Fahéjas tekercs és gyilkosság - 1. fejezet

Fahéjas tekercs és gyilkosság

A Fahéjas Hatok Jazz banda éppen Lake Éden felé veszi útját, hogy fellépjenek a hétvégi Jazz Fesztiválon és Hannah több mint boldog, hogy ő láthatja el finomságokkal az édességgel névrokonságban álló bandát. A tragédia akkor következik be, amikor a banda busza felborul a városka felé tartva. A sérültek között van Buddy Neiman, a banda szeretett billentyűse is. Először úgy tűnik Buddy sérülései nem olyan súlyosak, ám az állapota hirtelen halálos fordulatot vesz. Hannah ugyan nem orvos de valahogy sejti, hogy a dolognak valami köze lehet a Buddy mellkasából kiálló sebészollóhoz...

1. fejezet

Az egyetlen probléma azzal, ha négy kocsira való követési távolságot hagy az ember az az, hogy pontosan az a négy kocsi be is fog állni elé! – panaszkodott Hannah a húgának Michelle-nek, aki a sütis furgonja anyósülésen foglalt helyet. – Negyvennel megyek, szerinted az lassú?

- Egyáltalán nem. Nagyon csúnya az idő odakint és bárki, aki több mint negyvennel megy ezen az éjszakán az bolond.

- Vagy másik államból jöttek és fogalmuk sincs a téli vezetési szokásokról Minnesotában. Szerintem én most egy kicsit arrébb állok, hogy elmehessen a mögöttem feltornyosuló kocsi horda.

- Jó ötlet.

Hannah felsóhajtott majd jelzett és amennyire csak tudott félreállt, hogy a mögötte levő kocsik le tudják őt hagyni. Valószínűleg azt gondolták magukban, hogy túlságosan óvatos, de Hannah látta azt az igen vékony vízréteget az autópálya aszfaltján és tudta milyen gyorsan csökken odakint a hőmérséklet. Pár perc kellett csak, hogy az a kis víz jégréteggé alakuljon át és Hannah nagyon nem akart lecsúszni, nekimenni egy buckának majd az éppen most újrafagyó sárban végezni.

Néhányan azt állítják, Minnesotában csak két évszak létezik; a Lapátolós és az Ájulós. De Hannah tudta, hogy ez nem így van. A fagyott északi birodalomnak négy évszakja volt. – A halászszezon, kacsa szezon, szarvas szezon és a sárszezon.  Most április első csütörtöke volt és Lake Éden eddigi legrosszabb sárszezonját élte át éppen. Az elmúlt három napban Earl Flensburg arra használta szeretett Winnetka megyei vontató járművét, hogy tizennyolc szerencsétlenül járt kocsit húzzon ki a sártengerből. Ebben a számban Hannah sütis furgonja is benne volt. Kétszer is.

A jelenlegi útviszonyok a hóban rekord gazdag Lake Édeni télnek volt köszönhető, no meg annak, hogy pár napja elkezdett melegebbre fordulni az időjárás. A hirtelen jött meleg pedig az utak mentén felhalmozódott hó szegélyeket szépen lassan sárlavinává változtatta. Hogy a problémát még tetézzük is, az olyan hideg estéken, mint amilyen ez a mai is volt, a maradék kis víz ugyan megfagyott, viszont a sár nem, mivel annak a fagyási ideje sokkal tovább tart. Így ha nem a jégpályát, akkor a sártavakat kerülgetve lehetett csak haladni az autópályán.

A szerencsétlen autósok pedig folyton megcsúsztak a jégen. Ha szerencsések voltak csak az árokban kötöttek ki és egy vontatóra kellett csak várniuk. Ha pedig nem állt mellettük a szerencse, belementek több kocsiba is, így megsebesítve több embert. A helyi hírek folyamatosan figyelmeztettek a veszélyes útviszonyokra, de úgy nézett ki nagyon sokan feledékenynek bizonyultak. Valószínűleg amíg az időjárás nem egyenlítődik ki, több ilyen balesettel fognak találkozni az utakon, mint ahány fél kesztyűt elhagynak errefelé. Hannah erősen megragadta a kormányt. Az viszonyok erősen javulni fognak, amint ráfordulnak majd a Tóparti Pavilon felé vezető kavicsos útra, de addig még volt legalább 5 mérföld a sima aszfalton, ami mostanra inkább hasonlított egy jéghoki pályára.

A lányok csendben haladtak egy ideig majd Hannah rápillantott a húgára. Egy hatalmas mosoly ült Michelle arcán és Hannah sejtette, hogy kishúga éppen Lonnie Murphy-re, a Winnetka megyei seriff iroda nyomozóinak legfiatalabb tagjára gondol. Éppen egy találkozóra tartottak az Tóparti Pavilon-ba, ahol Lonnie-val és az unokaöcsével Devin-nel találkoznak majd. A találkozó oka pedig hogy meghallgassák a Fahéjas Hatok jazz bandát, akik Sally és Dick Laughlin első jazz fesztiváljának fellépői lesznek holnap este. Amikor befejeződik az étvágycsináló bemutató, a Swensen nővérek segítenek majd Sally-nek felszolgálni Hannah különleges fahéjas tekercseit annak az éhező csapatnak, akik szintén meghívást kaptak a zenei bemutatóra.

A fahéjas tekercsek csak úgy illatoztak, Hannah gyomra pedig morgott egyet. Kihagyta az ebédet és emiatt most éppen azon volt, hogy leküzdje a kibírhatatlan vágyat, nehogy hátranyúljon és kivegyen egyet magának. Az egyetlen oka annak, hogy nem engedett a késztetésnek, hogy mindkét kezét a kormányon kellett tartania. Még harminc perce sem volt, hogy kivették a még gőzölgő finomságokat a Süti Éden sütőjéből, bevonták, majd letakarták és becsomagolták őket. Aztán biztonságosan elhelyezték őket a furgon hátuljában és az autópálya felé vették az irányt.  Így hát most az egész furgon belseje frissen sült kenyér, fahéj és csokitól illatozott, Hannah pedig percről percre éhesebb lett.

Michelle vágyakozóan felsóhajtott. – Nem tudom meddig bírom még. Ezeknek a tekercseknek pompás az illata.

Én is pont ezen gondolkodtam. Talán kivehet... ajaj! –hagyta félbe a mondandóját Hannah amint megpillantotta az előtte felvillanó megállást jelző fényeket. – Jézus...!

- Isten! – fejezte be Michelle a Hannah által elkezdett, de valószínűleg csúnyábban véget érő felkiáltást. – Ott meg mi történik?

- Nem tudom, de bajnak néz ki. Mi pedig nem fogunk itt maradni, hogy megnézzük! – reagált Hannah szinte azonnal elrántva a kormányt, a fékre lépve és a csúszást úgy irányítva, hogy át tudjanak menni a Winnetka megyei pihenőhely felé vezető útra.

Hannah elszáguldott egy lassításra figyelmeztető tábla mellett, ami arra akart figyelmeztetni, hogy az arra járó lassítson le tizenötre. Pontosan tudta hogy ő ennél sokkal gyorsabban megy, de nem vette le a szemét az útról miközben megpróbálta a furgont a jeges kanyarodó úton tartani. Amint viszont rátért arra az egyenes szakaszra, ami a pihenő előtt vezetett, megcsúszott egy jégpocsolyán és majdnem belecsapódott a már megkopott Minessota megyei térkép azon részébe, ahol a piros nyíl azt hirdette ITT ÁLLSZ Lake Edenre mutatva. Még mindig bőven a sebességhatár fölött haladva elsüvített a fémpadok mellett majdnem áthaladva a betonból készült illemhelyeken. 

Jelenleg egy fenyőerdőben csücsültek, előttük hó és sár pocsolyák az úton. Hannah, a testvérek magasabb tagja most éppen hálát adott először életében annak a vörös szénakazalnak, ami körbevette a fejét. Azon  kezdett gondolkodni vajon mennyit tud még csúszkálni és rázkódni a sütis furgonja mielőtt szétesik, azok után hogy találkoztak egy hóbuckával, ami lelassította őket, majd leparkoltak pont centikkel egy hatalmas káprázatos norvég fenyő előtt.

- Hát ezt is megcsináltuk. – jelentette ki Hannah a nyilvánvalót, kissé remegő hangon.

- Hát meg. Nem tudom hogy juttattál ide minket egyben. 

- Azt én sem. – Hannah csak most vette észre, hogy visszatartotta a lélegzetét, így vett egy nagy levegőt. És mivel határozottan szédült is egy kicsit így lehúzta az ablakot a friss levegő reményében.

Michelle is ugyanezt tette, majd odafordult és bizonytalanul rámosolygott nővérére. – Mindez nagyon rosszul is végződhetett volna, de te még időben elfordultál és így... – Michelle megállt majd közelebb hajolt az ablakhoz, hallgatózott egy kicsit majd összehúzta a szemöldökét. – Ez meg mi? 

- Még több baj. – mondta Hannah miközben hallotta a fém fémhez csattanását és a csúszás eltéveszthetetlen hangját.

- Még jó hogy időben lejöttünk az autópályáról. Ez nagyon csúnya balestnek hangzott.

- Több mint egy balesetnek. Ez egy láncreakció. Még mindig folyamatosan ütköznek, valószínűleg mostanra egy jó hosszú horda alakulhatott ki. Szerinted visszamenjünk és segítsünk?

- Igen, de először hívnunk kéne a seriff irodáját. Itt van a telefonod?

- Pont itt. – mondta Michelle kihúzva azt a zsebéből. – Mit akarsz, mit mondjak neki?

- Mond nekik, hogy történt egy tömegkarambol és hogy azonnal jöjjenek. Valószínűleg többen is megsérültek, úgyhogy a mentőket is hívják. Mond a diszpécsernek, hogy riassza,Knight dokit, hogy tudják majd fogadni a lehetséges sebesülteket.

- Vettem. – mondta Michelle már nyomkodva is a számokat a telefonjába.

- Én megpróbálok valahogy visszafordulni és odamenni.

- Rendben. Már ki is cseng. Megmondom a diszpécsernek mi történt.

Miközben Michelle folyamosan mesélte az eseményeket a telefonba, Hannah megfordította a furgont. Ez eltartott pár percig, mivel az út elég keskeny volt, és ha beragadnának a sárba, nem sok segítséget tudnának nyújtani. Mivel az ablak még mindig le volt engedve észrevette, hogy a fékhangok és a becsapódások zajai abbamaradtak.

Egy beragadt duda kivételével az éjszaka hátborzongatóan csendessé vált. Épp akkor, amikor Hannah ráfordult volna az autópályával párhuzamos útra, szirénák zaja hangzott fel a távolban. A segítség már úton volt és a korábbi zajokból kiindulva ez már egy percet sem várhatott. Hannah és Michelle tovább haladt a bevezetőszakaszon örülve, hogy nem a közeledő sürgősségi jármű útjában vannak. Észrevettek három mentőcsapatot, két mentőautót és az Éden Tűzoltóság járművét is. Mindnek be volt kapcsolva a szirénája és folyamatosan villogtak, ahogy a helyszín felé közeledtek.

- Ez elég rosszul néz ki. – mondta Michelle amint elég közel értek, hogy meglássák az összecsavarodott roncsokat.

- Tudom. Nézz oda balra fent olyan ötvenlábnyira előttünk. Ott egy busz fejjel lefelé az árokban. Az autók pedig úgy össze vannak csavarodva az úton, hogy a mentőautók nem is tudnak közel menni. 

- Igazad van. Át kéne mászniuk hozzá, az pedig elég problémás lesz. Menjünk olyan közel ahogy csak tudunk a bevezető úton és majd átsétálunk az árkon keresztül. Én vettem elsősegély órákat, lehet hogy tudok valamit segíteni. Vagy legalább megpróbálhatnánk kinyitni a busz ajtaját, hogy az utasok ki tudjanak mászni.

Hannah addig ment, amíg a felfordult busz közelébe nem ért. Mindkét nővér kiszállt a sütis furgonból és lesietett a meredek fákkal szegélyezett töltésen. 

- Óvatosan. – mondta Hannah. – Sáros lehet az árok alja.

Michelle ért le először majd hátrafordult. – Még fagyott. Biztos azért mert a fák miatt nem süt ide a nap. 

A hó még elég mély volt az árok alján és nem kis nehézség volt átkászálódnia rajta a nővéreknek. Aztán felkapaszkodtak a meredek parton és elindultak a busz felé. 

- Nem hallok semmit. – mondta Michelle amint közelebb értek a buszhoz. – Lehet, hogy mindenki jól van odabent és csak arra várnak, hogy valaki jöjjön és segítsen nekik.

Vagy lehet hogy mindenki eszméletlen vagy halott, gondolta Hannah magában. Ez csupán spekuláció a részéről és semmi értelme elszomorítani Michelle-t amíg be nem jutnak és meglátják mi van odabent.

- Valamilyen különjáratnak néz ki. – mondta Michelle mikor odaértek. – Errefelé nincsenek aranyszínű buszok. Bárcsak el tudnám olvasni mi van ráírva, de fordítva van és hátrafelé.

- Ez a banda busza.

- Milyen banda?

- A Fahéjas Hatok.

- Ezt meg honnan tudod?

- Az van ráírva hogy a Fahéjas Hatok.

Michelle csöndben volt egy ideig, amíg megpróbálta kiolvasni a betűket. – Igazad lehet. Tényleg el tudod olvasni vagy csak találgatsz?

- El tudom olvasni. Még akkoriban tanultam meg fejjel lefelé és visszafelé olvasni mikor még kicsik voltatok Andreával és én segítettem nektek a háziban.

- De miért kellett fejjel lefelé meg visszafelé megtanulnod olvasni?

- Egyszerűbb volt, mint felállni, körbemenni majd olvasni a vállatok felett. – Hannah kinyúlt, hogy megragadja Michelle karját. – Vigyázz azzal a fenyőággal. A busz letörte és most úgy áll ki, mint egy lándzsa.

Még pár lépés volt és elérték a busz hátulját. Be volt ékelődve két fa közé egy harmadiknak pedig egyértelműen nekiment. Ezen kívül átgázolt jó néhány virágos és egres bokrok között majd felborult és a tetejére állt, ahogy most is feküdt.

- Nem tudunk bejutni az utas oldali ajtón.  – mondta Michelle körbesétálva a buszt. – Pont előtte vannak a faágak. Nincs a legtöbb különjáratnak menekülésre kijelölt ajtaja a tetőn?

- De, de a busz teteje most az alja és egy nagy adag hó alatt van. A hátsó ajtón kell bejutnunk. Gyerünk Michelle. Indulás.

Mindkét nővér megindult a busz vége felé folyamatosan ágakat emelgetve. Mikor odaértek, Hannah megpróbálta kinyitni az ajtót. – Nem tudom kinyitni. –jelentette Hannahegy csalódott sóhaj kisséretében.

- Nem mozdul a fogantyú. Biztos belülről van bezárva.

- Igazad lehet. Nézzük meg hall e valaki minket odabent.

- Helló! – kiáltotta Michelle. – Jól vannak odabent?

Vártak egy kicsit de nem jött válasz. Hannah közelebb lépett és olyan hangosan elkiáltotta magát, ahogy csak tudta. – Szükségünk van rá, hogy valaki kinyissa a hátsó ajtót. Oda tudna menni valaki?

Az egyetlen hang, amit hallottak az a mentőkocsik távoli szirénáinak hangjai voltak, akik éppen a helyszínre siettek és a szél, ahogy átfújt a fenyőfák között. A zárt busz belsejében viszont minden vészjóslóan csendes volt.