A Klub 19 enteriőrje Hannah-t a Tóparti Pavilonra emlékeztette, kivéve hogy ez a hely legalább háromszor akkora volt. Kívülről sima szürke vakolat borította a helyet, de belülről mindent fa fedett. Fa padlótól kezdve, amit fényesre csiszoltak, a fa falakon át ahová keretezett posztereket aggattak az összes itt fellépő jazz bandáról vagy hírességről. Kis négyszemélyes kocka asztalok voltak bent, de Hannah észrevette, hogy néhányon volt négy kihajtható rész, amiből ha az ellentétes oldalakat kihajtották, ovális formát adnak az asztaloknak, így hat ember is elférhetett mellette. Vagy ha mind a négy oldalt kihajtották, az asztal kerek lett, így pedig akár nyolc férőhelyesre is növelhették azt. Ez egy nagyon okos tervezés volt és Hannah azon tűnődött, hogy miért nem használja őket több vendéglő is.
- Hello, én Shelby vagyok. – mondta a pincérnő odacsattogva az asztalukhoz. – Hozzak valamit inni?
Gondolom, hozhatsz, egyébként nem dolgoznál itt. Mondta Hannah vaskalapos agya, és mindent megtett, hogy ezt most kikapcsolja. Természetesen a helyes kérdés így hangzana; Hozhatnék esetleg valamit inni?; de nem lenne okos dolog már az elején elidegeníteni a pincérnőt azzal, hogy most leáll őt kijavítani.
- Én egy jeges teát kérek. – mondta Andrea. – Még vezetnem kell.
Hannah ugyanazt akarta kérni, de meggondolta magát. Elég hideg nap volt és most inkább valami melegre vágyott. – Van valamilyen alkoholmentes koffein tartalmú italuk? – kérdezte.
- Igen. Van málnás, karamellás vagy csokis-barackos latténk. Mindegyik ízesített szirupból és tejből készül, amit az eszpresszó gépünk habosít.
- Én is kérhetnék inkább egy málnás lattét? – kérdezte Andrea, egy bocsánatkérő mosoly kíséretében Shelby-től.
- Persze drágám. Semmi probléma. És önnek asszonyom?
Hannah azon gondolkodott, hogy vajon mikor emelkedett ő asszonyommá a drágámról. Vagy ez a státusza megemelkedését jelezte? Esetleg inkább a leromlását, mivel idősebbnek nézett ki, mint Andrea, inkább mint egy gardedám, semmint kisasszony. Lehet, hogy fel kellett volna vennie a parókát és feltenni egy kis sminket és…
- Asszonyom?
- Jaj! Elnézést. Én egy csokis-barackos lattét szeretnék. Amikor telefonon helyet foglaltunk, azt mondták, hogy a tulaj lehet, hogy itt lesz, és hogy tudnánk vele beszélni. A Fahéjas Hatokról lenne szó.
- Ők az legeslegkedvencebb bandám az egész világon! – kiáltott fel Shelby, majd egy kicsit zavarba jött. – Annyira jók. Mikor itt játszottak, mindenki imádta őket. Most hol játszanak?
- A Lake Éden-i Tóparti Pavilonban. – válaszolta Andrea. – A tulajdonosok felfogadták őket, hogy legyenek a főzenekar a jazz fesztiválukon.
- Annyira megérdemlik! – mosolygott Shelby. – Meg akarjuk kérni őket, hogy jöjjenek vissza ide a jövő hónapban. Hatalmas sikerük volt és mindenki nagyon szerette ő… mi a baj?
Shelby nyilvánvalóan észrevette a jeleket Andrea szomorú arckifejezéséről, így Hannah kinyúlt és kihúzott egy széket. – Ülj le. – mondta, nem kerülgetve a forró kását. – Valószínűleg te még nem hallottad, és attól félek, rossz hírünk van a számodra.
- A Fahéjas Hatokról? – kérdezte Shelby, lesűllyedve a székre, amit Hannah húzott ki neki.
- Pontosan. Volt egy nagyon csúnya baleset az autópályán, egy tömegkarambol. A banda busza is része volt a balesetnek.
Shelby olyan sápadt lett, hogy a rikító piros rúzsa úgy világított, mint egy jelzőfény. – Buddy? – kérdezte, összekulcsolva a kezét.
Hannah küldött Andrea felé egy pillantást, ami azt üzente; Ezt had intézzem én, aztán a figyelmét ismét Shelby-re irányította. – Buddy meghalt. – mondta.
- Jaj, ne! – kapkodott levegő után Shelby, összeroskadva a széken. – Buddy nem lehet halott! A múlt héten még láttam. Bejött, hogy meghallgasson egy új jazz bandát. – küldött feléjük Shelby egy könyörgő pillantást. – Biztos vagy benne?
- Sajnálom Shelby, de igen, biztos vagyok benne. Buddy meghalt, még azon az estén, amikor a baleset történt a Lake Éden Kórházban.
Habár Hannah nem gondolta, hogy lehetséges, de Shelby még sápadtabb lett. Az arca most olyan fehér volt, mint a kint frissen esett hó és Hannah azon gondolkodott, hogy vajon fel kell-e majd szedniük a földről hamarosan.
- Buddy a balesetben halt meg? – kérdezte Shelby megrendült hangon.
- Nem. Buddy később halt meg, a Lake Éden Kórházban.
- De… mi történt vele? Tudnom kell!
Hannah éppen csak bólintott Andrea felé. Most neki kellett átvennie a terepet, mint mindig, ha szívügyekről volt szó. És egyértelmű volt, hogy több mint „Szeretem a zenédet” kapcsolat volt közte és Buddy között.
- Te szeretted őt. – Andrea kinyúlt, hogy rátegye a kezét Shelby kézfejére. – Annyira sajnálom, hogy nekünk kellett elmondanunk a híreket a haláláról.
- Köszönöm, de… hogyan? Hogy halt meg? Olyan komolyan megsérült a balesetben?
Andrea Hannah felé bólintott, aki ismét átvette a dolgokat. – Nem. Mindössze egy rándult csuklója lett. De amíg a kezelőszobában várt valakire, hogy feltegye neki a sínt, közben… megölték.
- De hát ki akarná megölni Buddy-t? – Shelby elsírta magát és megdöbbenve bámult rájuk. – Buddy csodálatos volt! Nagyon aranyos! Buddy annyira… de hát ki tenne vele olyan szörnyűséget, mint a…
Minkét nővér mozdulatlanná vált, amikor Shelby szeme összeszűkült és az arckifejezése gyászolóból keménnyé és cinikussá vált. – Az a nő volt! – mondta Shelby.
- Kicsoda? – kérdezte Hannah, visszatartva a lélegzetét. Ez lehet a legjobb nyom, amit eddig kaptak.
- Az a nő, amelyik Valentín nap környékén jött be. Ő ölte meg Buddy-t. Tudom, hogy ő volt az. Azt mondta neki, hogy nem akar tőle semmit… és… ő erre megölte!
- Te láttad ezt a nőt? – kérdezte Hannah.
- Láttam. Egyike volt azoknak a nőknek, akik zenészeket szoktak felszedni. Tudod kikről beszélek. Kihívóan öltözködnek a szük pulcsijukba és az olyan rövid szoknyáikba, amik épp hogy csak eltakarják a… hát tudod mijüket. Le sem tudta venni a szemét Buddy-ról. Észrevettem, mert… hát… akkoriban volt valami köztem és Buddy között. A fellépés után láttam, hogy a színpad mögé megy. Én is hátra akartam menni, hogy lássam, mi történik, de le kellett szednem az asztalokat és nem találtam senkit, aki helyettesített volna. De később, mikor kimentem cigi szünetre, láttam őket a parkolóban. Kapaszkodott a karjába, Buddy meg le akarta őt rázni. Azt mondta; Felismernélek bárhol; akármit is jelentsen.
Hannah és Andrea pillantást váltottak. Lehet, hogy ez a nő ismerte Buddy igazi személyazonosságát?
- Buddy mit mondott? – kérdezte Hannah.
- Azt mondta; „Biztos összetéveszt valakivel, hölgyem. Hagyjon békén!” Aztán a nő mondott valamit, Buddy pedig le akarta rázni a kezét a karjáról, de ő nem akarta elengedni. Végül ráüvöltött és a nő elengedte. Aztán Buddy azt kiabálta, hogy „Én nem az a férfi vagyok, akinek hisz!”, és most a nő is visszakiabált, így én is hallottam. Azt mondta nagyon hangosan, hogy; „De igen! Ismerlek!”. Aztán felpofozta és elsétált.
- Láttad hová ment?
- Szerintem egy kocsihoz. Amerre ment, arra nem volt kijárat a parkolóból. De nem maradtam kint, hogy megnézzem melyik kocsihoz ment, vagy ilyesmi. Láttam, hogy Buddy felém jön, így gyorsan visszamentem a klubba. Nem akartam, hogy észrevegye, hogy meghalottam a veszekedésüket.
- Megemlített neked valamit a dologról? – kérdezte Hannah, reménykedve, hogy kicsúszott valami Buddy száján a nőről, akit Shelby látott.
- Ő nem hozta fel a dolgot amikor bejött, de én igen. – ismerte be Shelby. – Az arca vörös volt azon a helyen ahol megütötte, és én megkérdeztem, hogy mi történt vele.
- Mit mondott? – kérdezte Andrea előrehajolva.
- Azt mondta egy őrült nő hátra ment és zaklatta. Kiment a parkolóba, hogy lerázza, de ő követte és felpofozta. Megkérdeztem, miért zaklatná őt valami nő, és ő azt mondta, hogy a nő valószínűleg összetévesztette valakivel a múltjából. Aztán azt mondta, hogy; „Ez az egész egyszerűen csak furcsa. Főleg mivel biztos vagyok benne, hogy még sosem láttam ezelőtt.”
- Le tudnád írni egy kicsit pontosabban a nőt, akit a parkolóban láttál? – kérdezte tőle Hannah.
- Nem igazán. Már elmondtam mit viselt. Nem volt valami nagy szám, olyan átlagos kinézete volt, de rengeteg smink volt rajta. És sötét haja volt. Lefényképeztem őt a telefonommal, amikor rákapaszkodott Buddy-ra a parkolóban, de nem sikerült valami jól. Várj egy percet, mindjárt megkeresem neked.
Hannah visszatartotta a lélegzetét, amíg Shelby végignézte a képeket a telefonján. Ez egy igazi áttörés lehetne! Amikor Shelby megtalálta, amit keresett, elégedetten felsóhajtott. – Itt is van. – mondta. – Több mint száz képem van, de csak megtaláltam. Elég rossz volt a fény a parkolóban, én meg elég messze voltam, de valamennyire ki lehet venni, hogy hogy nézett ki. Féltem, ha közelebb megyek észrevesznek, és nem akartam a vakut se bekapcsolni. Ha Buddy észreveszi, hogy lefényképezem őket, még azt hitte volna, hogy ez valami féltékenységi dolog, tudod?
És Buddy-nak igaza is lett volna, gondolta Hannah, de nem mondta ki. Inkább azt mondta, - Megértem. – és elvette a telefont Shelby-től.
- Én is hadd lássam. – vitte közelebb Andrea a székét Hannah-hoz, hogy ő is jól rálásson a telefonra. – Nagyszerű, hogy tudtál egy képet készíteni Shelby. És szerintem igazad van, ennek a nőnek lehet valami köze Buddy meggyilkolásához.
Hannah-nak nyögni let volna kedve, ahogy a telefon kis képernyőjét nézte. Látni lehetett két figurát, akik egy sor kocsi előtt állnak, de egyik sem volt olyan közel, hogy bármelyik is felismerhető legyen. – Van valami mód arra, hogy ezt felnagyítsuk? – kérdezte.
Shelby megvonta a vállát. – Nem tudom. Talán. A srác a telefonos üzletben azt mondta ennek a telefonnak elég jó a kamerája.
- Át tudod küldeni ez a képet nekem e-mailen? – kérdezte Andrea.
- Gondolom, de nem vagyok biztos benne, hogy hogy kell. A telefonos srác azt mondta, hogy tudok egyből a telefonomról is képeket küldeni.
- Nem bánod, ha megpróbálom? – kérdezte Andrea.
- Szolgáld ki magad! – kuncogott Shelby. – Én megyek és hozom az innivalóitokat, amíg te megpróbálod. Ha csörögne a telefonom, csak ne vegyétek fel. Majd hagynak üzenetet én meg megnézem őket a szünetemben.
Hannah nézte, ahogy Andrea olyan dolgokat tesz Shelby telefonjával, amit ő egyáltalán nem értett. Sokkal modernebb típus volt, mint az övé, de egy kicsit sem volt irígy rá. Ő csak telefonokat indítani és fogadni akart. Minden más trükkös szolgáltatás csak az útjában lenne.
- Meg van! – mondta Andrea felnézve egy vigyorral az arcán. – Elküldtem az e-mail címemre, otthonra, aztán meg a telefonomra is átküldtem. Akarod, hogy neked is elküldjem?
- Nem tudod.
- Dehogynem.
- Nem, nem tudod. Az én telefonom csak egy telefon. Nem lehet rajta mást csinálni.
Andrea forgatta a szemét. – Még mindig a kőkorban élsz Hannah. Tényleg beszerezhetén már egy újjabb típust.
- Minek? Tökéletesen működika mostani úgy, ahogy van, legalábbis addig, amíg nem flelejtem el feltölteni.
- De most komolyan Hannah. Már vannak sokkal modernebbek is, amik sokkal többet tudnak.
- Abban biztos vagyok, de csak nemrég tanultam meg kezelni a mostanit és nem akarom máris lecserélni.
- Rendben, akkor ne haladj a korral. Fogadni mernék, hogy még írógéped is van valahol a szekrényben.
Hannah tisztán emlékezett arra a hordozható Olivetti írógépre, amivel régebben az egyetemi szakdolgozatait írta. Még mindig tökéletesen működött és a mosókonyhája egyik szekrényében tárolta.
- Na? Tárolsz valahol a szekrényedben egy írógépet?
- Nem. – mondta Hannah egész őszintén. – Nem tárolok.
- Hát, ezt örömmel hallom! Talán van még remény a számodra. – Andrea megint lepillantott Shelby telefonjára. – Tudni szeretnéd melyik nap látta Shelby ezt a felismerhetetlen nőt Buddy-val?
- Igen, az nagyon fontos lenne. Majd megkérdezzük, ha visszajön.
- Nem kell megkérdeznünk, már tudom.
- Médium lettél?
- Nem. Okos vagyok és lépést tartok a technológiával. A képek dátum szerint vannak csoportosítva a telefonján. Annyit kellet csak csinálnom, hogy megnéztem a tulajdonságokban melyik nap csinálta és kiderült, hogy február második szombatján készült.
- Akkor volt itt Sally és Dick!
- Micsoda?
- Megkérdeztem Sally-t hogy mikor fogadták fel a Fahéjas Hatokat, hogy fellépjenek a jazz fesztiválon, és ő azt mondta, hogy az egyik fellépésük után február második szombatján.
Andrea megnyomta Shelby telefonjának képernyőjét. – Tehát Sally vagy Dick lehet, hogy látta ezt a nőt?
- Előfordulhat. Kimehetünk a Pavilonba és megkérdezhetjük.
- Van még valami, amit azelőtt megtehetnénk. Megkérdezhetjük Norman-t fel tudja-e nagyítani vagy élesíteni ezt a képet, hogy felismerhessük ezt a nőt.
- Nem vagyok biztos benne, hogy Norman ért az ilyenekhez.
- Miért ne? Mindig segített neked a képekkel kapcsolatban.
- Tudom, de… Nem hiszem, hogy Bev Doki engedni fogja, hogy segítsen nekünk.
- Nem vagy biztos, így nem is kérdezed meg? – nézett Andrea kétkedően. – Mi történt azzal a nővel, aki harcolni akart Norman-ért? Visszaváltozott lábtörlővé, amíg félrenéztem?
Hannah mélyen felsóhajtott. – Nem nem változott. Nem változtam vissza. Majd felhívom és megmondom neki, hogy szükségünk van a segítségére.
Shelby jelent meg az asztaluknál, egy tálcával, amin két magas üvegpoharat hozott. – Egy málnás latte ás egy csokis-barackos latte. – jelentette be, lerakva őket az asztalra. Ezután Andreához fordult. – El tudtad küldeni a képet?
- Igen. De ne töröld ki, biztos, ami biztos, rendben?
- Rendben. Amúgy sem töröltem volna ki. Az az utolsó képem Buddy-ról. – Shelby ajkai megremegtek, majd pislogott egy párat. Vett egy mély levegőt és két kisebb tányért helyezett eléjük. – Elkezdtünk előételeket is felszolgálni, úgyhogy hoztam nektek párat. Ezek itt Nancy Malacos Csirkéi. Nancy a tulaj felesége és az ő receptje alapján készültek.
- Malacos csirke? – nézett le Hannah a tányérjára. A felé lebegő illat valami mennyei volt. Úgy néznek ki, mint a német hústekercsek.
- Az meg mi? – nézett Shelby összezavarodottan.
- Vékonyra kloffolt húsból készült, amit megtöltenek különféle dolgokkal, majd megsütik.
- Nagyon hasonlóan hangzik ezekhez.
- A szalonna, amibe beletekerik akar lenni a malac rész? – kérdezte Andrea.
- Így van. A csirke rész pedig a csirkehús szeletek, amiket laposra kloffolnak a konyhában. Egyszer megnéztem, hogyan készíti őket a szakács. A töltelék benne krémsajt és snidling. Megkeni a csirkét a krémsajtal, a snidlinget meg ollóval belevágja, majd a szalonnával feltekeri az egészet és beleszúr egy fogpiszkálót. Utána pedig beteszi a sütőbe és megsüti őket. Szerintem Tom, ő a tulaj, megkéri majd a szakácsot, nem-e tudna nagyobbakat készíteni, hogy vacsorára is fel lehessen szolgálni őket.
Hannah már nem bírta tovább, levágott egy darabot és a szájába tette. A Malacos csirke tökéletesen volt megsütve. A szalonna ropogós volt, a csirke puha, a krémsajt és snidling töltelék pedig szétolvadt a szájában. – Ezek nagyon jók! – mondta, már azon gondolkodva, hogyan csinálja majd meg őket otthon.
- Van egy másik fajta is, amit Malacos Borjúnak hívnak.
- Marhahús van benne csirke helyett? – találgatta Hannah.
- Pontosan. Nemsokára pedig jön egy újabb előételünk. – mondta Shelby elégedetten, látva hogy mennyire ízlett Hannah-nak az első. – Idehozom, amint felrakják a tányérokra Janet Texasi Csilis sajtját. Ő Tom lánya, aki Dallas-ban lakik. Kekszel és egy kis késsel szoktuk felszolgálni, és mindenki nagyon szereti.
- Abban biztos vagyok. – mondta Hannah. – Már én is alig várom, hogy megkostolhassam. Nagyon csípős?
- Annyira nem. Szeletelt Jalapeno paprikából készül, ami így elveszti egy kicsit az erejét. A sajt része is sokat segít. De még így is elég sok italt eladunk, miután az emberek megkóstolják.
Hannah vigyorgott, de nem mondott semmit. Tudott egy-s-mást az éttermek forgalmáról és azt mondták neki, hogy a bevétel nagy része inkább az italokból, mint az ételekből jön be. Úgy látszott a Klub 19 tulaja nagyon jó üzletember lehet.
- Mindjárt visszajövök. – mondta Shelby felvéve a tálcáját és már készült indulni.
- Még egy pillanatra. – állította meg Hannah. – Kérlek, ne mond el a tulajnak, vagy bárki másnak, hogy Buddy meghalt. A testvérem és én szeretnénk vele közölni.
- Okés. – mondta Shelby. – Amúgy sem szeretnék róla beszélni. Lehet, hogy nem is jöttünk volna össze Buddy-val úgy, ahogy azt én szerettem volna, de az hogy nincs többé túlságosan is elszomorít, ahhoz, hogy beszéljek róla.
Köszönjük a fordítást!
VálaszTörlés