Fahéjas tekercs és gyilkosság - 23. fejezet

23. fejezet

- Egy valami biztos. – mondta Norman Hannah-ra vigyorogva. – Ezek a legjobb barackos sütik, amiket valaha ettem.
- Ezek az egyetlen barackos sütik, amiket valaha ettem, de egyetértek, tényleg nagyszerűek. Michelle nagyon tehetséges a receptek kitalálásában. Ezek annyira jók, hogy szerintem el kell kezdenem árulni őket a Süti Édenben.
- Hát ezeket biztos nem! – rántotta el a tányért Norman. – Ezek az én sütijeim! Szerezd meg Michelle-től a receptet, és süsd meg a sajátjaidat.
Egy üzenet villant fel Norman számítógépén, mire ő felsóhajtott. Az otthoni irodájában voltak, egy hatalmas szobában kanapéval, székekkel, gyönyörű kilátással az erdőre, egy kandallóval és két egész falat betöltő könyvespolcal. – Sajnálom Hannah. Egyik keresőm se talált semmit Bernard Alan Neiman nevére.
- Nincs semmi baj. Ez csak egy kicsit elnyújtja a hamis névről alkotott elméletem bebizonyítását.
- De talán soha sem fogjuk megtudni, ki is volt valójában Buddy.


- Lehet, de Mike és a Doki is az azonosításán dolgoznak, és lehet, hogy nekik már van valamilyen kiindulópontjuk, amiről mi még nem tudunk. Mike lefuttatja az újlenyomatát, a helyettesei pedig leellenőrzik, hogy illik-e Buddy leírása valakire az eltűnt személyek nyilvántartásában.
- Az egy igazán nagy munka.
- Az, de Andrea azt mondja Bill nagyon ráállt a dologra. Még néhány nyugalmazott rendőrt is visszahívott.
- A Doki is a rendőröknek segít?
- Nem, neki megvan a saját terve. Elmondta anyának, hogy be fogja tenni Buddy képét egy Kórházi Hírek nevű magazinba. Ez olyan, mint azok a repülőn kapható újság. A kórházak előfizetnek a Kórházi Hírekre és kiteszik őket a várókban. Nagyon sok ember kezében megfordul majd, és talán valaki meglátja és felismeri őt.
- A Doki tényleg a végére akar járni a dolgoknak, nem igaz?
- Igen. Azt mondja mivel Buddy az ő kórházában halt meg, felelősséget érez iránta. Az pedig csak megduplázta a dolgot, hogy anya volt az, aki megtalálta a holttestet. Mindketten úgy gondolják, hogy talán van valahol családja vagy valakije, aki meg akarja tudni, hogy mi történhetett vele.
- Valószínűleg igazuk van. Az emberi lények nem szívódnak csak úgy fel.
Norman gépe pittyegett egyet, és Hannah odafordult, hogy megnézze. – Mit jelent ez a pittyegés?
- Azt jelenti, hogy jött egy e-mail üzenetem. Valószínűleg Andrea küldte át a fotót. Itt az ideje dolgozni Hannah. Letöltöm a képet és megnézzük, hogy meg tudunk-e többet a Shelby képen lévő nőről.
Hannah irígykedve figyelte, ahogy Norman megnyitotta a levelező programját és belépett. Tényleg ideje lenne megtanulnia, hogyan működnek ezek a dolgok. Már párszor felajánlotta neki, hogy megtanítja kezelni ezeket, de még valahogy soha nem jutott odáig, hogy a szaván fogja ezzel kapcsolatban. Most pedig lehet, hogy már túl késő lesz, ha ez a házasság Bev Dokival tényleg összejön. HA, emlékezette magát. Ez a két kis betű a lehetőségek világát jelentette a számára és biztosan élni is akart vele.
- Itt is van Hannah. – mondta Norman a képernyőre mutatva. – Látod azt a mozgó vonalakból álló kört a monitor közepén?
- Látom.
- Ez azt jelenti, hogy éppen most tölti lefelé azt a jpeg fájlt, amit Andrea átküldött.
- Ó! – mondta Hannah úgy téve, mintha tudná, mit jelentenek a jpeg és a letöltés szavak.
Nem ugyanaz a varázslat volt, mint amikor a nyomtatóban szkennelt képek megjelennek a képernyőn, de mégis valamennyire hasanló volt, az, ahogy a képernyőn kiélesedett előtte a fénykép. Egy férfit és egy nőt látott, ahogy  Klub 19 parkolójában állnak, ugyanabban a sorban, ahova kevesebb, mint 12 órával ezelőtt tette le Andrea a Volvóját. Valóban Buddy Neiman volt az? Nagyon nehezen tudott volna biztos választ adni erre a kérdésre. A legközelebbi, amit tudott volna rá válaszolni, hogy valószínűleg.
- Had nézzem, hogy tudom-e élesíteni a nőt a képen. – mondta Norman rákattintva a menüsorra majd további különböző sorokra.
Ahogy Hannah figyelte, a sötét háttér egy kissé kivilágosodott, így most már ki tudta venni az örökzöld cserjéket a parklóban és az íves világítást, ami visszaverődött a kocsik tetejéről és a lökhárítókról. Még mindig nem tudná teljes bizonyosságal azt mondani, hogy Buddy van a képen de szerencsére nem is kellett. Shelby azonosította nekik Buddy-t, mint szemtanú. És nem csak azt, de még a beszélgetésük egy részét is hallotta amit Hannah le is jegyzett.
- Vitatkoznak? – kérdezte Norman mialatt a kép kontrasztján dolgozott.
- Igen. Várj egy kicsit és elmondom pontosan azt, amit a pincérnő hallott.
Hannah elővette a gyilkos könyvét és kinyitotta azt a megfelelő oldalon. – A nő azt mondta; - Felismernélek bárhol, amire Buddy azt válaszolta, hogy Biztos összetéveszt valakivel hölgyem. Hagyjon békén! Aztán a nő mondott valamit, amit Shelby nem hallott. Buddy ez után rákiabált, hogy engedje el, amit az meg is tett majd azt kiabálta a nőnek, hogy Én nem az a férfi vagyok, akinek hisz! Erre a nő visszakiabált, hogy De igen, ismerlek!, majd megpofozta és elsétállt. Shelby úgy gondolja egy kocsihoz ment, de nem látta, hogy melyikhez.
- Érdekes.
- A veszekedés?
- Nem, nézd meg ezt. – Norman az egér segítségével rámutatott a fénykép egy pontjára. – Látod ezt a három fényes pontot?
- A nő csuklóján?
- Igen.
- Látom. Valamiféle fény visszaverődés, nem?
- Pontosan azt. Biztos rávilágított a mögöttük lévő parkoló íves világítása. A visszaverődésnél élesebb a kép, mint a többi részen.
Hannah agya olyan gyorsan kattogott, hogy majdnem beleszédült. Pontosan ugyanez történt Boyd Watson gyilkosának képénél is. Abban az esetben egy fénypont keletkezett a hold sugaraitól egy mandzsettagombon, ami elvezette őket a gyilkoshoz. Lehet, hogy olyan szerencsések lesznek, hogy azonosítani tudják majd a nőt aki Buddy-val veszekedett a fényvisszaverődésből?
- Ennek működnie kell. – mondta Norman. – Kiválasztom a csuklórészt és kétszeresére nagyítom azt.
Hannah nézte, ahogy a Norman által kiválasztott képrészlet egyre jobban betölti a képernyőt.
- Lehet, hogy az órája? Vagy egy karkötő?
- Lehet, de nekem úgy tűnik, valami van az órán vagy a karkötőn, ami elkapta a fényt.
- Tudod még tovább nagyítani?
- Szerintem igen. Azok a pontok nagyon fényesek.
- És sokkal élesebben van ráfókuszálva a kép? – kérdezte Hannah.
- Így igaz. Ezt a kifejezést meg honnan tudod?
- Te mondtad nekem, amikor azon a képen dolgoztunk amit Lucy csinált a gyilkosról. Azt mondtad, hogy mivel a mandzsettagomb saját fényt bocsátott ki a visszaverődés miatt, ezért élesebb volt, mint a kép többi része.
Norman elmosolyodott. – Mindenre emlékszel, amit mondok neked?
- Nem mindenre. Néha szándékosan felejtek el pár dolgot.
- Mondj egy példát, mit felejtettél el szándékosan.
A tényt, hogy megházasodsz, és én örökre elveszítelek, gondolta magában Hannah. – Elfelejtettem például, hogy azt mondtad, meg kéne nézetnem a fogaimat.
Norman felnevetett. – Rendben. Ez jogos. De tényleg meg kellene nézetned…
- Tudom, tudom. Mostanában, majd ha egy kicsit több időm lesz… oké?
Miközben beszéltek Norma megváltoztatta a nagyítás százalékát és mostmár 400%-on állt.
- Úgy néznek ki, mint egy kis csillagfény füzér. – mondta Hannah. – De kezdenek egy kicsit olyan… hogy hívják ezt?
- Szemcsés, ha nyomtatásról beszélnénk, de mivel ez digitális kép, ezért azt mondanám, hogy olyan nagyra nagyítottuk, hogy a kép pixelekre kezd szétesni.
- Olyasmi, mint a pointillizmus? Kicsit úgy néz ki, mint George Seurat egyik festménye a Szajnán úszó hajókról. Kivéve, hogy ezeknek a pontoknak inkább csillagformájuk van és mind a három rózsaszínes-narancsos színű.
- Pontosan. A szín a parkolóban lévő íves lámpáktól van. És igazad van abban, hogy úgy néznek ki, mint a csillagfények. Hópehely díszek egy ezüst karkötőn.
Hannah döbbenten fordult felé. – Ezt meg honnan tudod?
- Tudom, mert Bev-nek is van egy pontosan ilyen karkötője. Anya adta neki karácsonyra.
Hannah-t annyira sokkolta az információ, hogy azt se tudta, mit mondjon. – Te azt hiszed… hogy az a nő a képen Bev?!
- Nem. – nevetett fel Norman. – Azt mondtad, hogy ez egy jazz klubnál készült, nem?
- Igen. A Klub 19-nél.
- Hát, Bev nem igazán rajong a jazz zenéért és el sem tudnám képzelni, hogy egy ilyen helyre menjen. Ha azt mondtad volna, hogy egy zenekari terem előtt készült, akkor elhinném, de nem egy jazz klub mögött.
Ki ne mond, Hannah jobbik énje küldött egy figyelmeztető jelet az agyának. A kétség magjai el lettek ültetve. Most hagyjuk hadd nőjön. Te már tudod, hogy ez a nő milyen hazug, de ő még nem.
- Kíváncsi vagyok hol vette anyukád azt a karkötőt. – mondta Hannah, elnyomva gyanakvó énje gondolatait.
- Nem tudom pontosan, de azt igen, hogy az utolsó pillanatban vette. Még csak kilenc van és biztos vagyok benne, hogy még fent vannak. Miért nem hívjuk fel és kérdezzük meg tőle?

- A hópelyhes karkötő? – ismételte meg Carrie, miután Hannah feltette neki a kérdést. – Persze hogy emlékszem. Norman még mindig ott van drágám?
- Nem. Akarod, hogy…
- Nem! Csak nem akarom, hogy tudja mennyit fizettem érte. Tudod, mindig veszek pár plusz ajándékot karácsonykor. Ha valaki beugrik látogatóba és hoz ajándékot, szeretem, ha van itthon nekem is, hogy viszonozni tudjam azokat. Úgy hívom őket, hogy Akármik, mint ahogy édesanyám is hívta. Azért akármik, mert akárkinek oda tudom őket adni, hát nem aranyos?
- De, az. – mondta Hannah egészen őszintén. Ő is szokott szokványos karácsonyi ajándékokat venni, ahogy Delores is.
- Hát, az a karkötő egy Akármi volt. Nem gondoltam, hogy Norman beugrik vele, és mivel ő hozott nekem virágokat, így én oda adtam neki az egyik Akármit.
- Emlékszel, hogy hol vetted?
- Ó, hát persze. Le volt árazva a CostMart-ban huszonöt dollárért. Vettem hármat, de csak azt az egyet használtam fel eddig.
- Népszerű termékek voltak? – kérdezte Hannah, abban reménykedve, hogy Carrie megkérdezte az ékszerpultos nőt.
- Jaj, igen! Nagyon népszerűek voltak. A sorban előttem álló nő négyet is vett, a mögöttem állónak meg kettő volt a kosarában. Halottam, hogy az eladó előttem azt mondta, hogy aznap reggel kapták a szállítmányt és már majdnem mind el is fogyott. Az interneten is lehetett kapni, Earl megnézte nekem. Nem tudom, hogy honnan szerezte be a CostMart, de nagyon aranyosak voltak, a tervezés pedig gyönyörű és remek minősége van az árához képest.
- Hagyd abba Carrie!
- Micsodát?
- Kedvet csinálsz nekem, hogy elmenjek a CostMart-ba és megnézzem mijük van, pedig utálok vásárolgatni.
- Hát csak hívj fel, ha el akarsz menni, én szívesen elkísérlek. Van CostMart törzsvásárlói kártyám így automatikusan 15%-kal olcsóbban kapok mindent.
Hannah felnyögött kissé és Norman aggodalmasan ránézett. – Mi az? – kérdezte.
- Anyukád éppen arról győzköd engem, hogy vele kéne mennem a CostMart-ba. Nagyon meggyőző!
Carrie elnevette magát a vonal másik végén. Természetesen ő is hallotta a beszélgetést. – Mondtam. Amikor csak el akarsz menni, hívj fel. Jaj! Mennem kell. Earl hív engem, ami az jelenti, hogy most megy a kedvenc műsora. Majd később beszélünk angyalom.
- Mi a helyzet? – kérdezte Norman észrevéve Hannah zavart arckifejezését miközben letette a telefont.
- Igazán semmiség, csak… anyukád éppen angyalomnak hívott. Ezelőtt soha nem hívott angyalnak.
- Biztos vagy benne?
- Igen, biztos. Azt mondta „Majd később beszélünk angyalom”, aztán lerakta. Ez mit jelent?
- Azt jelenti, hogy nagyon kedvel.
- Tudom, hogy kedvel.
- Nem érted. Ez azt jelenti, hogy nagyon nagyon kedvel. Az egyetlen, akit angyalomnak hív az Earl és én. És most már téged is.
- Ennyire örül annak, hogy lehet vele megyek a CostMart-ba?
- Nem, szerintem több van e mögött. – mondta Norman, majd kinyúlt és megölelte.

Pontosan kilenc harminc volt, amikor a telefon csörgött. A konyhában voltak és azt nézték, ahogy Michelle a Doki Zabos-Korpás-Mazsolás sütijeit sütötte, így Norman vette fel azt. – Helló. Itt Norman beszél. – hallgatott egy pillanatig, majd azt mondta. – Várj egy percet, rendben? Mindjárt mondom.
Hannah rájött, hogy ki telefonált abban a pillanatban, hogy Norman felállt a konyha asztaltól és átment a másik szobába a hordozható telefonnal. Bev le akarta ellenőrizni mi történik. Bev, artikulálta Michelle felé, aki visszabólintott. Mindketten teljes csendben maradtak, amíg Norman bezárta maga mögött az ajtót.
- Szoros a gyeplő. – jegyezte meg Michelle.
- De még milyen! Azon lepődök meg, hogy nincsenek kémjei, akik megakadályozzák, hogy meglátogathassa Bujcit és.. ajjaj! Most jön az én telefonom. Kíváncsi vagyok, ki lehet az.
- Vedd fel és megtudod. – javasolta Michelle logikusan.
- Jó ötlet. – Hannah kivette a telefonját a táskájából és kinyitotta. – Helló?
- Hannah! Hol vagy? – Mike, tátogta Hannah Michelle-nek. – Norman-nél vagyok Michelle-lel. Te hol vagy?
- Két szék között.
- Úgy értem helyileg hol vagy?
- Ja! Olyan negyvenöt percre tőled. Lonnie-val vagyok, aki be akart ugrani meglátogatni Michelle-t. Oda mehetünk Norman házához?
- Persze. – mondta Hannah gondolkodás nélkül. – Gyertek ide, mi meg megnézzük tudunk-e valamit összeütni ennivalónak. Éhesek vagytok, nem?
- Egy dolgozó nyomozó mindig éhes. Mitek van?
- Nem tudom. Össze kell dugnunk a fejünket Michelle-lel ez ügyben.
- Rendben. Ha mindketten ráálltok, csak jó sülhet ki belőle, bármi legyen is az. Köszi Hannah. Ja… Norman is ott van? Úgy értem most.
- Nem. A másik szobában van és Bev-vel beszél.
- Jó. Csak meg akartam tudni, hogy sikerült-e megszerezni a DNS mintát. És mielőtt még megkérdeznéd, hogy honnan tudom, had mondjam el,hogy egy nyomozó vagyok, és tisztán átlátok az összes kifogáson, amit Andrea Bill-nek mond. Elmentél meglátogatni Bev anyját, nemde?
- Persze hogy elmentünk. Bill tud róla?
- Ha tud is róla, soha nem fogja bevallani. Gondolj bele Hannah. Bill Winnetka megye seriffje. Nem ismerheti be, hogy tudott arról, hogy a felesége összeesküvött a sógornőjével, hogy a háta mögött ilyet csináljon. Tehát, megszereztétek?
- Had idézzem Andreát ma délutánról amikor beléptünk a Süti Édenbe. Azt mondta; Küldetés teljesítve.
- Szép munka Hannah. Tudok szólni a DNS laborunkban hogy felgyorsítsam a dolgokat. Ma este pedig fel is tudom venni a mintákat.
- Köszi, Mike, de már elintéztük a dolgot. Knight Dokinak van egy barátja a laborban, és holnap le is adja a mintákat. A barátja pedig majd meggyorsítja a dolgokat.
- Hát ettől most megkönnyebbültem! Fel akartam ajánlani, hogy beadom vizsgálatra a rendőrségi laborba, de kockáztattam volna a munkám egy ilyen személyes ügy miatt.
- De még így is megtetted volna?
- Persze hogy meg. Norman a barátom és vannak fontosabb dolgok a munkánál.
- Jó fiú vagy, Mike.
Mike kuncogott. – Csak néha. De ha rossz vagyok, akkor nagyon rossz. De ez része a vonzerőmnek… nem igaz Hannah?
- Talán. – mosolyodott el Hannah. Mike egész vonzó volt, amikor egy kicsit rosszalkodott és ez mostanság elég sokszor megtötént. Már éppen el akart köszönni, hogy szétnézzen Norman hűtőjében, mit tudnak csinálni két éhes nyomozónak, amikor Norman sétált be a konyhába.
- Szia, Norman. – Mondta eltartva magától a telefont. – Mike van a vonalban. Tudni szeretné, hogy beugorhat-e Lonnie-val.
Norman elvette a telefont és köszönt Mike-nak. – Mi az tervezett érkezési időpontod? – kérdezte. Halgatott egy kicsit, majd elnevette magát. – Rendben van. Elkezdem felolvasztani a húst, és meglátjuk, mit tudnak összeütni a lányok. Akkor találkozunk olyan 45 perc múlva.