Fahéjas tekercs és gyilkosság - 24. fejezet

24. fejezet

Pontosan negyven perccel később Hannah egy serpenyőnyi Sajtos zöldcsilis pogácsát vett ki a sütőből.
- Remek illatuk van! – mondta Norman hátulról átkarolva a derekát. – Csak át szeretnék hajolni rajtad és megszagolni őket.
- Én most fogok távozni. Még túl fiatal vagyok, hogy ilyeneket halljak. – mondta Michelle minden érzelmet nélkülöző arckifejezéssel.
Hannah és Norman erre elkezdett nevetni. Annyira nevettek, hogy Michelle-nek is be kellett csatlakoznia. Amikor egy kicsit lenyugodtak, Michelle azt mondta. – Tényleg nagyon jó az illatuk Hannah. És ez csak egy kísérlet?
- Igen. Felvágunk egyet és megkóstoljuk mielőtt Mike és Lonnie ideérnek?
- Ez a legjobb ötlet, amit ma este hallottam. – mondta Norman, nézve ahogy Hannah háromfelé vág egy pogácsát és megvajazza őket.
Michelle volt az első, aki megkóstolta a sajátját. – Mmmm. – mondta. – Szerintem megégettem a szám, de teljesen megérte.


- Tökéletes! – hangsúlyozta Norman, lenyelve egy újabb falatot.
- Jaj ne! – mondta Hannah, tudva, hogy elég udvariatlan lenne tőle, ha a saját sütését dicsérné, de a hangtalan élvezetet nem tudta elrejteni. A sajt gazdagsága és a chili enyhe melege tökéletesen illett a pelyhes pogácsához.
- Mit csináltál salátának Michelle? – kérdezte tőle Norman. – Tudom, hogy nem volt itthon salátalevelem.
- Káposztád se volt, így csináltam répasalátát.
- Répasalátát? – bámult a húgára Hannah kíváncsian. – Mi van benne?
Michelle megvonta a vállát. – Csak amit Norman hűtőjében és fagyasztójában találtam, és amiről azt gondoltam, hogy illik a répához.
- Megkóstolhatjuk? – kérdezte Hannah.
- Persze, én is meg akarom kóstolni. Fogalmam sincs, hogy milyen lett.
Hannah és Norman nézte, ahogy Michelle kis adagokat szed ki tálkákba. – Itt is vannak. – mondta és körbe adta az adagokat. – Mondjátok el, hogy mit gondoltok róla.
Hannah elmosolyodott, ahogy megkostólta az első falatot. Michelle-nek természetéből adódóan jó érzéke volt az ételek összekombinálásához. – Ropogós, sós, édes… nagyon finom lett Michelle. Soha nem ettem még ilyet.
- Gondoltam működni fog a dolog, de nem voltam benne teljesen biztos.
- Hát, én biztosan tudom, hogy működött. – mondta Norman elismerően. – Van egy papírtömb a mosogató melletti fiókban. Írd le mit tettél bele, mielőtt elfelejtenéd. Nem akarhatod, hogy elvesszen ez a recept.
Michelle épp, hogy befejezte az alapanyagok és a szósz lefirkálását, amikor megszólalt a csengő. – Biztosan Lonnie és Mike lesz az. – mondta. – Megyek, beengedem őket.
- Én meg odateszem a húst sülni. – mondta Norman és felált, hogy magára kössön egy séf kötényt.
Hannah ragyogó melegséget érzett, amikor meglátta a kötényt. Az állt az elején, hogy NORMAN ÉTKEI nyomtatott betűkkel, amit még akkor kapott Hannah-tól, amikor először sütött a Lake Édeni Július negyedikei ünnepségen. – Megtartottad a kötényt. – mondta.
- Persze hogy meg. Te adtad nekem. Soha nem adnám oda senkinek.
Hannah és Norman tekintete összeakadt és ez rengeteg érzelmet ébresztett fel Norman-ben. Hannah látta ezt, mivel ő is ugyanígy érzett. A férfi tudta, hogy nem így kéne, hogy véget érjen a dolog és Hannah is pontosan így érzett. Túl sok volt a múlt, a nevetés és szeretet közöttük, hogy mindennek csak úgy véget vessenek örökre.
- Hé, ti ketten! – Mike robbant be a konyhába. – Mi sül? Olyan éhes vagyok, mint egy medve.
- Legyél is. – figyelmeztette őt Hannah. – Épp most csináltam 11 hatalmas sajtos zöldcsilis pogácsát.
- Én meg egy nagy tál répasalátát. – tette hozzá Michelle Lonnie-ra mosolyogva.
- Imádom a répasalátádat. – mondta Lonnie visszamosolyogva.
Michelle-ből kirobbant a nevetés, amitől Lonnie összezavarodott. – Valami vicceset mondtam?
- Igen. Azt mondtad, hogy imádod a répasalátámat, pedig ma este csináltam először ilyet.
- Ó, hát… akkor mit szólnál ehhez? Bármit imádok, amit te csinálsz, Michelle. – ezzel odasétált hozzá és adott neki egy csókot.
Hannah-t jó érzés töltötte el, ahogy a húga és Lonnie interakcióját figyelte. Úgy tűnt, hogy nagyon jól megértik egymást, és egyértelműen összeillő párost alkotnak.
- Rendben emberek. Még öt perc a vacsoráig. – mondta Norman és megfordította a húsokat a grillen. – Csak szeretném, ha tudnátok, hogy elvárjuk tőletek az összes étel elpusztítását.
- Ez biztosan meg fog történni. – ígérte meg Mike, kinyúlva, hogy elvegyen egy pogácsát.
- El fog menni az étvágyad! – figyelmeztette őt Hannah. De csak miután kimondta a szavakat jutott el a tudatáig, hogy pontosan úgy hangzott, mint Delores, aki régen rajtakapta őket, amikor sütit csentek el egy órával a vacsora előtt. – Felejtsd el, amit mondtam! Ha most akarsz egy pogácsát enni, akkor egyél most. A puhított vaj ott van a pulton.
A konyha megtelt ínycsiklandó illatokkal a grillen sülő steakek miatt. Hannah gyomra méghangosabban korgott, annak ellenére, hogy mindössze három órája fejezte be Sally kitűnő vacsoráját és még a Barackos krémes sütikből is evett kóstolót. Valószínűleg nem is volt éhes, de tudta, hogy ez a vacsora nagyon finom lesz.
Mivel Lonnie és Mike is véresen szerették a steakjüket, ezért nem telt el sok idő, és már el is kezdték felvágni a marhahúst, amit ezután friss, meleg kávéval öblítettek le. Nem volt sok idő a beszélgetésre két falat hús, a saláta és a pogácsák között, de végül Mike csak megállt, hogy azt mondja. – Volt egy részleges újjlenyomat a gyilkos fegyveren, de csak azé a nővéré volt, aki bevitte a felszereléseket a kezelőszobába.
- Mi a helyzet a védekezési sebekkel? – kérdezte Hannah, annak ellenére, hogy már elolvasta a boncolási jegyzőkönyvet és tudta, hogy nem volt egy sem.
- Nem volt. Valószínűleg azért, mert az áldozat nyugtatót kapott. A Dokinak az a teóriája, hogy nem is vette észre, amikor megtámadták.
- Szerinted a gyilkos részesült valamiféle orvosi képzésben, hogy pontosan tudja, hol szúrja meg Buddy-t? – kérdezte Hannah.
- Talán. Végül is egy kórházban történt a dolog. Nagyon sok embernek van orvosi gyakorlata egy kórházban. Vagy ez, vagy a gyilkos csak egyszerűen szerencsés volt. Ezt nem tudjuk meg addig, amíg el nem kapjuk a férfit.
- Vagy a nőt. – tette hozzá Hannah.
- Vagy a nőt. – bólintott Mike. – Lehetett nő is. Nem kellett hozzá olyan nagy erőkifejtés. Az olló is nagyon éles volt. – Mike lenézett és elvigyorodott. – Szia Móse, szia Bujci. Ti most a steak-em körül szaglásztok?
- Miaúúú! – mondta Móse, odadörgölődzve Mike bokájához.
- Sajnálom nagyfiú. Még nem tudok neked semmit se adni. Menj és nézd meg, hogy Lonnie könyebben puhítható-e.
Michelle elnevette magát. – Lonnie könnyen puhítható. – mondta. – Már pár perce folyamatosan ad nekik kisebb falatokat.
- Most már elég ebből. – mondta Lonnie, eltolva a tányérját. – A steakem a múlté.
- Nekem még maradt pár falat, de ti ebből már nem kaptok. – mondta Mike. – Legalábbis az utolsó falatig biztos nem. Ha most nem piszkáltok tovább, akkor talán majd újra mérlegelem a dolgot.
Hannah csodálkozva nézte, ahogy a két macska elhátrált, megfordult és kisétált a konyhából.
- Ezt meg hogy csináltad? – kérdezte Mike-ot.
- Ez amolyan zsaru-macska dolog volt. Megértették, hogy nem tudnak belőlem kicsalni semmit, így feladták. A parancsoló hangvételen múlik minden.
- Hát persze. – mondta Hannah. Már majdnem elhitte a dolgot, de valahogy mégsem.
- Szerencséd volt és rájöttél ki is volt Buddy valójában? – kérdezte Michelle Lonnie-t.
- Nem egészen, de dolgozunk rajta.
Hannah csendben maradt. A Doki feladata volt elmondani Mike-nak, hogy be fogja rakni Buddy képét a Kórházi Hírekbe, nem az övé.
- Mi van veled Hannah? – kérdezte tőle Mike. – Te több szerencsével jártál?
- Én sem tudom, hogy ki is volt valójában. Norman megpróbálta kideríteni az interneten.
Mike odafordult Norman-hez. – Mit találtál?
- Alapvetően… semmit. Majd ha visszamegyek az irodába, kipróbálok egy másik módszert is.
- Milyen módszert?
- Megpróbálom megközelíteni a jazz billentyűs szemszögből. Lennie kell valami szervezetnek, amihez Buddy csatlakozhatott. Vagy egy lista az interneten a jazz billentyűsökről.
- Elmondod, ha találtál valamit?
- Természetesen.
Hannah még mindenki előtt meghallotta a zajt. Olyan kaparászó hang volt, amit két macska szokott létrehozni, amikor a faltól-falig nyúló szőnyegeg rohannak teljes sebességgel. A hang egyre közelebbről jött így figyelmeztetés képpen felkiáltott. – Lábakat fel, mindenki! Gyorsan!
- Fogócskáznak? – kérdezte Mike, és Hannah tudta, hogy emlékszik arra a játékra, amit még az ő lakásán játszott a két macska.
- Igen.
- Rakd fel a lábadat Lonnie. – utasította Mike. – Jönnek a macskák, és pont a te lábadra fognak érkezni.
Lonnie-nak nem kellett kétszer mondani. Feltette a lábát a széke lábtartóira, míg Hannah és Michelle csinált egy üres részt a pulton és felugrottak rá.
Még egy másodperce sem volt, hogy elfoglalták a helyüket, amikor a Swensen és Rhodes szőrös versenycsapat bekanyarodott és becsapódott volna a konyhába.
- Húha! – kiáltott fel Lonnie, miután Móse nekiment az asztal lábának, visszanyerte az egyensúlyát, majd három lábon bekanyarodott és üldözőbe vette azt a foltot, ami Bujci akart lenni.
- Szerinted milyen gyorsan mentek? – kérdezte Norman Mike-tól.
- Nem tudom. Kár, hogy nem hoztam a sebességmérő pisztolyt. Most hol vannak?
- Bárhol ahol akarnak. – mondta Hannah nevetve. – Szerintem a szomszédos szobában, de… lábakat fel! Itt jönnek megint.
A két macska másodszorra is bevágtatott, átrepültek pár akadályt, épp hogy kikerültek egy ütközést, és néhány nyávogás után mindketten beleütközött a Mike-hoz közeli asztallábba. Azt asztal megremegett a becsapódás erejtől. Mike kinyúlt, hogy megfogja a tányérját, de már túl késő volt.
- Ne! – kiálltott fel Mike, ahogy a tányér a padlóra esett a steak pedig a földre csúszott róla. De mielőtt még bármelyikük is reagálni tudott volna, Móse bekapta a szájába a húst és a már távozó Bujci után loholt.
Egy hosszú csend következett, amíg el nem halt a macskalábak kaparászása a drága szőnyegen. A macskák eltűntek, ahogy Mike maradék steak-je is.
Egy pillanatig csak bámulták egymást, aztán Norman megtörte a csendet. – Ugye nem hiszitek…? – és elhalt a hangja.
- Dehogynem. – válaszolt Hannah a félig feltett kérdésére. – Majdnem, hogy biztos vagyok benne.
Lonnie kicsit kábán bólintott. – Kitervelték, nem igaz?
- Úgy hiszem, igen. – vigyorgott Michelle. – Mikor nem jött össze elsőre, elmentek újratervezni és ismét megpróbálták.
- Hát ez odalett! – mondta Mike megrázva a fejét. – Szerintetek vissza kéne szereznem tőlük? Úgy értem, nekem már nem kell, de ez elvi kérdés.
- A macskáknak nincsenek elvi kérdéseik.
- Ne is fáraszd magad, hacsak nincsenek cica bilincsek a zsebedben. – tanácsolta Norman.
- De hova mentek? – kérdezte Lonnie. – Most semmit sem hallok.
- Valami biztonságos helyre. – válaszolta Hannah.
- Mint például az ágyam alá, ahol éppen most a csontot rágcsálják. – tette hozzá Norman. – Nem fognak addig kijönni, míg nem végeztek az egésszel.
- De mi mit tudunk csinálni? – kérdezte Mike.
- Ennünk kéne desszertet. – válaszolta neki Hannah. – Felteszek főni friss kávét, Michelle pedig kivehet párat Norman sütijeiből. Van bőven, mivel dupla adagot csinált.
Mike szomorúnak tűnt. – Tehát csak hagyjuk, had ússzák meg?
- Persze, hogy nem. – mondta Hannah visszatartva egy vigyort. – Miután befejezik a steaket és kijönnek az ágy alól, te tarthatsz nekik egy fejmosást, mint zsaru-a-macskának.