez kezdjen. Gondolta megnézhetné Buddy-t, ízlik e neki a fahéjas tekercse, vagy visszamehetne a sürgősségire megkérdezni Bertie-t szüksége van e valamilyen segítségre a betegekkel. Éppen a lehetőségeit fontolgatta, amikor valaki eldöntötte helyette a dolgot.
- Hannah? – jött felé az egyik nővér. – Az édesanyád látni akar. A hetes kezelőben van. Egyébként nagyon jók voltak a fahéjas tekercsek.
- Köszönöm. – mondta Hannah és átment a szomszédos folyosóra. Nem tudta mit akar tőle az anyja, de az a dolog biztos egyre messzebb fogja sodorni őt a lakásától és az ágyától, ahová most a legszívesebben vágyott. Miután bekanyarodott a folyosó végén, nem sokkal később észrevette, ahogy anyja éppen kilép egy kezelőből. - Anya? – Hannah előresietett, hogy átfogja Delores-t aki hirtelen nekiesett a falnak. Anyja arcszíne erőteljesen hasonlított arra a lisztre, amit Hannah a Süti Édenben szokott használni, és amitől a sminkje sokkal jobban kiütközött.
- Hannah. – mondta Delores remegő hangon. Megrázta egy kicsit a fejét mintha ki akarná azt tisztítani, majd vett egy nagy levegőt. – Hannah, szükségem van rád.
Vészjelzők szólaltak meg Hannah agyában. Valami nagyon nem stimmel. – Mi az anya? Beteg vagy?
- Nem.
- Akkor mi történik? Te remegsz.
- Meghalt. – mondta Delores egy majdnem végtelenségig tartó sóhaj kíséretében. – Csak benéztem hozzá, hátha hozhatok neki valamit. Most meg halott!
- Biztos vagy benne? – kérdezte Hannah, felkészülve hogy bemenjen leellenőrizni anyja állítását.
- Nagyon is biztos vagyok benne.
Hannah átölelte egy kicsit anyját. Delores még mindig remegett és úgy nézett ki, mint aki bármelyik pillanatban elájul. – Sajnálom anya. – mondta megnyugtató hangon. – Tudom milyen nehéz lehet ez most neked, de az emberek általában csak akkor jönnek a kórházba ha valami nagyon nincs rendben velük. Egyes betegek annyira rossz állapotban vannak, hogy az orvosok már nem tudnak rajtuk segíteni.
- Azt én is tudom. Te nem érted! – Delores nézte egy darabig a legidősebb lányát majd megrázta a fejét. Úgy tűnt ez is nagy erőfeszítésébe kerül, aztán vett pár mély levegőt. - Te nem érted! – ismételte újra.
Hannah erősebben megszorította az anyját, nehogy elájuljon. Egyértelmű volt, hogy ez volt az első alkalom, hogy szemtől szemben találkozott a halállal mióta elkezdte az önkéntes munkát a kórházban. – Szerintem én pontosan értem, - mondta. – és azt is tudom, hogy nagy sokk lehet, ha meghal egy beteg. Rettenetesen szomorú, de előfordul, főleg ha az ember a kórházban dolgozik. Akarod, hogy idehívjak egy nővért?
- Nem.
- Rendben, de szükséged van segítségre. Még mindig remegsz és nagyon sápadt is vagy. Jobb, ha idehívom Knight dokit.
- Nem, hívd Mike-ot. – követelte Delores. Aztán elkezdett egyre lejjebb csúszni mintha a lábai feladták volna a támogatását. Hannah nem tudta megtartani, hiába próbálkozott. Delores nagyon közel volt, hogy elájuljon és úgy pottyant le mint egy rongybaba. Hannah mindössze annyit tudott tenni, hogy segít neki leülni a linóleumra nekitámasztva a hátát a falnak. Hannah mellékuporodott és megpaskolta anyja vállát. – Minden rendben van anya. Nemsokára jobban leszel. Mindjárt idehívom Knight dokit, hogy megvizsgáljon.
- Ne! Hívd Mike-ot!
- De… miért kéne idehívnom Mike-ot?
Delores vett egy mély levegőt és láthatóan küzdött, hogy összeszedje magát. Egy kis szín visszatért az arcába majd odafordult Hannah-hoz. – Már mondtam, hogy miért. Meghalt!
Hannah értetlenül hallgatta anyja szavait. Mike egy nyomozó volt a seriff irodájában. Nem gondolta, hogy kihívni egy nyomozót lenne az általános kórházi eljárás minden alkalommal, ha meghal egy beteg.
- Csináld már! Hívd Mike-ot! – követelte Delores.
Egyértelmű volt, hogy anyja pár fogaskereke elmozdulhatott a sokktól, amit a halott beteg felfedezése miatt élt át. Talán ha Hannah ösztönözné arra, hogy beszéljen a traumatikus eseményről, a sokk elmúlna és annyira lenyugodna, hogy újra tisztán tudna gondolkodni.
- Rendben anya. – mondta Hannah a legmegnyugtatóbb hangján. – Majd felhívom Mike-ot, de először szükségem lesz néhány információra tőled. Tudod a beteg nevét?
- Persze hogy tudom. Az volt az első amikor bementem, hogy ránézzek a táblázatára. Mindig az az első. Úgy sokkal személyesebb, ha a nevén szólítjuk a beteget. Azután ránéztem és… - Delores abbahagyta a mondandóját ás megborzongott. – A neve Buddy Neiman.
- Buddy Neiman!? Biztos vagy benne? – Hannah annyira megdöbbent, hogy kellet egy kis idő mire felfogta a hallottakat.
- Legalábbis ez volt a papírra írva.
- De hát pár perce még én magam vittem neki egy fahéjas tekercset! A technikus éppen kihozta őt a röntgenről és azt mondta, hogy csak egy csúnya rándulás. Azt mondta beviszi őt a kezelőbe, hogy ott várjon, amíg valaki sínbe nem teszi a csukóját. Azt akarták, hogy ne mozgassa pár napig, utána el is engedték volna a kórházból. – Hannah elkezdte összeráncolni a homlokát. – Teljesen biztos vagy benne hogy a beteg Buddy Neiman volt?
- Biztos. Emlékszem azon gondolkodtam milyen furcsa, hogy nem a teljes nevét használta. Általában a Buddy csak egy becenév. Most meg halott. De ezt már elmondtam.
- De hát az egyetlen baja csak egy csukló rándulás volt. Senki sem hal bele egy rándulásba!
- Ez igaz, – mondta Delores. – de nem is a rándulásba halt bele. Attól halt meg, hogy valaki egy sebészollót állított a mellkasába. Na, hívd már Mike-ot!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése