Fahéjas tekercs és gyilkosság - 17. fejezet

17. fejezet

Másnap reggel negyed kilencre a nap már eléggé elolvasztotta a lehajtó mentén felgyülemlett havat, amikor Andrea lekanyarodott az autópályáról.
- Miért állunk meg itt? – kérdezte Hannah miközben beálltak a fehér és zöld csíkos ponyvás Perkins Család Étterme felirattal ellátott ajtó mellé.
- Fel kell készülnöd. Háromnegyed óra múlva van találkozóm a Swartznagel ingatlan érdeklődőjével.
- De én kész vagyok… - Hannah megállt majd a testvérére bámult. – Legalábbis eddig azt hittem. Mond Andrea, mégis mi nincs készen rajtam?
- A hajad. Ez így nagyon nem lesz jó.
Hannah gyomrát egy süllyedő érzés árasztotta el. Michelle már előre megjósolta. – Mi a baj a hajammal?
- Hát túl… - Andrea megállt és Hannah látta mennyire keresi a megfelelő szót. – Olyan túl emlékezetes.
- Ez meg mégis mit jelent?
- Olyan, mint például amikor egy tanúnak leírást kell adnia egy bankrablóról vagy tolvajról. Mindig a legemlékezetesebb jellemvonását említik meg. Néha az egy tetoválás, anyajegy vagy esetleg egy heg. Tudod, hogy hogy értem. A te esetedben ez a hajad.
- Azt akarod mondani, hogy a hajam egy deformitás?
Andrea nyelt egyet. – Dehogy! Természetesen nem! Csak hát elég… jellegzetes. Az emberek mindig észreveszik, mivel olyan… szokatlan.


- A szokatlan alatt azt érted, hogy élénkvörös, göndör és kezelhetetlen?
- Hát… igen. De emlékezz, hogy ezt te fogalmaztad meg így , nem én. Ne érts félre Hannah. Remekül áll neked ez a haj. Nem is a mi Hannah-ánk lennél nélküle. De nem akarom, hogy Bev anyja ennyire pontos leírást tudjon rólad adni.
- Tehát? – Hannah visszatartotta a lélegzetét. Ha Andrea vett neki egy fekete hajfestéket, azonnal meg fogja tagadni a használatát. Nincs az az isten, hogy ő befesse a haját.
- Tehát Bertie Straub adott nekem egy parókát, hogy azt használd, mint álcát.
Hannah nem tudta visszatartani és elnevette magát. Még soha életében nem volt rajta paróka és csak arra a kamu szőke parókára tudott gondolni amit Delores viselt a titkos küldetése alatt, amikor fekete bőr motoros szerelésben jelent meg az Arany Sasban.
- Mi olyan vicces? – kérdezte Andrea. – Nagyon sok ember szokott parókát hordani.
- Tudom. Csak arra a szőke parókára gondoltam, amit anya viselt a Sasban.
Andrea is elnevette magát. – Egyetértek, az elég szörnyű volt, de minden tőle telhetőt megtett, hogy olcsónak látsszon a beolvadás kedvéért. Ez a paróka egyáltalán nem olyan.
- Ennek örülök. Mond el milyen parókát hoztál nekem.
- Egy barnát. Azt gondoltam a barna lenne a legjobb szín, mivel az átlagos és leírhatatlan. Ebben a parókában van néhány szőke tincs, mivel Bertie nem tudott csak sima barnát adni, de rengeteg ember szokott két színt vegyíteni.
- Ne hagyd, hogy ez Michelle fülébe jusson! Neki is barna a haja.
- Tudom, de az ő haja nem fakó barna. De nem is igazán barna. Inkább olyan… gesztenyeszínű. És úgy csillog a fényben, mint… mint… - Andrea megállt kifogyva a leíró metaforákból.
- Mint a folyékony csokoládé? – javasolta Hannah.
- Pontosan! Az pedig különlegessé teszi. Én most egyszerű fakó barnáról beszélek, az amolyan barna papírzacskó színről.
- Oké, de én akkor sem említeném meg Michelle-nek a dolgot.
- Nem fogom. Most pedig menjünk be és próbáld fel a parókát. Alig várom, hogy lássam hogy fog állni neked.
- Nem hagyhatnám a hajam úgy, ahogy van és hagyni Bev anyjának had gondolja, hogy az igazi hajam a paróka?
- Hannah! Tudod, hogy az nem működne!
Andrea olyan felháborodottan bámult rá, hogy Hannah engedett. – Jól van. Ez a te műsorod én meg felveszem azt a parókát. De segítened kell, hogy fel tudjam rakni.
- Jaj hát persze! Az nem probléma. Menjünk be és igyunk egy kávét, hasznát tudnám venni egy bögrényinek. Aztán majd bemegyünk a női mosdóba és felpróbálhatod a parókát. Majd meglátod milyen jól fog állni neked.
Kevesebb, mint egy perccel később már egy négyszemélyes fülkében ültek. Nem voltak sokan az étteremben és a pincérnőjük szinte azonnal náluk termett.
- Jó reggelt. – monda a nő hatalmas mosolyt villantva mindkettőjük felé. – Mit szólnának egy kávéhoz kezdésképpen?
- Igen, az remek lenne. – válaszolta Andrea. – De szerintem csak kávét fogunk rendelni. – odafordult Hannah-hoz. – Hacsak te nem szeretnél valami mást is.
- Nekem is csak kávét. Feketén.
- Tejszínt és cukrot Hölgyem? – fordult a pincérnő Andreához.
- Tejszint, de csak ha nem az a higított fajta.
- Igazi tejszín, amiket kis fedett kupak kiszerelésben lehet kapni. Egyet vagy kettőt szeretne?
- Kettőt kérek szépen. Merre van a női mosdójuk?
A pincérnő az étterem végébe mutatott. – Ott van hátul. A női mosdó az első ajtó jobbra.
- Gyerünk. – mondta Andrea amint a pincérnő eltűnt. – Meg akarom nézni, hogy áll rajtad az a paróka. Bertie adott nekem egy harisnyát a hajadnak.
Hannah összezavarodott arckifejezéssel csúszott ki az ülésről és követte a húgát. – Egy harisnyát?
- Olyan, mint egy hajháló, de ő harisnyának hívta. Valamilyen rugalmas anyagból van. Összefogod a fejed tetején az összes hajadat egy lófarokba, aztán azt lerögzíted ezzel a harisnyával. Egyszerűbb felrakni úgy a parókát, ha az igazi hajad nincs mindig az útban.
- Logikus. – mondta Hannah összeszedve a haját egy lófarokba, ahogy azt Andrea utasította. Elvette Andreától a csatokat és lefixálta vele a haját. – Fel tudod rá rakni a harisnya-hálót? – kérdezte. – Én nem látok odáig.
- Semmi gond, csak menj össze egy kicsit, rendben? Te sokkal magasabb vagy mint én.
Sokkal magasabb, nehezebb és közel sem olyan szép, gondolta magában Hannah. Andrea és Michelle az anyjuk vékony körvonalait és klasszikus szépségét örökölték, míg Hannah inkább az ő magas, nagydarab, hosszú végtagokkal rendelkező és nem túl jóképű apjukra hasonlított. Mikor még gyerekek voltak és Delores elvitte őket valahová ebédelni, vagy egy kirándulásra, mindenki mindig megjegyezte, hogy Andrea és Michelle mennyire hasonlítanak Delores-re és hogy le se tagadhatná, hogy az ő lányai. Soha senki nem beszélt Hannah-ról. Valószínűleg azt gondolták ő csak egy mostohalány lehet, vagy egy barát, akit kedvességből magukkal vittek az anya-lánya időtöltésekre.
Hannah lejjebb ereszkedett, Andrea pedig rácsúsztatta a rugalmas anyagot a lófarkára. Kivette a parókát a dobozából és Hannah fejére helyezte.  Aztán csinált valamit egy fésűvel majd lehúzott pár tincset, hogy bekeretezze Hannah arcát. Vagy legalábbis Hannah úgy gondolta, hogy valami olyasmit csinálhat, mivel ő háttal állt a tükörnek, így nem láthatott belőle semmit.
- Készen is van. – jelentette be Andrea. – Most már felállhatsz és megfordulhatsz. Tudni akarom, mit gondolsz róla.
Hannah az idegenre bámult, aki a vele szembeni tükörből nézett vissza rá. Pislogott egy párat majd újra csak bámult. Biztos, hogy a saját képét látja. Amikor felemelte az egyik karját a tükörkép is ugyanazt csinálta. Amikor pedig Andrea felé fordult a tükörkép is utánozta a mozdulatait.
- Tehát? – sürgette Andrea. – Mit gondolsz?
- Szerintem szükségem lesz egy új névre.
- Micsoda?
- Azt mondtam kell egy új név. Aztán meg elmehetnék a CIA központjába és kitölthetnék egy felvételi űrlapot egy nagyon titkos küldetéshez. Soha senki nem fog felismerni ebben a parókában.
- Tudtam. – feszített büszkén Andrea. – De még nem mondtad, hogy tetszik-e egyáltalán?
- Imádom! Abban a percben, hogy visszaérünk Lake Édenbe meg fogom venni ezt a parókát Bertie-től.
- Mert annyira tetszik az új kinézeted?
- Nem egészen. Azért fogom megvenni, mert iszonyú jól fogok szórakozni, amikor felveszem majd a következő piknikezésen és végignézem, ahogy Mike megpróbálja felszedni a legújabb csajt, aki most költözött a városba.
- Itt is vagyunk. – mondta Andrea miközben leparkolt egy ház elé, ami kísértetiesen hasonlított arra a házra, amit a Cleavers család birtokolt a Hagyd csak Beaver-re sorozat összes ismétlésben amit Hannah valaha is látott.
- Ez rettenetesen nagy csak egy ember számára. – jegyezte meg Hannah.
- Nem csak egy embernek lesz. Hozod majd az egész családodat. Mondtam neked, hogy férjnél vagy és vannak gyerekeid is, ugye?
- Igen. A férjem neve Phillip és van két gyerekem. Mindketten iskolások így igazán aggódok a helyi általános iskolák hogyléte felől.
- Remek. A te neved pedig?
- Joyce Newhall.
- És honnan jöttél?
- Royalton. Ide kocsikáztam háznézőbe, amíg a férjem dolgozik, a gyerekek meg az iskolában vannak.
- Így rendben lesz, elég meggyőzően mondtad. Most pedig mond el nekem, miért akarsz Minneapolis-ba költözni Hannah?
- Joyce vagyok, és azért akarok egy nagyvárosba költözni, mivel a férjem most fogadott el egy állást az Xcel Energy-nél. A cég a „Szerencsés 500” vállalatok egyike és Phillip mint adójogi ügyvéd fog ott dolgozni.
- Tökéletes. Készen állsz.
- Tudom, de te is?
Andrea zavartan nézett. – Ezt meg hogy érted?
- Kitaláltad már, hogy hogy fogunk DNS mintát szerezni?
- Még nem, de ne aggódj. Majd ha odaérünk, kitalálok valamit. Most pedig siessünk és nézzük meg a házat, hogy aztán indulhassunk a szomszédba.
Egy gyors pillantás után az utas oldali tükörbe, csak hogy meggyőződjön nem-e ferde a parókája, Hannah kiszállt Andrea Volvójából és követte őt felfelé a sétányon. Miután testvére kivette a kulcstartó dobozból a kulcsot és kinyitotta a bejárati ajtót, mindketten beléptek.
- Gyönyörű! – mondta Hannah amint meglátta az emeletre vezető íves lépcsősort. Ez után megfordult, hogy bezárja az ajtót és akkor vette észre a legalább 4 és fél méterrel az ajtó felett lévő kerek üvegablakot. – Nézd azt az ablakot Andrea.
Andrea felpillantott. – Nagyon szép és valószínűleg egy vagyon lehetett.
- Nem arról beszélek. Azt látom, hogy milyen drága lehetett, de nagyon magasan van. Vajon hogy takarítják?
- Tudhattam volna, hogy ez lesz az első kérdésed. – kuncogott Andrea. – A válasz az, hogy nem te takarítod. Felbérelsz valakit minden hónapban, aki hoz egy speciális létrát és letakarítja neked.
- De… nem lenne az túlságosan drága?
- Persze, hogy drága lenne. De téged ez nem érdekel, mivel Phillip rengeteg pénzt keres és szüksége van arra, hogy mindenkit lenyűgözzön ezzel a drága otthonnal.
- Hát persze. – kocogott Hannah engedelmesen a húga után, aki körbevezette a hatalmas konyhában, amit egyetlen rendes háziasszony sem tudott volna egymagában rendben tartani, számtalan fürdőszobán, egy kis hálószobán, nappalin és egy kisebb helységen, amit Andrea a szobalány lakosztályának nevezett.
Következett az emelet, ahol Hannah hat hálószobát számolt öltöző szobákkal és három teljesen felszerelt fürdőszobát. A fő lakosztály büszkélkedhetett egy jakuzzival és egy dupla kandallóval, amit a háló és a nappalit elválasztó falba építettek. Még hűtő és borhűtő szekrény is volt a nappali részben, valószínűleg azért, hogy a ház urának és úrnőjének ne kelljen lépcsőznie, amikor a késő esti boráldozatokat akarják bemutatni.
Hannah örült, hogy Andrea bezárta maguk mögött az ajtót. Ez az egész luxus berendezés összepárosítva a hatalmas eladási összeggel teljesen megszédítette. Nagy megkönnyebbülés volt, hogy nemsokára átmennek a szomszéd visszafogottabb családi házba, ami Bev Doki anyjáé.
- Ha Diana nincs otthon, találnom kell valamit, ami az övé és elhozhatom magammal. – mondta Andrea, miközben készült megnyomni a csengőt. – Remélem, behív minket.
Hannah nem volt benne biztos, mire is számít majd, amikor Mrs. Thorndike kinyitja nekik az ajtót, de biztosan nem azt a nőt várta, aki ott állt előttük. Bev anyja teljes ellentéte volt Delores-nek, annak ellenére, hogy körülbelül ugyanannyi idősek lehettek. Bev Doki édesanyja kellemesen telt testalkatú volt, míg Delores egyenesen karcsú. És amíg Delores mindig valamilyen stílusos darabot vett magára, addig az előttük álló nő tréningnadrágot viselt egy régi pulóverrel, amin a Minnesotai Egyetem felirat volt olvasható és valószínűleg látott már jobb napokat is. Bev anyja nem viselt semmilyen sminket és amennyire Hannah meg tudta állapítani, egy darab arcfelvarró műtéten sem esett még át.
- Helló! – mondta vidáman. – Én Judy Thorndike vagyok és láttam, hogy a szomszéd házat nézegetik.
- Grace Benson a Felemelő Ingatlan irodától. – mutatkozott be Andrea. – Ő itt az ügyfelem, Mrs. Newhall.
- Hívjon csak Joyce-nak. – nyújtotta a kezét Hannah. – Örülök a találkozásnak Mrs. Torndike.
- Judy. Szóval, mit gondol a házról?
- Gyönyörű szép. – mondta Hannah őszintén. – De talán egy kicsit nagynak tűnik nekünk.
- Hány gyermeke van?
- Kettő. – válaszolta Hannah majdnem egy időben Andreával, aki azt mondta; - Három.
Hannah agya vészjelzésre kapcsolt. Andrea eltért a megbeszéltektől, így Hannah megragadta az első ésszerű magyarázatot, ami az eszébe jutott, majd elnevette magát. – Attól tartok Grace egy kicsit bűnös a csibék kikelte előtti előreszámolásában. Vagy a mi esetünkben a kisbaba előreszámolásában, aki még meg sem született. A harmadik gyerekünket csak karácsony utánra várjuk.
- Joyce-t nagyon érdeklik a helyi iskolák. – mondta Andrea visszatérve a forgatókönyvre.
- Jaj, hát nagyon jók. Van a Scott magán általános iskola háromsaroknyira. Kiváló hírneve van bár nem valami olcsó, ha értik mire gondolok. A nyilvános iskolák is nagyon jók, de a legközelebbi Taft Általános Iskola majdnem egy mérföldre van. Van egy remek előkészítő iskola Felkészülni-Vigyázz-Tanulás néven két sarokra innen. Az unokám Diana is oda jár, és nagyon szereti. Már most tudom, hogy nagyon szomorú lesz, amikor el kell mennünk.
- El kell menniük? – kérdezte Hannah.
- Igen. A lányom hozzámegy egy fogorvoshoz és a rendelője több mint 40 mérföldre van innen. Következő hétvégén fognak összeházasodni és azt akarja, hogy oda költözzek hozzájuk és vigyázzak Diana-ra amíg ők dolgoznak. De Diana és én már olyan szépen berendezkedünk itt és nagyon sajnálnám feladni az egészet.
- Jaj istenkém. – Hannah egy együtt érző pillantást küldött felé. – Már régóta él itt?
- Több mint negyven éve. Ez egy csodálatos környék. Minden szomszéd nevét el tudom mondani és azt is, hogy hol vannak a legjobb élelmiszerboltok és… lenne kedvük esetleg bejönni és inni velem egy kávét? Most tettem fel főni egyet.
- Nagyon szívesen. – fogadta el gyorsan a meghívást Hannah. Pontosan úgy történt minden, ahogy azt remélték. Bev Doki anyja elég barátságos volt és behívta őket abba a házba, ahol Diana is lakott.