Fahéjas tekercs és gyilkosság - 16. fejezet

16. fejezet

- Ezek nagyon finomak! – kiáltott fel Michelle és beleharapott a még meleg zab sütibe. – Örülök, hogy megemlítetted az M&M’s-eket. A csokis cukorkák tökéletesen mennek a zab sütihez. Emlékszel még mit használt Mrs. Olson?
- Egyszer egy szelet banánt tett minden sütibe majd megszórta azt fahéjjal és cukorral. Máskor pedig aprított datolyát tett bele. Szerintem egyszer még szárított sárgabarackot is vágott bele. Ez a legszebb ebben a sütiben. Azok az egyszerű receptek közé tartozik, amiket saját ízlésed szerint feljavíthatsz.
- Hát ez a feljavítás most nagyon működött! – fejezte be Michelle a sütijét majd felállt. – Gondolom jobb lesz, ha most bepakoljuk a mosogatógépet és… - hagyta félbe a mondatot amint megszólalt a telefon. – Akarod, hogy felvegyem?
- Vedd csak. Én addig felrakom főni a kávét.
- Hannah lakása, Michelle beszél. – Hallgatott egy kicsit, majd hirtelen levegő után kapott. – Biztos vagy benne?
Hannah hátrafordult, hogy rápillantson Michelle-re, aki egyértelműen megdöbbenve állt. – Mi az? – kérdezte.
- Anya az. Vedd fel a nappaliban a telefont Hannah. Knight dokinál van, aki azt mondja Buddy Neiman nem is az volt, akinek mondta magát!

Hannah bekapcsolta a kávéfőzőt majd átrohant a nappaliba, hogy felvegye a távolabbi telefont. – Szia, anya. Mi ez az egész?
- Pontosan az, amit elmondtam Michelle-nek. – Delores kissé ziháló hangja hallatszott a telefonból. – Itt vagyok a kórházban, éppen a papírmunkát csináltam a Doki irodájában, aki épp az imént ugrott be, hogy elmondja, Buddy Neiman nem lehetett az igazi neve annak a billentyűsnek.
- Ezt meg honnan tudja? – kérdezte Hannah.
- Amikor a Doki vérmintát vett a boncolás során az eredmény B negatívat mutatott. Az pedig nem egyezik meg azzal a vércsoporttal, ami Buddy kórházi nyilvántartásában volt. Először a Doki azt hitte Vonnie hibázott valamit a nyomtatvány kitöltésénél, de aztán megtalálta Buddy pénztálcájában a véradó kártyáját, amin A pozitív szerepelt.
- Milyen név szerepelt a kártyán? – kérdezte Michelle.
- Bernard Alan Neiman. Ugyanez a név szerepelt minden másik iraton is, ami még a pénztálcában volt, beleértve a Minnesota-i jogosítványát is. A donorkártyáján pedig A pozitív szerepelt.
- Ez furcsa. – mondta Michelle összezavarodva.
- Ki csinálta a tesztet a Doki által vett vérrel? – kérdezte Hannah.
- Marlene. Rögtön a boncolást követően ő vitte a laborba. A második tesztet már a Doki személyesen csinálta és mindkettő eredménye B negatív lett.
- Tehát Buddy hamis személyazonosságot használt. – mondta Hannah levonva a nyilvánvaló következtetést. – A Dokinak van valami ötlete ki is lehetett igazából Buddy?
- Még nincs. Eddig csak orvosi tényeket tud róla. Leírtam őket, hogy el tudjam neked mondani.
- Várj egy kicsit, amíg szerzek egy tollat. – Hannah benyúlt a táskájába és kivette a kis jegyzetfüzetét. Felkapott egy Rhodes Fogászati Klinikás tollat, ami a telefon mellett volt és egy üres oldalra lapozott. – Kész vagyok anya.
- Buddy manduláit kivették és van egy vakbélműtét után maradt hege is. A bal lábát még elég kicsi korában eltörte három helyen. Volt egy anyajegye a bal vádliján és a nyakán egy májfolt. Norman észrevette, hogy még mind a négy bölcsességfoga megvolt, ami elég szokatlannak számít a korához képest. Volt egy koronája is, ami egy olyan kísérleti anyagból készült, ami soha nem került ki a hivatalos fogászati ellátó piacra.
- Akkor, hogy szerezhette be az a fogorvos, ha nem is árusították hivatalosan? – kérdezte Michelle.
- Norman elmondta a Dokinak, hogy az ingyenes fogorvosi klinikák és iskolák néha szoktak klinikai vizsgálatokat végezni a kísérleti fogászati készletekkel kapcsolatban. Körbetelefonál majd, hogy megtudja melyik cég készítette, és hogy melyik iskolák és klinikát tesztelték ezt az anyagot.
- Norman mindezt megtudta csak ránézésből? – kérdezte Michelle, lenyűgözött hangon.
- Nem egészen. Azt mondta tudja, hogy kísérleti, mivel besárgult és a jóváhagyott anyagok nem változtatják a színüket. Így a Doki engedélyt adott neki, hogy levegye a koronát és elvigye a fogászati laborba elemzésre.
- Norman is ott volt amikor a Doki a boncolást végezte?
- Nem. A Doki később hívta őt be, hátha észrevesz valami jellegzetest Buddy fogaival kapcsolatban.
- Bev Doki nem volt ott? – kérdezte Hannah, csodálkozva, hogy Norman menyasszonya kiengedte őt a látóköréből.
- A Doki azt mondta, hogy ő meghívta jöjjön velük, de ő azt mondta inkább megvárja Norman-t az előcsarnokban.
Ennek az lehet az oka, hogy egy hullaházban nincs igazi vetélytársa, gondolta Hannah. – A Doki felhívta már Mike-ot, hogy mindezt elmondja neki?
- Még nem drágám. Neked akartam először átadni a híreket.
- Köszönöm anya. Mikor hívja föl Mike-ot?
- Pont azután, hogy én lerakom, de valószínűleg csak Mike hangpostáját fogja utolérni. Ha te előbb látnád őt, mint hogy megkapná az üzenetet, megmondanád neki, hogy hívja föl a Dokit a kórházban?
- Persze, de miből gondolod, hogy én azelőtt fogok vele találkozni, hogy megkapná az üzenetét?
- Akárhányszor Mike-nak egy gyilkossági ügye van, mindig beugrik hozzád, hogy kiderítse miket tudtál meg. Na meg valószínűleg egész nap dolgozott és pontosan tudja, hogy majd te megeteted. Tényleg nem kéne elvárnia tőled, hogy fennmaradj és főzz neki.
- Ez nem probléma. Michelle mindig segít és nagyon leleményes a gyorsan elkészíthető kaják terén. Ha fáradt a hangom az csak azért van, mert takarítanunk kellet miután hazaértünk.
- Ezt meg hogy érted? A macskák rendetlenséget csináltak, amíg te nem voltál otthon?
- De még milyet! – mondta Michelle nevetve.
- Mi történt?
- Fogócskáztak és a földre borították a liszttartómat. – magyarázta Hannah. – Aztán kiöntötték a vizes tálat is és így fel kellett takarítanunk a cica tésztagyúró játszóteret.
- Jaj nekem! Hát… ez is csak azt bizonyítja, hogy igazunk volt drágám. Bújcinak haza kell mennie Norman-hez. Sokkal több helye lenne ott szaladgálni. Az egyetlen mód pedig ahhoz, hogy Bújci haza tudjon menni, hogy ha te elküldöd Bev Dokit oda ahova való!
- Kaja! – mondta Hannah Michelle-nek miután letette a telefont és visszamentek a konyhába.
- Éhes vagy?
- Nem én, Mike. Sütijeink már vannak, de mit tudunk összedobni főételnek? Mivel ma nem álltunk meg a Vörös Bagolynál az étel felhozatal ugyanúgy áll, mint tegnap este.
- A hamburgert kivéve. – mutatott rá Michelle a tényekre. – De azt hiszem vagy egy kis koros szalonnád a hűtőben.
Hannah felnevetett. – Koros szalonna? Ez tetszik. Mennyire koros is?
- Mindjárt megnézem. – Michelle ismét áttúrta a hűtőt a nemrég látott csomag szalonna után. – Szerencséd van. Máig írja a lejárati időt. De csak egy fél csomag maradt. Ez nem lesz elég Mike-nak, vagy igen?
- Csak a szalonna nem. De kitaláltam valamit, ami működhet. Hány darab tojás maradt?
Michelle kinyitotta a dobozt. – Négy.
- Az tökéletes. És mennyi liszt maradt a lefagyasztott zacskóban?
- Kicsivel több, mint egy bögre. Lemértem mielőtt visszaöntöttem.
- Tejem van?
Michelle megrázta a fejét. – Csak tejszínhabod van. Az is működhet?
- Nem látom okát miért is ne. – Hannah kivett egy serpenyőt és a főzőlapra tette. – Ha ideadod azt a szalonnát, elkezdem sütni.
- Azt majd én csinálom. Mire van még szükséged ahhoz, amit készítesz?
- Só és vanília. Ez minden. Habár…
- Mi az?
- Maradt még reszelt sajt abban a zacskóban, amit tegnap este használtunk?
- Nem, mindet felhasználtuk, de láttam krémsajtot a tejszínhab mögött.
- Az is jó lesz. Mike szereti a krémsajtot.
- Liszt, tejszínhab, tojás, szalonna, só, vanília és krémsajt... – Michelle megállt és megrázta a fejét. – Mégis mit készítesz?
- Amit Elsa nagyi régen német palacsintának hívott.
- De Elsa nagyi nem is volt német.
- Ahogy a palacsinták sem. Vagy legalábbis azt hiszem ők sem németek. Csak gondoltam egyszerű lenne elkészíteni, mivel a sütőben sülnek. Emlékszem, ahogy a tojásokat mindig kézi habverővel verte fel, de én most mixert fogok használni. Így sokkal gyorsabban fog menni. Minden megy a mixerbe kivéve a szalonnát és a krémsajtot.
- Mit akarsz, mit csináljak a szalonnával?
- Finoman süsd meg, majd hagyjuk lehűlni és összemorzsoljuk. Bele fog telni egy kis időbe, hogy felverjem a tésztát, mivel eléggé levegősre kell csinálnom.
Egy-két perc elteltével az egész konyhát elárasztotta a sülő szalonna illata. Fantasztikus volt és Hannah rájött, hogy ez a szalonna ugyanaz az almafával füstölt szalonna volt, amit Florence karácsony után kezdett árulni a Vörös Bagolyban. Meglepően az édes füstölt szalonna és a vanília illata egy olyan ínycsiklandó reggeli parfümöt hozott létre, amitől még Hannah étvágya is megjött, annak ellenére, hogy nem is volt éhes.
- Az már biztos, hogy nagyon jó illat van itt. – mondta Michelle, tökéletesen tükrözve Hannah gondolatait.
- Egyetértek. Hogy áll a szalonna?
- Majdnem kész. Bedugom majd egy papírtányéron a mélyhűtődbe egy kicsit, hogy gyorsan lehűljön. Kivegyek neked egy tepsit?
- Igen, légy szíves. Szükségem lesz egy 20x20-as négyzet alakú tepsire. Megdupláztam volna az adagot egy 23x33-as tepsibe, de nincs elég alapanyagunk hozzá.
- Így is elég lesz. Én nem is vagyok éhes, csak az illata nagyon jó, ez minden.
Tíz perccel később Mike vacsorája már készen is állt, így Hannah becsúsztatta a tepsit a sütőbe. – Kész is. – mondta. – Most pedig jöhet egy bögre… - megállt majd egy boldogtalan pillantással a telefonra nézett, ami épp csörögni kezdett. – Ha ez most Mike és közölni akarja, hogy nem jön, akkor a semmiért dolgoztunk ennyit.
Michelle felkapta a telefont a falról, majd beleszólt. – Hannah lakása, Michelle beszél. – hallgatott egy pillanatig majd elnevette magát. – Ezt nem hiszem el! Te sosem kelsz fel olyan korán, főleg nem két nap egymás után! Várj egy kicsit, mindjárt adom őt neked.
Michelle-nek nem kellett mondania ki volt az. Csak egyetlen olyan ember volt, akit mindketten ismertek és megérdemelte a korai kelésről szóló megjegyzést. Elvette a telefont Michelle-től és beleszólt. – Szia, Andrea. Mi a helyzet?
- Én vagyok, de megyek is aludni a beszélgetésünk után. Holnap reggel hatkor felveszlek. Elmegyünk a városba.
- Miért?
- Bill mondta, hogy ha nem indulunk ilyen korán, akkor a hétköznapi ingázók miatt hatalmas dugóba kerülnénk, és nem érnénk oda kilencre.
- Rendben, azt elhiszem. De miért kell odaérnünk kilencre?
- Mert meg kell nézzek egy SwartzNagel nevezetű ingatlant.
- Miért?
-  Mivel meg akarok mutatni egy házat az egyik ügyfelemnek, amit most hírdettek meg a Fehér Medve-tó környékén.
- De nekem miért kell veled mennem?
- Mert te vagy az ügyfelem, de ne mond el Bill-nek. Ő azt hiszi, te csak elkísérsz, hogy társaságom legyen.
- De akkor sem értem miért kell veled mennem? És hogy miért kell eljátszanom, hogy az ügyfeled vagyok? Nem vagyok házkeresőben.
- Azért, mert nem mondhatom el Bill-nek hogy igazából miért megyünk a SwartzNagel házba.
- Térj a lényegre Andrea, csak körülírsz mindent. Mi az igazi oka annak, hogy elviszel engem abba a házba?
- Mert pont Bev Doki anyjának a szomszédságában van és találkoznunk kell Diana-val. Azután megreggelizünk, és délben pedig beugrunk a Klub19-be.
- Már olyan korán nyitva vannak?
- Holnap igen. Telefonáltam és pont meghallgatásokat tartanak déltől egy új jazzbandához. Minden hónap egyik szombatján tartanak ilyet és az áprilisi szombat pont most lesz. A pincérlány, akivel beszéltem azt mondta, mindenkit szívesen várnak és hogy a nézők majd írhatnak véleményt a zenekarról. Foglaltam magunknak helyet. Biztos vagyok benne, hogy a fellépések között találunk majd egy kis időt, hogy feltegyünk pár kérdést az embereknek.
- Rendben, így már megéri, de utána rögön vissza kell jönnöm. Lisa még mindig mesélni fog és a második nap is olyan népszerű szokott lenni, mint az első. Rengeteg sütire lesz majd szüksége.
- Az nem probléma. Már beszéltem Lisával és azt mondta, hogy Marge, Patsy és Jack bemennek neki segíteni. Patsy és Marge majd váltogatják egymást a sütésben és te is tudod, hogy milyen jól sütnek. Michelle is ott lesz, úgyhogy Lisa azt üzeni, be se kell menned holnap.
- Hát akkor gondolom rendben lesz, de még mindig zavar valami. Azt értem, hogy miért beszélünk a Klub19 embereivel. Lehet, hogy ők többet tudnak arról a barna hajú nőről akit Lynnette látott Buddy-val a színpad mögött. Talán megemlítette, hogy honnan származik vagy valami, ami segít kideríteni… – Hannah megállt. Lehet, hogy Andreát még senki sem tájékoztatta. – Ugye tudod, hogy Buddy nem is Buddy volt?
- Persze, hogy tudom. Anya engem is felhívott utánad.
- Remek. Amit viszont nem értek, hogy miért is kell találkoznunk Diana-val? Nem hiszem, hogy nyernénk vele bármit is.
- Rengeteget fogunk vele nyerni! Találkozás nélkül nehezen tudnánk DNS mintát venni tőle… nem igaz?
- De mégis hogy fogunk tőle DNS mintát venni? Szerintem a nagymamája csak észrevenné, ha megdörzsölgetnénk egy fülpálcikával a szája belsejét.
- Hát akkor… - Andrea megállt és összeráncolt a szemöldökét. – Majd kitalálok valamit holnapig, ne aggódj. Jó vagyok improvizálásban. Neked csak annyi a dolgod, hogy meggyőzően alakítsd az ingatlanos ügyfelemet.
- És azt hogy csináljam?
- Nézz érdeklődően, amikor a környékről kérdezek. Na meg legyél gyerek-barát, főleg ha Diana is ott lesz a nagymamájával.
- Rendben. Még valami?
- Nem igazán, hacsak… de igen, még pár dolog. Bármi történjen is, ne vegyél fel farmert! Van élére vasalt nadrágod?
- Egy van.
- Bebújós naci?
- Van, gumis derékkal.
Andrea mormolt valamit, ami úgy hangzott; Remek! Pont jó lesz! Hannah-nak, majd azt kérdezte, - Milyen színű?
- Sötétszürke, még Claire választotta ki nekem.
- Rendben, akkor biztos jó lesz. Vedd fel egy pulcsival a parkád alá. Valami széppel ne olyannal, ami már teljesen kinyúlt.
- Van az a pulcsim, amit tőled kaptam még tavaly karácsonyra. Az szépnek számít, nem?
- De, az tökéletesen jó lesz. Van valami alkalmi csizmád?
Hannah agyában az alkalmi csizma kifejezés azt a lábbelit takarta, ami biztos, hogy nem tartja kint a havat.
- Nincs. – válaszolta.
Andrea mélyen felsóhajtott. – Rendben. – mondta. – Akkor vedd fel azt a fűzős mokaszin csizmádat. Megengedhetsz magadnak egy divathóbortot, ha minden más tökéletesen elfogadhatóan néz ki.
- Köszi. – mondta Hannah a szája belsejét rágcsálva, hogy el ne nevesse magát.
- Legyél kész hatra. Majd felhívlak a mobilomról ha beálltam a parkolóba. És ne késs el!
- Hát persze. – mondta Hannah vigyorogva, miközben lerakta a telefont.
- Mi olyan vicces? – kérdezte Michelle.
- Andrea. Annyira precízen eltervezte ennek az álruhás hadműveletnek minden pillanatát, hogy még a ruhámat is kiválasztotta holnapra.
Michelle csak megrázta a fejét. – Ez a mi Andreánk. Nagyon szeretjük, de néha nagyon fárasztó tud lenni. Még egész könnyen megúsztad.
- Ezt meg hogy érted?
- Azt is mondhatta volna, hogy fesd be a hajad!