Lake Éden nagyon szép volt télen. Igazából Lake Éden az év bármely napján szép volt. Tavasszal a vizek frissen és tisztán csillogtak körbevéve az élénkzöld leveleket hozó fákkal és a vadvirágokkal szegéjezett utakkal. Vannak ott sárga és lila íriszek, amiket még valaki nagyon régen ültetett oda. Ne meg olyan fehér virágok, amiknek vérzőmák volt a neve, és ha megpróbáltad őket letépni, a száruk beszínezte az ujjadat pirosra. A violák rózsaszín és sárga színben fészkeltek az üreges fák szélein. Lehetett még fűzfákat is találni a kis bolyhos szürke virágaikkal, amiket barkának hívnak. Mikor Hannah kicsi volt, azt gondolta, ha elég ideig vízbe rakja őket, a végén kiscicákká fognak átalakulni. Ha valaki szerencsés volt és éles szemű, akkor még Minnesota állam hivatalos védett virágát is megpillanthatta, amit csak Hölgypapucsnak neveztek. Ezeket általában az erdők nedves és sötét részein lehetett megtalálni.
A nyár is gyönyörű volt teljesen virágba borítva az egész tópartot. Akkor szoktak virágozni az ebnyelvűfüvek, amik a tavat körülvevő kavicsos út mellől szoktak feléd integetni a kis piros zászlóikkal, ha arra autózol. Aztán ott voltak még a szürke fejű búzavirágok figyelemre várva a nagy sárga szirmaikkal. Hozzájuk csatlakozva a napos részeken tűntek fel a mezei aszatok, a rózsaszín és lila virágaikkal kikandikálva a vad fű közül.
Aztán ott volt még persze a tó maga. A ragyogó vízfelszín fehér és sárga vízililiomokkal és sárga lótuszvirággal tarkítva. Norman egyszer mutatott neki egy öblöt, ami egy kisseb tavi kertre emlékeztette Hannah-t. A tó hullámzó felszíne visszatükrözte az ég és a fák tükörképét, ami naplementekor még csodálatosabban festett az élénk narancságra, rózsaszín és piros színeibe festve azokat.
Az ősz egy másik féle szépséget hozott a Lake Édeni lakosok életébe. A gyékény tűnt fel körben a tóparton és a tó sekélyebb részein, magasra nyújtózkodva az őszi szellőben barna buzogányvirágával a legtetején. A mezei araszt még ilyenkor is virágzott, ami általában egészen a hidegebb időjárásig kitartott. A száraz hegyoldalakon pedig találkozni lehetett a rengeteg százszorszéppel. A víz színe pedig felvesz egy kicsit zöldesebb árnyalatot a forró nyári hónapok alatt elszaporodott algák miatt, miközben a hosszú lábú daruk járőröznek a tóparton. A Kanadai ludak rikácsolva szállnak a magasban, ahogy a lombos fák a tó körül átveszik narancs, sárga, vörös és mahagóni színű leveleiket.
Ezután eljön a tél, és az örökzöldeken kívül minden fehérbe és feketébe öltözik. A fák magasra nyújtják csupasz vékony ágaikat, hogy elkapjanak egy kicsit a gyenge téli nap fényéből miközben a tavat tiszta fehér lepel fedi be. A mai napon a tó felülete csillogó fehér volt itt-ott kisebb a szél által épített buckákkal pettyezve. A látvány egy kissé vakító volt, így Hannah-nak le kellett pillantania a jegyzetfüzetére, hogy pihentesse a szemét. Hugh Kohler a Minnesotai Tenyésztők sárga táblájával ellátott hatalmas tölgyfa utáni negyedik kabinban élt, amely halványkék színben álldogált.
- Ott az a fa, amiről a Doki beszélt nekünk. – mutatott rá Hannah a hatalmas tölgyfára, halvány táblával a törzsén. – Hugh kabinja a negyedik tőlünk jobbra. Kék színe van.
Norman óvatosan hajtott és Hannah ezért hálás is volt. A hó hatalmas torlaszokat formázott végig az úton és ez nem az a hely volt ahol az ember le szeretne robbanni! Mióta lejöttek a főútról Hannah egyetlen telefon jeladót sem látott és nem igazán sok ember szokott telelni a tóparton. Ha fennakadnának egy hótorlaszban és Hugh Kohler nem lenne itthon, egészen a főútig kellene menniük hogy segítséget kérjenek.
- Ez az! – mondta Hannah amint megpillantotta a kifakult kék kabint. – Az az, amelyik ajtaja felett a jávorszarvas agancsok vannak.
Norman vetett egy pillantást a kocsifelhajtóra és megrázta a fejét. – Nem akarom megkockáztatni, hogy felhajtok. Hacsak az nem egy nagyon alacsony postaláda, a hó sokkal mélyebb a feljárón.
- Semmi baj, rajtam van a csizmám. És veled mi a helyzet?
- Az enyém hátul van. A székem mögött lent a padlón, eléred innen?
Hannah hátranyúlt, kivette, Norman pedig gyorsan felhúzta őket. Ezután kiszállt a kocsiból és a ház felé vette az irányt. Norman-nek igaza volt, a felhajtón tényleg sokkal mélyebb volt a hó és Hannah örült hogy meg sem próbáltak felhajtani. Eltartott egy ideig, amíg átgázoltak a térdig érő hóban, de végül csak odaértek az ajtóhoz.
Norman bekopogott, Hannah pedig felvette a szokásos mosolyát. Még nem volt biztos benne milyen kérdéseket kéne feltennie, hogy megbizonyosodjon afelől Hugh bűnös vagy ártatlan. Csak reménykedni tudott abban, hogy valami csak eszébe jut, mielőtt az ajtó kinyílik.
Pár másodperccel később az ajtó kinyílt, majd Norman és Hannah lesokkolva vették tudomásul, hogy egy kétcsöves puskával néznek farkasszemet.
- Bocsánat az előbbiért, - mondta Hugh. – Csak hát elég elszigetelve vagyok errefelé és még mindig nem kapták el az a gyilkost, aki a múlt héten szökött meg Stillwater-ből. Ma reggel hallgattam Jake és Kelly-t a rádióban, és valaki bejelentést tett, hogy errefelé látta őt.
- Minden rendben, nem történt semmi baj. – nyugtatta meg Norman.
- Egy kicsit tehetetlenül érzem magam, tudod? Itt vagyok ebben a tolószékben meg minden. Van telefonom, de a vonalak nem működnek, a teherautóm meg nem akar indulni.
- Ha szükséged van egy fuvarra a városba, el tudunk vinni. – ajánlotta fel Hannah. – Mi a baj a teherautóddal?
- Az akkumulátor megadta magát még vasárnap és én vagyok mérföldekre az egyetlen errefelé. Szerencsém volt, hogy még idejében visszaértem mielőtt teljesen leállt volna.
- Van elég ennivalód? – kérdezte Norman.
- Bőven. – fordult Hugh Hannah-hoz. – Kedves tőled hogy felajánlottad a fuvart, de most igazából arra lenne szükségem, hogy valaki felhívja nekem a garázst és megkérje Cyril-t küldje ki az egyik szerelőjét egy új akkumulátorral.
- Biztos vagy benne? – kérdezte Hannah.
- Teljesen. Fel tudok állni és menni egy kicsit a járókerettel. Csak arról van szó, hogy nem kéne nagy nyomást helyeznem a hátamra.
- Ez biztos megnehezíti, hogy főzz magadnak. – jegyezte meg Norman.
- Nem annyira. Mindenem megvan itt. Sok szendvicset eszek és a mikró is az asztalon van, amit a tolószékből is el tudok érni. A leves és szendvics nagyon jó kis ennivaló.
- Hát én hoztam sütiket. – tartotta oda Hannah a Hugh számára becsomagolt finomságokat.
- Nahát! Ez nagyon szép tőled. Egyébként mi hozott titeket ilyen messzire?
- Egyházi munka. – válaszolt Norman, mielőtt Hannah kinyithatta volna a száját. – Hallottuk, hogy megsérültél és meg akartunk bizonyosodni a felől, hogy mindened megvan, amire szükséged lehet.
- Hát tényleg a legjobbkor jöttetek! Köszönöm, nagyra értékelem. Nem fogtok imádkozni felettem vagy megtéríteni, vagy ilyesmi, igaz?
Norman megrázta a fejét. – Ez nem olyan egyházi munka.
- Még mennünk kell pár helyre, úgyhogy jobb ha indulunk. – mondta Hannah felállva.
- Így van. Te pedig ne aggódj semmi miatt. – folytatta Norman. – Majd mi felhívjuk Cyril-t, és megmondjuk mire van szükséged.
Miután az ajtó bezárult mögöttük, Hannah megkönnyebbülten sóhajtott egy nagyot. Várt amíg pár lépést eltávolodtak a háztól mielőtt megütögette volna Norman karját.
- Egyházi munka? – kérdezte egy vigyorral.
- Hát valamilyen formában ez is egy egyházi munka. – mondta Norman.
- És ezt hogy találtad ki?
- Megpróbáljuk megoldani Matthew tiszteletes halálának rejtélyét, ami a templom irodájában történt. Ha ez nem egyházi munka, akkor nem tudom mi.
Lécci rakd ki pdf-be! Előre is köszi.
VálaszTörlés